Nagyobbá válni az angyaloknál

Nagyobbá válni az angyaloknál A Talmud Jeruzsálemi (Joma) beszámol Simon Ha’cádikról, a második Szentély korszakának híres kohén gádoljáról, aki negyven éven át töltötte be ezt a tisztséget. A Jeruzsálemi elmondja, hogy utolsó évében Simon közölte az emberekkel: nem fogja megérni a következő Jom Kippurt. Elmagyarázta, hogy minden évben Jom Kippurkor, amikor belépett a קודש הקדשים-ba – a Bet Ha’mikdás belső kamrájába –, hogy elvégezze a különleges jom kippuri szolgálatot, volt egy idős férfi, aki bekísérte a kamrába, majd ki is kísérte onnan. Abban az évben azonban a férfi vele együtt belépett a קודש הקדשים-ba, de nem jött ki vele. Ez jelezte Simon Ha’cádik számára, hogy ez lesz az utolsó Jom Kippurja, és valóban így is történt. A Jeruzsálemi felveti a kérdést, hogyan történhetett ez meg. A Tóra a Vájikrá könyvében kifejezetten kijelenti, hogy tilos bárkinek csatlakoznia a kohén gádolhoz a Mikdásban, miközben az elvégzi a jom kippuri szolgálatot: וכל אדם לא יהיה באוהל מועד בבואו לכפר בקודש. A Jeruzsálemi hozzáteszi, hogy ez a tilalom nemcsak az emberekre vonatkozik, hanem még az angyalokra is. Ők sem tartózkodhatnak a Mikdásban a jom kippuri szolgálat alatt. Hogyan engedhették meg tehát ennek a titokzatos férfinak, hogy bekísérje Simon Ha’cádikot a Szentélybe, majd ki is kísérje onnan? A Jeruzsálemi azt válaszolja, hogy ez az alak valójában egyáltalán nem ember volt, hanem magának a Mindenhatónak a megjelenítése, aki személyesen kísérte Simon Ha’cádikot. Miért tilos bárkinek – még az angyaloknak is – jelen lennie a Mikdásban ebben az időben? Rav Mose Twersky הי"ד elmagyarázta, hogy amikor a kohén gádol Jom Kippurkor belépett a קודש הקדשים-ba, az a szeretet és bensőségesség drága pillanata volt Hasem és Am Jiszráél között. Ez egy magánjellegű találkozó volt, amely hasonlított az esküvőn a jihud szobájához, ahol a menyasszony és a vőlegény először töltenek együtt némi időt kettesben. Senkinek sem jutna eszébe belépni a jihud szobájába, hogy megzavarja a bensőségesség e különleges pillanatait. Ugyanígy, mondta Rav Twersky, a Tóra még az angyaloknak is megtiltja, hogy megzavarják a bensőségesség különleges pillanatait, amikor a kohén gádol Jom Kippurkor belép a Bet Ha’mikdás belső kamrájába. Amint azt korábban több alkalommal is említettük, a sábát legalább bizonyos értelemben szentebb, mint Jom Kippur. Ezt tükrözi az az alijot száma, amelyre ezeken a napokon a Tórához hívnak bennünket: Jom Kippurkor hat alijot hívunk, sábátkor pedig hetet. Az alijot száma a nap szentségi szintjét jelzi, amint azt az is mutatja, hogy a hétköznapokon, amikor Tórát olvasnak (hétfőn és csütörtökön), mindössze három alijot hívunk, ros hódeskor és Hol Ha’moédkor pedig, amelyeknek van bizonyos szintű kedusájuk, négy alijot hívunk. A következő szint Jom Tov, amikor öt alijot hívunk, majd Jom Kippur és sábát, ahogy említettük. A sábát tehát a különleges közelség és szeretet pillanata közöttünk és Hasem között, nem kevésbé, mint Jom Kippur. A sábát szintén olyan idő, amikor úgymond belépünk a „jihud szobájába” a Mindenhatóval, hogy különleges közelséget élvezzünk, amikor kizárólag egymásra összpontosítunk, akárcsak egy friss házas menyasszony és vőlegény. Rav Twersky ezen az alapon válaszolt arra a kérdésre, amelyet sokan feltettek a péntek este hagyományosan elénekelt Salom Áléchem dallal kapcsolatban. Ebben a dalban üdvözöljük azokat az angyalokat, akik péntek este hazakísérnek bennünket a zsinagógából, majd arra kérjük őket, hogy áldjanak meg bennünket. Ez a kérés a Gemárá megjegyzésén alapul, miszerint amikor az angyalok látják, hogy otthonaink megfelelően vannak előkészítve a sábát tiszteletére, akkor megadják nekünk áldásukat. Meglepő módon azonban közvetlenül azután, hogy áldásukat kérjük, búcsút veszünk tőlük – צאתכם לשלום. Bár vannak, akik kihagyják ezt az utolsó versszakot, mások pedig a szöveget בצאתכם-ra változtatják, az elterjedt szokás a צאתכם elmondása, mintha azonnal arra kérnénk az angyalokat, hogy távozzanak. Nem udvariatlan dolog-e arra kérni az angyalokat, hogy közvetlenül azután távozzanak, hogy üdvözöltük őket és áldásukat kértük? Rav Twersky azt válaszolta, hogy a péntek este, akárcsak Jom Kippur, a Hasemmel való különleges közelség ideje, amikor úgymond együtt vagyunk Vele a „jihud szobájában”. Ahogyan a Bet Ha’mikdásban Jom Kippurkor, senki – még az angyalok sem – lehet jelen és zavarhatja meg ezt a bensőséges pillanatot. A Midrás (Semot Rábá 25:11) valóban megjegyzi, hogy a nem zsidóknak tilos megtartaniuk a sábátot, mert a sábát a zsidó nép magánjellegű találkozója az Örökkévalóval. A Midrás kifejezetten egy király és királyné közötti magánjellegű találkozóhoz hasonlítja a sábát élményét. Ahogyan senki sem merne közéjük állni a magánjellegű pillanatuk alatt, ugyanígy más népek sem zavarhatják meg a zsidó nép bensőséges pillanatát a Mindenhatóval. A bensőségességnek ez a különleges időszaka, amelyet minden héten Hasemmel élvezünk, különleges rangunkat tükrözi, amely még az angyalokénál is magasabb. A Gemárá a Sábát traktátusban (88) elmondja, hogy amikor Mose felemelkedett az égbe, hogy átvegye a Tórát, az angyalok tiltakoztak, és Istenhez fordulva ezt mondták: מה לילוד אשה בינינו – „Mit keres közöttünk egy halandó?” Ragaszkodtak ahhoz, hogy a szent Tórának az égben van a helye, nem pedig a tökéletlen emberi lények között. Mose azonban azzal érvelt, hogy éppen ellenkezőleg: a Tórának a Földön van a helye, nem az égben. Az angyalokkal ellentétben az emberek bűnös hajlamokat és kísértéseket tapasztalnak. Amikor ellenállunk a jécer háránknak, gonosz hajlamainknak, és megtartjuk a micvákat, még az angyaloknál is nagyobbá válunk. Ezért éppen mi érdemeljük meg a Tórát, és éppen mi érdemeljük meg a sábátot, a Hasemmel való különleges közelség időszakát. Mi, akik legyőzzük kihívásainkat, és szilárdan elkötelezettek maradunk Isten törvényei iránt annak ellenére, hogy ez nehézségekkel jár, megérdemeljük a sábát élményét. Valójában ez a gondolat állt a Mose és az angyalok közötti vita középpontjában. A Binah L’ittim megjegyzi, hogy amikor az angyalok meglátták Mosét az égben, ezt kérdezték Istentől: מה לילוד אשה בינינו – „Mit keres közöttünk egy halandó?” Azt állították, hogy Mosénak nincs joga megzavarni az Istennel való közelségüket. Mose azt válaszolta, hogy éppen ellenkezőleg: Am Jiszráél, és nem az angyalok érdemlik ki ezt a különleges közelséget, mivel nekik meg kell küzdeniük velük született tökéletlenségeikkel és negatív hajlamaikkal, hogy kövessék Isten törvényeit. Ez megmagyarázza, miért éppen az otthonainkban látogatnak meg bennünket az angyalok, és nem a zsinagógában. Az angyalokkal szembeni felsőbbrendűségünk az otthonban fejeződik ki, amikor eszünk és hétköznapi, világi ügyekkel foglalkozunk egy magasabb szinten, a Tóra által előírt módon. Amikor imádkozunk és visszavonulunk a fizikai élettől, az angyalokhoz hasonlítunk, de amikor kifinomult, spirituális módon veszünk részt fizikai tevékenységekben, olyan rangot érdemlünk ki, amely meghaladja az angyalokét. Ez egy újabb oka annak, hogy a sábát szentsége nagyobb Jom Kippur szentségénél. Míg Jom Kippurkor angyaliakká válunk, visszavonulva a világi, fizikai tevékenységektől, sábátkor még magasztosabbat érünk el: fizikai tevékenységeinket magasabb szintre emeljük. Ezért jönnek az angyalok minden sábátkor az otthonainkba, és csodálkoznak azon, ahogyan képesek vagyunk a hétköznapi, emberi életet magasztos, spirituális szinten élni. Ezután kénytelenek elismerni, hogy felsőbbrendűek vagyunk náluk, ezért megadják nekünk áldásukat. Így jogosnak érezzük, hogy kiküldjük őket otthonainkból, hogy élvezhessük a magánszférát és a bensőségességet Hasemmel, amelyet helyesen mi, és csak mi érdemlünk meg. A Gemárá továbbá elmondja, hogy miután Mose érvelésével legyőzte az angyalokat, az angyalok elismerték vereségüket, és ajándékokat adtak Mosénak. Sábátkor is, amikor az angyalok meglátogatják otthonainkat, és látják, hogy felemeljük a fizikai világot – amire ők képtelenek –, úgymond elismerik vereségüket, és ajándékként megadják nekünk különleges áldásukat. Mivel a Tórát sábátkor adták, minden sábátkor újra megkapjuk ezeket az ajándékokat, miközben megerősítjük az angyalokkal szembeni felsőbbrendűségünket azáltal, hogy felemeljük fizikai életünket, és kedusával töltjük meg. Érdekes módon volt még egy alkalom, amikor az angyalok panaszt emeltek Istenhez: amikor úgy döntött, hogy megteremti az embert. A hagyomány azt tanítja, hogy az angyalok tiltakoztak e döntés ellen, azzal érvelve, hogy az emberek, akik tisztességtelenek, önzők és állhatatlanok, nem érdemlik meg, hogy létezzenek. Minden évben ros hásánákor, az ember teremtésének évfordulóján, újra legyőzzük az angyalokat azáltal, hogy engedélyt kapunk létezésünk folytatására, és minden Sávuotkor, amikor megkapjuk a Tórát, ismét legyőzzük az angyalok Mose elleni, Szinájnál elhangzott kifogását. A sábát ezt a két győzelmet egyesíti. A sábát a világ teremtésének megemlékezése és tanúsága, és egyben a Matan Tóra napja is. Ezért mondhatjuk, hogy a sábát az angyalok felett aratott győzelmünk heti ünnepe. Isten leküldi őket, hogy lássák, hogyan emeljük fel földi létezésünket, és nekik ezután el kell ismerniük, hogy tévedtek, és hogy érdemes volt Hasemnek megteremtenie az embereket, valamint átadnia Am Jiszráélnak a Tórát. A sábát ezért a מקור הברכה, minden áldás forrása, mert ez az a nap, amikor az angyalok, akik ellenezték teremtésünket, majd pedig ellenezték, hogy megkapjuk a Tórát, kénytelenek elismerni felsőbbrendűségünket, és megadni nekünk áldásukat. Ennek a felismerésnek fokoznia kell a sábát különleges minősége és az általa nyújtott rendkívüli lehetőség iránti megbecsülésünket. Ez egy olyan időszak, amelyet együtt töltünk a Mindenhatóval a „jihud szobájában”, amikor figyelmünket kizárólag Hasemre kell összpontosítanunk. Amikor egy menyasszony és egy vőlegény együtt belépnek a jihud szobájába, semmi sem lenne helytelenebb annál, mint hogy elővegyék a telefonjukat, és elkezdjék ellenőrizni e-mailjeiket és szöveges üzeneteiket. Hasonlóképpen, teljesen helytelen lenne a sábátot, a mi „jihud szobánkat”, üzletről vagy jelentéktelen, triviális dolgokról beszélve tölteni. Ezt az időt Hasemre, a Tóra tanulására és az Istennek szóló dicsőítő énekek éneklésére kell fordítanunk, hogy ápolhassuk a Vele való egyedi kapcsolatunkat, és életünket a lehető legmagasabb spirituális szintre emelhessük.