Családi idő sabbatkor: a hagyomány megőrzése

A sábát különösen alkalmas a tartalmas családi együttlétre, amikor a szülők és a gyermekek hosszú időn át együtt ülnek az asztal körül. Felmerülhet a kérdés: vajon ez csupán egy szép szokás, amely idővel alakult ki, vagy van-e a Tórában forrása a sábát ezen aspektusának? A Tóra a Parashat Kedoshimban parancsolja: קדושים תהיו...איש אמו ואביו תיראו ואת שבתותי תשמורו – „Szentek legyetek… Mindenki félje anyját és apját, és tartsátok meg sábátjaimat.” Ezek a versek három különböző parancsot foglalnak magukban: a „szentnek lenni” parancsát, a szülők tiszteletét és a sábát megtartását. A Hatam Sofer a micvák közötti kapcsolat magyarázataként azt írja, hogy a kedusá a zsidó nép körében a szülő-gyermek kapcsolatán keresztül marad fenn. A szülők adják át gyermekeiknek azokat a törvényeket, hagyományokat, értékeket és szokásokat, amelyek szent néppé tesznek bennünket, és ez az átadás csak akkor sikeres, ha a gyermekek tisztelik szüleiket, valamint hallgatnak útmutatásukra és utasításaikra. Ez a folyamat elsősorban sábátkor zajlik, amikor a szülők mentesülnek a munkától, és így van idejük gyermekeikkel együtt lenni. Így a קדושים תהיו parancsa, vagyis hogy szent nemzet legyünk, a szülők tiszteletének és a sábátnak a micváin keresztül teljesül, mivel a gyermekek azáltal, hogy sábátkor időt töltenek szüleik meghallgatásával, átveszik és ezáltal megőrzik a kedusá alapelveit. Rási, a Sefer Vayikrában e versekhez fűzött magyarázatában, más magyarázatot ad a sábát és a szülők tiszteletére vonatkozó parancsok közötti kapcsolatra. Azt írja, hogy a Tóra egymás mellé helyezte ezt a két parancsot, hogy megtanítsa nekünk: nem szabad megszegni a sábátot a szülők tiszteletének kedvéért. Ha apja vagy anyja sábátkor olyan cselekedetre kéri, amely a sábát megszegését jelenti, vissza kell utasítania a kérést. Bár köteles engedelmeskedni szüleinek, szülei kötelesek engedelmeskedni Istennek, ezért Isten törvényei elsőbbséget élveznek a szülők kívánságaival szemben. A Meshech Hochmah felveti a kérdést, miért volt szükség erre a következtetésre. Nem nyilvánvaló-e, hogy nem szabad megszegnünk Isten szavát egy másik ember kívánságának teljesítése kedvéért? Nem értettük volna-e meg magunktól, hogy az Örökkévaló iránti kötelességeink elsőbbséget élveznek a más emberek iránti kötelességeinkkel szemben, akik szintén az Ő törvényei által kötöttek? A Meshech Hochmah azt válaszolja, hogy bár nyilvánvaló, hogy nem szeghetjük meg Isten törvényeit azért, hogy teljesítsük egy másik ember kérését, mégis feltételezhettük volna, hogy a szülőknek való engedelmesség kivételt képez e szabály alól. Amint tudjuk, a Tízparancsolatot két kőtáblára vésték: az egyik az Örökkévaló iránti kötelességeinkre vonatkozó öt parancsolatot tartalmazta (מצוות בין אדם למקום), a másik pedig a más emberekkel szembeni felelősségünket szabályozó öt parancsolatot (מצוות בין אדם לחבירו). Figyelemre méltó, hogy a szülők tiszteletére vonatkozó parancsot – כבד את אביך ואת אמך – a jobb oldali kőtáblára vésték, arra a kőtáblára, amely a מצוות בין אדם למקום parancsait tartalmazta. A Meshech Hochmah elmagyarázza, hogy egész vallásunk a Szináj-hegyi kinyilatkoztatásba vetett hitünkön alapul. Nem voltunk jelen, amikor Isten feltárta magát őseink előtt a Szinájnál, de akik jelen voltak, elmondták ezt az eseményt gyermekeiknek, akik továbbadták ezt saját gyermekeiknek, és így tovább. Így tudunk a kinyilatkoztatásról, és ezért hiszünk a Tóra iránti kötelességünkben – a szülőről gyermekre, nemzedékeken át történő átadás révén. Ebből következik, hogy egész hitünk a szülő-gyermek kapcsolaton múlik. Ezért a szülők tisztelete többet jelent annál, mint hogy hálásak vagyunk szüleinknek mindazért, amit értünk tettek. Ez a mesorah (hagyomány) sikeres továbbadásának kulcsa. Emiatt feltételezhettük volna, hogy a szülők kívánságainak tiszteletben tartása felülírja az Örökkévaló iránti felelősségünket, mivel egész vallásunk a szülők tiszteletétől függ. Hasonlóképpen ír a Ramban a Sefer Devarimhoz fűzött kommentárjában, hogy a kinyilatkoztatás emlékét minden időben megőrzik azáltal, hogy a szülők elmondják az eseményt gyermekeiknek. A gyermekek megértik, hogy szüleik nem mondanának nekik értelmetlenségeket, ezért nem merül fel bennünk semmilyen kétség az esemény igazságával kapcsolatban. A Hatam Sofer írásainak egy másik helyén (responsa, Y.D. 356) megjegyzi, hogy Bilam történetének kivételével a Tórában feljegyzett valamennyi eseményről szemtanúk tanúskodnak. Egész Am Yisrael – 600,000 felnőtt férfi, valamint a nők és a gyermekek – tanúja volt a kivonulás csodáinak és a Szináj-hegyi kinyilatkoztatásnak. Ami pedig a korábbi eseményeket illeti, Ádám világosan tudta, hogy őt és az egész földet megteremtették, és elmondta ezt utódainak, köztük az általa ismert Noachnak. Noach elég hosszú ideig élt ahhoz, hogy ismerje a pátriárkákat, így első kézből hallottak olyan eseményekről, mint az özönvíz, Bábel tornya és mások. Mindezt továbbadták utódaiknak, és így Beneh Yisrael egész népe megkapta ezt a hagyományt. Lényegében tehát hagyományunk tanúságtétel mindezen események igazsága mellett. Ezt a gondolatot a Sefer Ha’ikarim is megfogalmazza, hangsúlyozva, hogy vallásunk nem tartható fenn a gyermekek szüleik iránti tisztelete nélkül. Ezért írja, hogy a Tóra a Parashat Ha’azinuban parancsolja: שאל אביך ויגדך זקניך ויאמרו לך – „Kérdezd meg apádat, és ő tájékoztatni fog; véneidet – és ők elmondják neked.” Ennek alapján a Sefer Ha’ikarim elmagyarázza azt a súlyos büntetést, amelyet a Tóra egy בן סורר ומורה, vagyis egy engedetlen, tizenhárom éves fiú számára rendel el, aki teljes engedetlenség és szülei tekintélyének teljes semmibevétele jeleit mutatja, például ellopja a pénzüket, és önmaga kényeztetésére használja. Hitünk forrása a hagyományunk, ezért az a gyermek, aki megszakítja a kapcsolatot szüleivel, vallásunk egész alapját ássa alá. Ezért a sábát, amely az emuná megerősítésének napja, a hagyomány napja is: az a nap, amikor a szülőknek és a gyermekeknek meg kell erősíteniük kötelékeiket, hogy biztosítsák mesorah-nk sikeres továbbadását. A sábát a kedusá napja, és ahogy a Hatam Sofer tanítja, a kedusá a szülők és gyermekek közötti kapcsolaton keresztül marad fenn, amely kifejezetten sábátkor erősödik meg. Használjuk tehát a sábátot arra, hogy megerősítsük a nemzedékek, a szülők és a gyermekek közötti kötelékeket; ez hitünk megerősítését, és ezáltal a Mindenhatóhoz fűződő különleges kapcsolatunk megerősítését eredményezi.