
Embrace Shabbat
Sábáti előkészületek – Minél többet teszünk bele, annál többet nyerünk ki belőle
Lectured by Rabbi David Sutton
This version was translated from the original transcript. If you notice a mistake, please click to submit corrections.
Sábáti előkészületek – Minél többet fektetünk bele, annál többet nyerünk belőle
Minél többet készülünk fel bármely micvára, annál nagyobb hosszú távú hasznot biztosít számunkra. A sábát sem kivétel ez alól. Minél több időt, munkát és erőfeszítést fektetünk a sábátra való felkészülésbe, annál nagyobb hasznot fogunk meríteni a sábát megtapasztalásából.
Ez a fogalom könnyen megfigyelhető a hét felépítésében. A sábátot megelőző három nap – szerda, csütörtök és péntek – a sábátra való felkészülés időszakául szolgál, a sábátot követő három nap – vasárnap, hétfő és kedd – pedig magában hordozza a sábát szentségét, amely kiterjed a munkahétre. Figyelemre méltó, hogy a sábát hatása ugyanannyi napig tart, ahány napot a felkészüléssel töltünk. A számítás egyszerű: minél többet fektetünk a sábátba, annál többet nyerünk a sábátból.
Hasonlóképpen tanítja a Talmud, hogy a חסידים הראשונים – a korábbi nemzedékek jámbor emberei – egy teljes órát töltöttek az imára való felkészüléssel, majd az imádkozás után még egy órát szenteltek az elmélkedésnek. Az imáikba fektetett erőfeszítés mértéke megegyezett azzal az ihlettel, amelyet az ima élményéből nyertek.
A Gemara a Sábát traktátusban (119a) elmondja, hogy Rav Nahman bar Jicḥákot, a nagy talmudi bölcsek egyikét, péntek délután látták ide-oda sietni, bevásárolni és dolgokat hazavinni. Amikor megkérték, magyarázza meg ezt a lázas tevékenységet, így válaszolt: ha Rabbi Ami és Rabbi Asszi, a kor két vezető bölcse, meglátogatná őt az otthonában, akkor lázasan dolgozna, hogy előkészítse a házat illusztris vendégei számára. A sábát, mondta Rav Nahman, nem érdemel kevesebb tiszteletet, mint Rabbi Ami és Rabbi Asszi.
Ennek megfelelően Rabbénu Bahja azt írja Tóra-kommentárjában (Berésit 18:6), hogy úgy kell felkészülni a sábátra, ahogyan az ember a nemzedék legnagyobb bölcsének érkezésére készülne.
Rav Efrájim Wachsman elmondja, hogy egyszer a Szkuleni Rebbe megbetegedett, és áldást szeretett volna kapni a Szatmári Rebbétől. Mivel azonban távol lakott a Szatmári Rebbe otthonától, tanítványai úgy érezték, hogy törékeny állapotában nem lenne bölcs dolog meglátogatnia őt. Mint kiderült, a Hashgahah (gondviselés) működésének köszönhetően a Szkuleni Rebbének időpontot kellett egyeztetnie egy orvossal, akinek a rendelője a Szatmári Rebbe otthona közelében volt. Amikor autója megérkezett az orvosi rendelő épületéhez, a sofőr rájött, hogy a megbeszélt időpontig még egy teljes óra van hátra, így bőven volt idő arra, hogy a Szkuleni Rebbét elvigyék a Szatmári Rebbe otthonába áldásért. A Szkuleni Rebbe elaludt az autóban, és akkor ébredt fel, amikor megérkeztek a Szatmári Rebbe otthonához. Sofőrje közölte vele, hogy megérkeztek a Szatmári Rebbe otthonához, és most megkaphatja a kívánt áldást, mielőtt elmegy az orvoshoz.
A sofőr nagy meglepetésére a Szkuleni Rebbe visszautasította. Azt mondta, hogy nem találkozhat ilyen nagy cádikkal megfelelő felkészülés nélkül. Fel kellett készülnie, mielőtt megtapasztalja egy ilyen személy szentségét, ezért nem volt hajlandó egyperces értesítéssel elmenni a Szatmári Rebbéhez.
A szentség szemlélése felkészülést igényel. A sábát, a hét legszentebb napja, ezért nagyfokú felkészülést kíván ahhoz, hogy a megfelelő módon tapasztalhassuk meg.
Hasonlóképpen Rav Chaim Shmuelevitz sem ment el a Kotelhez, amíg előtte nem tanult fél órán át muszárt. Ahhoz, hogy teljes mértékben átélhesse ezt a találkozást a szentséggel, időt kellett töltenie a felkészüléssel. Ugyanez igaz a sábátra is. Legyen szó az étel, a ház vagy az étkezésekhez szükséges divré Tóra előkészítéséről, a sábát előtti felkészülésbe fektetett erőfeszítés mértéke hatással van arra, hogy mennyi ihletet fogunk meríteni a sábát élményéből.
A legutóbbi Sász-a-thonon, ahol mintegy 300 ember gyűlt össze, hogy egyetlen nap alatt megtanulja az egész Talmudot, Rabbi David Ozeiry beszédet mondott, és megemlítette, hogy abban a kiváltságban részesült, hogy bemutatták Rabbi Mendel Tesslernek, egy holokauszttúlélőnek, aki fiával és unokájával együtt érkezett Gemarát tanulni. Ennek az embernek, aki a második világháború alatt számtalan alkalommal gondolta úgy, hogy nem fogja megérni a következő napot, megadatott a lehetőség, hogy unokáival együtt Tórát tanuljon. Emellett részt vett egy olyan szervezet munkájában is, amely segít több zsidó gyermeket a világra hozni – ezt Rabbi Ozeiry a Hitler ימ״ש elleni lehető legnagyobb bosszúnak nevezte. Az esemény után a Yad Yosef Tóra-központ meghívta Rabbi Tesslert vendégelőadónak, és ő több mint egy órán át megosztotta rendkívüli történetét a hallgatósággal. Tizennégy éves korában elszakították családjától, és Auschwitzba vitték. Sorban állt a hírhedt Mengele doktor előtt, hogy eldöntse, hová kerül – a munkatáborba vagy a gázkamrákba. Miközben várt, közölték vele, hogy ha azt mondja, tizennégy éves, biztosan megölik, ezért húzza ki magát, és állítsa, hogy tizenhat éves. Ezt tette, és a munkatáborba küldték. Körülbelül 900 fiúval együtt került a barakkba, akik közül csak mintegy húszan élték túl. Ezután egy körülbelül 180 embert szállító transzportra küldték, és az utat csak mintegy negyvenen élték túl. Rabbi Tessler egy halálmenetet is túlélt.
Körülbelül másfél évvel később felszabadították a táborát. A nácik ימ״ש egy szénával teli pajtába zárták a foglyokat, ahol aludhattak, majd bezárták az ajtót. Reggel amerikai tankok gördültek be a táborba, és Rabbi Tessler kilépett a pajtából, hogy lássa, mi történik; éppen ekkor egy amerikai katona rálőtt egy SS-katonára. Egy eltévedt golyó lábon találta Rabbi Tesslert, és végül egy németországi kórházba küldték, ahol tíz műtéten esett át. Felidézte, hogy akkoriban úgy gondolta, mindössze négy zsidó maradt a világon.
Amikor végre mankóval ki tudott sétálni a kórházból, sábát volt, és több másik beteggel együtt távozott, akikkel összebarátkozott. Meghallották, hogy néhány mérfölddel arrébb az amerikaiak és az oroszok futballmeccset játszanak, és a fiúk elhatározták, hogy vonattal odautaznak megnézni. A megpróbáltatások kezdete óta ez volt az első alkalom, hogy a csoport tagjai úgy érezték, felemelkedett a lelkük, és kedvük támadt egy kis szórakozáshoz és élvezethez. Rabbi Tessler tudta, hogy egy futballmeccs megtekintése nem egyeztethető össze a sábát szellemével, mégis nagyon szeretett volna elmenni, és végre átélni egy kis örömöt. Amikor a vasútállomáson állt, emlékezett vissza, hirtelen megérezte a vonat füstjének szagát, és csodával határos módon az édesanyja sábáti ételeinek illatára emlékeztette. Felidézve az otthonában megtapasztalt sábátot, nem tudta rávenni magát, hogy felszálljon a vonatra. Minden barátja felszállt, ő pedig egyedül maradt, mankóval. Visszatért a kórházi ágyához, és sírt.
Azt mondta, ha nem lett volna az a pillanat, ha nem emlékezett volna édesanyja sábáti ételeinek különleges illatára, valószínűleg csatlakozott volna barátaihoz és ahhoz a sok más túlélőhöz, akik elhagyták a Tóra megtartásának útját – és természetesen semmiképpen sem ítélhetjük meg őket, figyelembe véve mindazt a szenvedést, amelyen keresztülmentek. Ő azonban hűséges maradt a Tórához édesanyja sábáti főztje miatt. Ahogyan Joszefet is megmentette a bűntől szent életű apjának képe, úgy Rabbi Mendel Tesslert is édesanyja ételének illata mentette meg. Rabbi Tessler, aki most, 87 éves korában dédnagyapa, könnyekkel az arcán mesélte el ezt a történetet.
Ez történik, amikor a szülők nagy erőfeszítést fektetnek a sábátra való felkészülésbe. Ez az erőfeszítés mély hatást gyakorol, amely éveken át tart. Mrs. Tessler sábáti előkészületeinek köszönhető, hogy fia megtartó maradt, és most gyermekeivel és unokáival együtt Gemarát tanul.
A sábát különösen nagy erejű, és csodákat idézhet elő. Minél többet fektetünk bele, annál többet fogunk kapni tőle.
