A Yissachar / Zebulun Partnership in Loving Memory of Yishak ben Simcha A"H & Felicia bat Miriam A"H
Rabbi David Sutton

Embrace Shabbat

A szombati beszédünk színvonalának emelése

Lectured by Rabbi David Sutton

Published
January 3, 2019
Duration
11:00

This version was translated from the original transcript. If you notice a mistake, please click to submit corrections.

Beszédünk színvonalának emelése sábátkor Sok olyan tulajdonság van, amely szerint egész életünkben, egész héten át fontos élnünk, de sábátkor különleges jelentőséget kapnak. Így például mindig uralkodnunk kell az indulatainkon, és kerülnünk kell a haragot, de sábátkor különösen fontos, hogy ne haragudjunk meg. Mindig emunával kell élnünk, és állandóan beszélnünk kell a Hasem gondviselésébe vetett hitünkről, de ez sábátkor különösen fontos. Ennek az az oka, hogy sábátkor olyanok vagyunk, mint egy polgár, aki belép a királyi palotába. Bár minden polgártól elvárják, hogy mindig, bárhol is tartózkodjon, kövesse az ország törvényeit, a királyi palota látogatóitól különösen szigorú szintű viselkedést, valamint a tisztelet és méltóság legmagasabb színvonalának fenntartását várják el. Sábátkor, úgymond, belépünk a Király palotájába. Szent területre lépünk, ahol magasabb színvonalat követelnek meg. Ezért sábát olyan idő, amikor beszédünk és viselkedésünk szintjét a királyi palotához illő színvonalra kell emelnünk. Ezt a gondolatot hangsúlyozza a Vilnai Gáon abban a híres levélben, amelyet feleségének és édesanyjának küldött. A Vilnai Gáon útnak indult Erec Jiszráélbe, mígnem ismeretlen okokból úgy döntött, hogy hazatér. Amikor azonban elindult, levelet küldött családjának, amelyben utasítások sorát fogalmazta meg, és ezt a levelet az utókor számára megőrizték. Ebben a levélben hangsúlyozza annak fontosságát, hogy korlátozzuk szavainkat, és arra inti családját, hogy ne töltsenek túl sok időt mások társaságában, nehogy túl sokat beszéljenek. Ezután hozzáteszi: ובשבת ויום טוב אל תדברו כלל מדברים שאין נצרכים מאד, וגם בדברים הנצרכים למאד תקצרו מאד, כי קדושת השבת גדולה מאד. Sábátkor és jom tovkor egyáltalán ne beszéljetek olyan dolgokról, amelyek egyáltalán nem szükségesek, és még a nagyon szükséges dolgokról is nagyon röviden beszéljetek, mert sábát szentsége igen nagy. Bár a szűkszavúság minden időben fontos érték, sábátkor ezt az értéket magasabb szintre kell emelni sábát különleges szentsége miatt. A Gáon arra is inti családját, hogy muszár-műveket (vallási tanításokat) olvassanak, majd ezt írja: וכל שכן בשבת, קדש קדשים, לא יתעסקו אלא בספרי מוסר. Annál is inkább sábátkor, amely a szentek szentje – csak muszár-művekkel foglalkozzanak. A Gáon arra utasítja családját, hogy minden héten olvassák el ezt a levelet, különösen sábátkor, az étkezés előtt és közben, mivel a levél intelmei segítenek abban, hogy elkerüljék a tiltott és hiábavaló beszédet a sábáti étkezések során. A Gáon ezután azt tanítja, hogy a jiszurim – „szenvedés” – legmagasabb formája, amely engesztelést hoz, nem a böjt és másfajta testi nélkülözés, hanem רסן פיו ותאותו – az ember szájának megfékezése és vágyainak uralása. Az önfegyelem, írja, כל פרי העולם הבא – azok a „gyümölcsök”, amelyekből részesedésünk a következő világban növekszik. Amikor uralkodunk azon, amit mondunk, és visszafogjuk magunkat, amikor valami ostobaságot, sértőt vagy oda nem illőt szeretnénk mondani, kiérdemeljük részesedésünket az olám hábában. Ha a sábáti asztal körül ülve tartózkodunk egy helytelen megjegyzéstől, amelyet szeretnénk kimondani, nagyobb jutalmat érdemlünk, mint amennyit böjtöléssel szereznénk. A Gáon ezután ezt írja: כל רגע ורגע שהאדם חוסם פיו זוכה בשבילו לאור הגנוז שאין מלאך ובריה יכולים לשער. Minden egyes pillanatban, amikor az ember befogja a száját [hogy ne mondjon ki valami tiltottat], ezáltal kiérdemli az elrejtett fényt, amelyet egyetlen angyal vagy teremtmény sem tud elképzelni. Sábát olyan idő, amikor képesek vagyunk az angyalok szintje fölé emelkedni, olyannyira, hogy még az angyalokat is kiküldjük otthonunkból közvetlenül azután, hogy péntek este üdvözöltük őket, mivel nincs joguk megzavarni a Hasemmel való magánjellegű, bensőséges találkozásunkat. A Gáon itt azt tanítja, hogy erre a szintre különösen a beszéd területén gyakorolt önfegyelemmel emelkedhetünk. A különleges fényt, amelyet Isten az idők kezdetén teremtett – az אור הגנוז-t –, az első sábát után elrejtették, és ezért mondunk áldást a gyertyára motzaé sábátkor. A Gáon azt tanítja, hogy ezt a különleges fényt, amelyet még az angyalok sem képesek megtapasztalni, kifejezetten azzal érdemeljük ki, hogy uralkodunk a szánkon, és tartózkodunk a helytelen beszédtől. A tiltott beszéd elkerülése annyira rendkívül fontos, hogy a Gáon ezután azt mondja feleségének: jobb, ha lányuk nem jár a zsinagógába, mivel ez láson hárához (negatív beszédhez) vezethet. Ezt írja: וגם בתך יותר טוב שלא תלך לבית הכנסת, כי שם רואה בגדים טובים ומתקנאת ומספרת בבית, ומתוך זה באין ללשון הרע ולשאר דברים. Az is jobb, ha lányod nem megy a zsinagógába, mert ott szép ruhákat fog látni, irigykedni fog, és otthon beszélni fog róluk. Ebből negatív beszéd és más dolgok származnak. A Gáon itt azt tanítja nekünk, hogy sábátkor belépünk a kodes kodosimba, a szent területre, ahol különösen szigorú színvonalat követelnek meg. Ezt a magas színvonalat nem böjtöléssel és önmegtagadással érjük el, hanem beszédünk finomításával és korlátozásával, ügyelve arra, hogy megfelelően beszéljünk, és visszafogva magunkat, amikor helytelenül szeretnénk beszélni. Ha azon dolgozunk, hogy sábátkor emeljük beszédünk színvonalát, akkor méltók leszünk az אור הגנוז-ra, az igaz cádikok számára fenntartott különleges fényre, amely örökké ragyogni fog ránk, ámén.