Ádám átkának visszafordítása

Ádám átkának visszafordítása A Tóra a Berésit hetiszakaszban beszámol Ádám és Havá büntetéséről, miután megszegték Isten parancsát, és ettek a tiltott fa gyümölcséből. Ádám büntetése ez volt: בזעת אפך תאכל לחם – a föld nem fog könnyen élelmet teremni, ezért dolgoznia és küzdenie kell majd a megélhetésért, és „homloka verejtékével” fog enni, csak kemény munka után. Tudjuk, hogy Hasem valójában nem „átkokat” ad nekünk. Hitünk szerint a büntetés lehetőség a helyreigazításra: arra, hogy kijavítsuk az elkövetett hibát, és lehetővé tegyük magunk számára a fejlődést és a felépülést. Milyen értelemben volt tehát Ádám „átka” a fejlődés lehetősége? A válasz Ádám és Havá bűnének alaposabb vizsgálatából bontakozik ki. Amikor a kígyó először szembesítette Havát, és megpróbálta rávenni, hogy egyen a tiltott gyümölcsből, azt állította, hogy Hasem azért tiltotta meg a fáról való evést, mert akik esznek a fáról, kreatív képességekkel lesznek felruházva. Ahogyan bármely terület mesterei neheztelnek versenytársaikra és irigyek rájuk, úgy – állította a kígyó – Hasem sem akar konkurenciát, és ezért mondta Ádámnak és Havának, hogy ne egyenek a gyümölcsből, amely teremtőkké, és ezáltal úgymond Isten versenytársaivá tenné őket. A kígyó állítása mögött annak felismerése húzódik meg, hogy az emberben veleszületett vágy él a teremtésre és az irányításra. Ez ösztönözte Ádámot és Havát arra, hogy megszegjék Hasem parancsát, és egyenek a tiltott gyümölcsből. Olyanok akartak lenni, mint Isten: teremtők akartak lenni, és úgy akartak irányítani, ahogyan Ő teszi. Válaszul Isten azzal büntette Ádámot és Havát, hogy teremtő tevékenységüket nehézzé és kihívásokkal telivé tette. A férfi elsősorban a munkán keresztül válik „teremtővé”: magot ültet és élelmet termel, vagy a mi valóságunkban vállalkozást vagy karriert épít. Isten elrendelte, hogy az ember jelentős nehézségekkel és nagy kihívásokkal találkozzon a megélhetésért folytatott törekvésében, „teremtésre” irányuló igyekezetében, hogy emlékeztesse korlátozott irányítási és teremtő képességére, és arra, hogy soha nem „versenyezhet” az igazi Teremtővel. Hasonlóképpen, a nők nagy fájdalmat és nehézséget tapasztalnak majd teremtő tevékenységük elsődleges területén – a szülésben és a gyermeknevelésben. Férfiaknak és nőknek egyaránt Hasemhez kell kiáltaniuk segítségért, miközben saját teremtő területükön „teremteni” próbálnak, és így emlékeztetve vannak arra, hogy csak egyetlen valódi Teremtő létezik. A sábát jelenti ennek az átoknak a végső visszafordítását. A Zohár Hadas megjegyzi, hogy Isten 39 átkot mondott ki Ádám és Havá bűne után: tíz átkot Ádámra, tízet Havára, tízet a kígyóra és kilencet a földre. (A kommentátorok azonosítják mindezeket a különálló átkokat.) Sábátkor tartózkodunk a 39 melachától (a tiltott tevékenységek kategóriáitól), tartózkodva mindazoktól az átkoktól, amelyek Ádám és Havá bűnéből eredtek. Sábátkor arra összpontosítunk, hogy Hasem a világegyetem egyedüli Teremtője, és abszolút irányítást gyakorol minden felett a világban. Tartózkodunk a munkától, hogy emlékeztessük magunkat és kinyilvánítsuk: megélhetésünk végső soron nem a munkahét során végzett teremtő erőfeszítéseinkből, hanem Hasem áldásából ered. Ezért nevezik a sábátot מקור הברכה – az áldás forrásának. Minden áldás forrása annak felismerése, hogy minden áldás Hasemtől származik, nem pedig az erőfeszítéseinkből. Az Arizal azt tanította, hogy a 39 átok ezen visszafordításának megtestesítője Jáákov Avinu volt, aki apjától ezt az áldást kapta: ויתן לך האלקים מטל השמיים ומשמני הארץ („Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségéből” – Berésit 27:28). A טל szó ellentéte a לט („átok”) szónak, és számértéke 39. Jáákov Avinu Hasem átkait טל-lá, mennyei áldássá változtatta. Az Arizal tanítása szerint ezt a sábát megtartásával érte el. Ezért hirdeti Jisájá próféta (58:14), hogy ha megfelelően megtartjuk a sábátot, akkor והאכלתיך נחלת יעקב אביך – megkapjuk Jáákov részét, azokat a nagy áldásokat, amelyeket sábáttartásával érdemelt ki. A 39 átok Ádám és Havá azon vágyából eredtek, hogy teljes irányítást érezzenek, és úgy fordítjuk vissza őket, hogy elismerjük: végső soron Hasem, és csakis Hasem gyakorol valódi irányítást a világ és az életünk felett. Természetesen a munkahét során munkát és erőfeszítést kell befektetnünk a megélhetés biztosítása érdekében. A Mesilat Jesárim (21. fejezet) azt írja, hogy valójában nincs különbség aközött, hogy valaki a hetet munkával tölti, vagy otthon ül és semmit sem tesz, mivel megélhetése teljes mértékben Istentől függ, aki mindenkinek pontosan azt adja, amit Ros Hásánákor elrendeltek számára. Isten azonban kijelentette, hogy dolgoznunk és erőfeszítést kell befektetnünk a megélhetés biztosításáért, és a Mesilat Jesárim ezt „adónak” nevezi, amelyet meg kell fizetnünk ahhoz, hogy Isten ellásson minket szükségleteinkkel. Ahogyan az ember arra törekszik, hogy a lehető legkevesebb adót fizesse, ugyanúgy nekünk sem kellene arra törekednünk, hogy többet dolgozzunk annál, mint amennyire szükségünk van ahhoz, hogy Hasem áldást adjon nekünk. A Derech Éc Haim (a Mesilat Jesárim szerzőjétől) ezért azt tanítja, hogy aki valóban felismeri, hogy a munka átok, amely Ádám és Havá bűnéből ered, az הרע במיעוטו-t – ennek az „átoknak” a lehető legkisebb mértékét – fogja választani, és csak a szükséges minimumot fogja dolgozni, felismerve, hogy megélhetése Hasemtől származik. Hasem azzal büntette a kígyót, hogy kijelentette: földet fog enni – ועפר תאכל כל ימי חייך. Látszólag ez nagy áldás, hiszen a kígyónak mindig könnyen hozzáférhető élelme lesz. Miért nyilvánították ezt mégis büntetésnek? A bölcsek elmagyarázzák, hogy ez átok, mert a kígyónak soha nem kell Istenhez fordulnia, hogy megélhetést kérjen tőle. A Gemara a Joma traktátusban megjegyzi, hogy Hasem úgy tartotta fenn Jiszráél fiait a pusztában, hogy minden reggel napi adag mannát küldött nekik, ahelyett hogy minden évben nagy mennyiséget adott volna nekik, hogy így minden egyes nap imádkozzanak hozzá. Minden este úgy találták magukat, hogy nincs élelmük, ezért imában Istenhez fordultak, és azt kérték, hogy másnap reggel biztosítson számukra új adag mannát. A Gemara ezt egy királyhoz hasonlítja, aki kedvenc fiának minden nap kis összegeket adott, hogy biztosítsa: fia rendszeresen eljöjjön hozzá, kevésbé kedvelt fiának azonban nagy éves összegeket adott, mivel nem érdekelte, hogy szoros kapcsolatot tartson fenn vele. A legnagyobb áldás az, ha Hasemhez fordulunk, hogy biztosítsa szükségleteinket, és ezért a legnagyobb átok a kígyóé, amelynek soha nincs szüksége arra, hogy segítségért Hasemhez forduljon. A sábáti asztalunkon lévő két kenyér a mannára emlékeztet. A sábát az a nap, amelyet ennek az üzenetnek az átgondolására jelöltek ki: megélhetésünk Hasemtől származik, és Ő azt akarja, hogy hozzá forduljunk, és rá támaszkodjunk megélhetésünk tekintetében. Ily módon visszafordítjuk Ádám és Havá átkát. Tartózkodunk a 39 melachától, bizalmunkat a Mindenhatóba helyezzük, és felismerjük, hogy Ő az egyetlen Teremtő, és az egyetlen, aki valóban irányítást gyakorol. Ezért olyan fontos, hogy elkerüljük a munkánkról és üzleti tevékenységünkről való beszédet sábátkor. Ha sábátkor nem tereljük el figyelmünket szakmai és üzleti tevékenységeinktől, ha még sábátkor is ezek foglalják le gondolatainkat, akkor nem tettük magunkévá a sábát által közvetített üzenetet – azt az üzenetet, hogy megélhetésünk kizárólag Hasemtől függ. Mivel ez a sábát üzenete, sábátkor teljesen el kell határolódnunk szakmánktól és üzleti tevékenységünktől, megerősítve hitünket abban, hogy bár dolgoznunk kell a megélhetésért, végső soron Hasem, nem pedig a munkánk hozza el számunkra anyagi áldásainkat.