Amikor valamilyen projektbe vagy vállalkozásba fogunk, jó ötlet megfelelően értékelnünk annak értékét, amit teszünk, hogy fenntartsuk lelkesedésünket és motivációnkat a legmagasabb színvonalú teljesítés és elérés érdekében. Ez a sábátra is igaz. Minél inkább megértjük és értékeljük a sábát hatalmas értékét, annál inkább ösztönözve leszünk arra, hogy fokozzuk a sábát megtartását, és magasabb szintre emeljük. Ez különösen így van, amikor az év utolsó sábátjára készülünk.
Bármely micva teljesítése nagy kiváltság. Bár a micvot elsősorban azért teljesítjük, mert kötelességünk ezt megtenni, azt is fel kell ismernünk, hogy nagy kiváltság szolgálni a Mindenhatót, és érdemeket szerezni egy micva teljesítése által. A micva teljesítése révén megszerzett egyik legnagyobb jutalom pedig további micvot teljesítésének kiváltsága.
Ezt a gondolatot erőteljesen közvetíti egy történet, amelyet a Ponevitcher Rav mesélt egy beszélgetésről, amelyet egy alkalommal a Hazon Ish-sel folytatott. A Ponevitcher Rav időnként az Egyesült Államokba utazott, hogy pénzt gyűjtsön a jesiva számára, és egyik útja után megkérdezte a Hazon Ish-t egy különös jelenségről, amelyet megtapasztalt. Időről időre, amikor egy lehetséges adományozóhoz fordult, hogy hozzájárulást kérjen, az illető azt kérte tőle, hogy másnap térjen vissza.
„Egyszerűen nem értem” – mondta a Ponevitcher Rav. „Ha adományozni akar, akkor miért nem adományoz egyszerűen, és ha nem akar adományozni, akkor miért nem mondja ezt egyszerűen?”
A Hazon Ish megkérdezte tőle, szerinte mi lehet ennek a magyarázata, mire a Ponevitcher Rav azt mondta, hogy talán azért mondják ezt az emberek, mert valójában nem kívánnak adományozni, ezért azt mondják neki, hogy térjen vissza másnap, abban a reményben, hogy nem fog visszatérni, vagy hogy amikor eljön, nem lesznek elérhetők.
A Hazon Ish azonban azt mondta, hogy ez nem helyes. Azért válaszolnak így – magyarázta –, mert zechutra (érdemforrásra) van szükségük ahhoz, hogy kiérdemeljék a Tóra tanulásának támogatásával járó micvát. Ha valaki nem érzi magát egészen késznek az adományozásra, ezért arra kéri a rabbit, hogy másnap térjen vissza, az azért van, mert további érdemforrásra van szüksége, például még egy imára vagy még egy jótett elvégzésére, mielőtt kiérdemli a Tóra támogatásának nagy kiváltságát.
Ezt a gondolatot szemléltető másik történetet Rav Avraham Mordechai Shapiro, Rav Aharon Kotler híres tanítványa meséli el Imreh Mordechai című művében. Elmondja, hogy az 1950-es években egy pénteki napon Tel-Avivban tartózkodott, és történetesen egy kis üzlet előtt állt. Egy vásárló belépett az üzletbe, és egy csomag cigarettát kért. A boltos az órájára nézett, és közölte a férfival, hogy az időpont miatt nem adhatja el neki a cigarettát. Elmagyarázta, hogy az a szokása, hogy pénteken dél után nem ad el cigarettát, mert nem akarja elősegíteni a sábát megszentségtelenítését.
Rav Shapiro meghallotta ezt a beszélgetést, és felkeltette érdeklődését a boltos. Még inkább lenyűgözte, amikor látta, hogy a boltos asztalán a Misnajot egyik kötete – a Ma’aser Sheni traktátus – volt nyitva, miközben a vásárlókra várakozott. Odalépett a férfihoz, és beszélgetni kezdtek. A férfi elmondta Rav Shapirónak, hogy Yaakovnak hívják, és korábban mészáros volt Minszk városában. Rav Shapiro megemlítette, hogy az Egyesült Államokból látogatott oda. A férfi ezután megkérdezte, tud-e valamit egy bizonyos Arkeleh Sislitzerről. Hallotta, hogy ez a fiatalember, Arkeleh, aki eredetileg Minszkből származott, az Egyesült Államokba ment, és nagyon ismertté vált az amerikai zsidóság körében. Arra volt kíváncsi, hogy Rav Shapiro hallott-e róla. Rav Shapiro hamarosan rájött, hogy a férfi az ő nagyra becsült rabbijára – Rav Aharon Kotlerre – utalt.
A férfi ezután elmondta neki, hogy azokban az években, amikor mészárosként dolgozott Minszkben, minden eladott kilogramm hús után néhány fillért adományozott, hogy tanítókat fogadjanak olyan gyermekek mellé, akiknek nehézséget okozott a tanulás. Volt egy árva fiú, aki kivételes értelmi képességekről tett tanúbizonyságot, és 14 éves korára már túl fejlett volt a Minszkben elérhető bármely Tóra-tanulási kerethez. Mivel a felvilágosodási mozgalom nagyon befolyásos volt a városban, attól tartott, hogy ez a fiú – Arkeleh – a mozgalom befolyása alá kerülhet. Ezért a mészáros pénzt adományozott arra, hogy kifizessék az ő és egy másik diák – akinek a nevére nem emlékezett – útiköltségét, hogy Szlobodkára utazzanak, és az ottani jesivában tanuljanak.
Figyelemre méltó módon ennek a férfinak megadatott az a kiváltság, hogy a 14 éves Arkeleh Sislitzert jesivába küldje, aki később a nagy Rav Aharon Kotler lett.
Rav Shapiro elmesélte ezt a történetet Rav Yaakov Kaminetzkynek, aki Szlobodkában együtt tanult Rav Aharon Kotlerrel. Miközben elmondta a történetet, megkérdezte Rav Yaakovot, ismerte-e a másik fiút, akinek a Szlobodkába vezető útját ez a mészáros támogatta.
„Őt látod magad előtt” – válaszolta Rav Yaakov.
Ennek a mészárosnak nyilvánvalóan korábban nagy zechutja volt, amely lehetővé tette számára, hogy ő küldjön el tanulni két fiatalembert, akik később olyan gedolim lettek, akik megváltoztatták Amerika arculatát.
A sábát megtartásának fokozása képes nagy érdemet hozni számunkra. Ennek a micvának az érdeme nagyon erőteljes, és további kiváltságokhoz, valamint jutalmak megszerzésének lehetőségéhez vezet bennünket.
2006-ban a New Jersey állambeli Lakewood közösségét megtisztelte látogatásával Rav Aharon Leib Steinman. Nehéz időszak volt ez Lakewoodban, amikor a közösséget szokatlanul sok tragédia sújtotta. Amikor Rav Steinman meglátogatta őket, Lakewood lakói megkérdezték, mit tehetnének azért, hogy érdemet szerezzenek a helyzet javításához. Rav Steinman azt válaszolta, hogy a sábát a világ minden áldásának forrása, ezért ha fél órával korábban fogadják el a sábátot, áldást fognak kiérdemelni. Azon a sábáton Lakewood egész közössége fél órával korábban fogadta el a sábátot. A sábát első órája után a helyi Hatzalah-diszpécser észrevette, hogy egyetlen telefonhívást sem kapott, és attól tartott, hogy probléma lehet a kommunikációs rendszerrel. Általában a sábát első órájában a Hatzalah több sürgős egészségügyi esethez kapcsolódó hívást kapott, de azon a sábáton minden csendes volt. Ellenőrizte a hálózatot, és megállapította, hogy minden tökéletesen működik.
A csend egész éjszaka folytatódott, sőt a következő napon is. A Hatzalah azon az egész sábáton egyetlen hívást sem kapott. A sábát után Rav Malkiel Kotler izgatottan felhívta Rav Steinmant, és megosztotta vele a hírt. Egy átlagos sábáton – mondta – a Hatzalah mintegy 40 hívást kap, de azon a sábáton egyet sem kapott.
Ennek a rendkívüli történetnek meg kell erősítenie a sábát megtartásának nagy kiváltsága iránti megbecsülésünket, valamint azokat a nagy áldásokat, amelyeket ezen micva révén nyerünk. Ha az évet a megfelelő módon szeretnénk lezárni, és az új évet a megfelelő módon szeretnénk kezdeni, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy fokozzuk a sábátot: valamivel korábban kezdjük el, a megfelelő módon töltjük, és olyan spirituális és nyugodt élménnyé tesszük, amilyennek lennie kell. Ha azon dolgozunk, hogy emeljük a sábát megtartásával kapcsolatos színvonalunkat, akkor hozzáférünk ahhoz a nagy áldásbőséghez, amelyet a sábát kínál számunkra, és meglátjuk a תחל שנה וברכותיה kívánság beteljesülését – „Kezdődjön az év áldásaival.”

