
Embrace Shabbat
A sábát ereje egy orosz börtönben
Lectured by Rabbi David Sutton
This version was translated from the original transcript. If you notice a mistake, please click to submit corrections.
A sábát ereje egy orosz börtönben
A sábát különleges kedusájának felismerése gyakran nehéz számunkra. Még ha megfelelően meg is tartjuk, hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni egyedülálló spirituális erejét és azt a hatást, amelyet gyakorol ránk.
A kedusá iránti érzékenységünk elmélyítésére érdemes elolvasni néhány részletet az Unbroken Spirit című könyvből, amely a volt szovjet ellenzéki és lelkiismereti fogoly, Yosef Mendelovitch rabbi önéletrajza.
Mendelovitch rabbi 1947-ben született, és amikor tízéves volt, édesapját koholt vádak alapján letartóztatták és börtönbe küldték. Ekkor történt, hogy a fiatal Yosef, aki korábban semmiféle vallási oktatásban nem részesült, életében először imádkozott. Ezt írja: „Ezeket az egyszerű igazságokat nem könyvekből vagy előadásokból fedeztem fel, hanem saját lényem belsejéből, és azt is tudom, hogy egy isteni kéznek kellett belém ültetnie őket.” Bár soha senki nem tanította imádkozni vagy bármilyen más vallási előírás megtartására, saját magától, saját lelkének mélyéről jutott el a zsidó gyakorlatokhoz. Ahogyan a Midrás mondja, hogy Avraham Avinu, akit bálványimádók neveltek, saját magától, saját lelkéből tanulmányozta a Tórát, ugyanígy Yosef Mendelovitch is ösztönösen eljutott több zsidó vallási előírás megtartásához.
Önéletrajzában Mendelovitch rabbi felidézi, hogyan tartóztatták le, amikor megpróbálta elhagyni Oroszországot, hogy Erec Jiszráélbe költözzön. Letartóztatása után a kihallgatója megpróbálta megfélemlíteni, és ezt kérdezte tőle: „Miért próbálsz zsidó lenni? Orosznak neveltek, orosz oktatásban részesültél, és többet tudsz az orosz kultúráról, mint én. Még az arcod sem néz ki zsidónak!”
Ezek a kérdések egy ideig ott visszhangoztak Yosef gondolataiban. Elkezdte kérdezgetni magától, mi teszi őt zsidóvá, és mit kellene tennie ahhoz, hogy zsidóként viselkedjen. Szinte semmit sem tudott a zsidóságról, de megtette, amit tudott. Fogott egy zsebkendőt, csomókat kötött a sarkaira, és kipát készített belőle, amelyet a fejére tett. Amikor látta, mennyire bosszantja ez az orosz tisztviselőket, bátorítást érzett arra, hogy továbbmenjen. Elkezdett imádkozni.
Következő lépése a sábát megtartása volt. Hogyan, tűnődött, tarthatná meg a sábátot egy orosz börtönben? Elhatározta, hogy felkészül a sábátra. Vizet és egy rongyot kért a börtönőrtől, majd a sábát tiszteletére felmosta a börtöncellát – amit a börtön tisztviselői nagyon örömmel láttak. Yosef a falakat is lemosta, és közben talált egy szöget, amelyet egy korábbi rab hagyott ott. Ezzel a szöggel gyertyák képeit karcolta a falra. Emlékezett rá, hogy egyszer látott egy képeslapot egy zsidó nőről, aki gyertyát gyújt, alul pedig a beráchá szövege állt. Bár valójában nem gyújthatott gyertyát, úgy gondolta, legalább egy gyertyakép lehet a falon, és eljátszhatja, hogy meggyújtja. Becsukta a szemét, és elképzelte, hogy meggyújtja a gyertyákat. Amikor kinyitotta a szemét, írja, két lángot látott.
Ez az ember, a lehető legsötétebb helyzetben, érzékelte a sábát kedusáját. Úgy tette ezt, hogy felismerte a sábát egyedülálló minőségét, és mindent megtett, amit csak tudott, hogy tiszteletet adjon ennek a napnak. Yosef Mendelovitch még a sábátról sem tanult, mégis ösztönösen megértette, hogy ez szent nap, és így még egy orosz börtöncellában is átélhette annak kedusáját.
A börtönőrök arra kényszerítették a rabokat, hogy szombaton dolgozzanak, de Yosef tervet eszelt ki. A hét többi napján többletmunkát végzett, és elrejtette ennek a többletmunkának az eredményét. Sábátkor pedig úgy tett, mintha dolgozna.
A könyv egyik részében Mendelovitch rabbi gyönyörűen írja le azt a légkört, amelyet ő és zsidó rabtársai a sábát megtartásával teremtettek: „Nyugalom szállt ránk, és úgy éreztük, mintha máshol lennénk.” Azt írja, hogy a hét folyamán kenyérdarabokat tettek félre, hogy legyen valami pluszuk sábátra, és még a börtönőröket is lenyűgözte a sábát megtartása: „Szemük nemcsak haragról árulkodott, hanem irigységről is – irigyelték létüket, az önmagukhoz és hagyományukhoz hű zsidók létét. A mi otthonunk világos volt, hitünk pedig szilárd. Az ő zuguk sötét volt, és nélkülözte mind a reményt, mind a hitet. Minden bőséges ételük, vajuk és vodkájuk ellenére érezték, hogy szerény sábátunk végtelenül gazdagabb. Csodálkoztak ezeken a különös embereken, akik oly hűségesek hagyományukhoz.”
A sábát szentsége bárhol érezhető – még egy orosz börtönben is. A Kotzker Rebbét egyszer megkérdezték, hol található Hasem, mire azt válaszolta: „Bárhol, ahová beengeditek.” Ugyanez elmondható a sábátról is. Szent volta bárhol, bármilyen körülmények között megtalálható, amennyiben az ember erőfeszítést tesz azért, hogy átélje.
A könyv egy másik részében Mendelovitch rabbi azt írja, hogy egyszer egy másik börtönbe szállították. Vasárnap volt, és amikor a vonata befutott az állomásra, kinézett az ablakon, és fiatal férfiakat és nőket látott, akik körben ültek, kártyáztak és vodkát ittak. Azt is látta, amint egy feleség vonszolja részeg férjét, miközben az rugdosódott és káromkodott. Miközben Yosef mindezt figyelte, a szovjet tisztviselők azon erőfeszítéseire gondolt, hogy orosz kultúráról szóló börtönbeli tanfolyamokra kényszerítve átneveljék őt. Ezután ezt mondta magában: „Ennyit tudtok felajánlani nekem a sábát drága szentségének alternatívájaként? Nem ezeknek a részegeknek van nagyobb szükségük átnevelésre, mint nekem?”
Amikor rajtakapták, hogy megtagadja a sábáti munkát, büszkén és félelem nélkül, nyíltan megmondta az őrnek, hogy zsidóként nem dolgozhat szombaton. Az őr dühösen ordította: „Hogy merészeled! Mit gondolsz, nyaralni vagy itt? Azonnal dolgozni fogsz, különben örökre megrohadsz itt, és soha nem látod meg Izraelt.”
Yosef így válaszolt: „Nem félek a fenyegetéseidtől. Csak a Szenttől félek, áldassék.”
Leírja azt a büszkeséget és örömöt, amelyet akkor érzett, amikor a sábáti munka megtagadásával szembeszállt az orosz hatóságokkal. Azt mondta magának, hogy valószínűleg ő az egyetlen zsidó a világon, aki nem szentségteleníti meg a sábátot annak ellenére, hogy erre utasították. Zsidók számtalanul éltek szerte a világon, akik fenyegetés nélkül is megszegték a sábátot – ő azonban fenyegetés ellenére is megtartotta.
Amikor a cellájába vezették, elképzelte, hogy a két őr, akik két oldalról vitték, az a két angyal, akik sábátkor kísérik az embert, és az Örökkévaló mennyei trónjához vezetik.
Ezt írja: „Csendes, hideg, sivár rejtekhelyemen ünnepeltem a sábátot”, és úgy érezte, „elszakadt az időtől és a helytől”. Még ilyen körülmények között is sikerült Yosef Mendelovitchnak átélnie a sábát különleges nyugalmát és szentségét.
A sábát valóban kiemelkedő és visszatérő témaként jelenik meg Mendelovitch rabbi történetében. A sábáti munka megtagadásának következtében a hatóságok végül magánzárkába helyezték, ő pedig 50 napos éhségsztrájkot tartott. Bátor ellenállása világméretű kampányt indított szabadon bocsátása érdekében, és zsidók szerte a világon felvonultak és tüntettek érte. Jelszava ez volt: „Engedd el népemet” – ezekkel a szavakkal fordult Moshe Rabbénu a fáraóhoz, amikor követelte, hogy engedje ki Beneh Jiszráélt Egyiptomból (שלח את עמי).
Később, írja, amikor végül kiszabadult és megérkezett Erec Jiszráélbe, rájött, hogy tévedett, amikor az „Engedd el népemet” szavakat választotta jelszavául. Moshe követelése a fáraóval szemben ez volt: שלח את עמי ויעבדוני – „Engedd el népemet, hogy szolgáljanak Engem.” Mendelovitch rabbi elismerte, hogy amikor megkezdte küzdelmét, azért harcolt, hogy zsidó lehessen, anélkül hogy felismerte volna, mit jelent zsidónak lenni. Végül rájött, hogy a szabadságért folytatott küzdelem célja a ויעבדוני volt, vagyis hogy ő és szovjet zsidó társai szolgálhassák Hasemet.
Amikor a szovjet rendszer végül beleegyezett, hogy elhagyhassa Oroszországot, magához rendelték, és közölték vele, hogy „megfosztották” szovjet állampolgárságától, és „azonnal kitoloncolják”. Ő ujjongva így válaszolt: „Hála Istennek”, és gúnyolta őket.
Amikor a repülőgépéhez vitték, a ezredeshez fordult, és ezt mondta: „Azért tartóztattatok le, mert megpróbáltam Izraelbe repülni – most pedig ti magatok vesztek nekem jegyet. Tudom, hogy mintegy 300,000 zsidónak engedtétek elhagyni a Szovjetuniót, de sokkal többen maradtak ott, és én azt mondom nektek: ha nem engeditek el mindannyiukat, a rendszer össze fog omlani.” Mendelovitch rabbi azt írja, meglepte saját bátorsága, hogy még akkor is megfenyegette az ezredest, amikor továbbra is annak kezében volt.
Az ezredes így válaszolt: „Ez akár igaz is lehet. Nem képzeltük, hogy ekkora az akaraterőtök és az elszántságotok.” Lényegében ezt mondta: „Lenyűgöztetek minket.” Elismerte vereségét, és tudomásul vette, hogy egy hatalmas birodalmat legyőzött ennek az embernek az elszántsága és bátorsága.
Yosef Mendelovitch szenvedélyes sábát iránti odaadása óriási szerepet játszott ennek az erőnek és bátorságnak a kialakításában. Annak ellenére, hogy nem volt vallásos háttere, és soha senki nem tanította a sábátról, érzékelte a nap különleges kedusáját, és elképzelhetetlen áldozatokat hozott azért, hogy nagyon korlátozott lehetőségeihez mérten a lehető legjobban megtartsa. Ez az odaadás pedig segített neki abban, hogy ihletet és erőt merítsen ellenállási kampánya folytatásához, és hőssé, valamint a nagyság jelképévé tette őt mind a mai napig. Jelenleg Erec Jiszráélben él, befejezte szemichá-tanulmányait, jesivában tanít, és gyermekei, valamint unokái vannak. Élő, eleven és inspiráló tanúsága a sábát megtartásának és a sábátért hozott áldozat rendkívüli erejének.
Könyve vége felé Mendelovitch rabbi megjegyzi, hogy bizonyos szempontból nehezebb szabad életet élni, mint börtönben élni. Valóban, sokunk számára sokkal nehezebb elképzelni, hogy az angyalok kísérnek bennünket sábátkor, mint Mendelovitch rabbi számára volt. Próbáljuk meg mindannyian magunkévá tenni ezt a felismerést, ismerjük fel a sábát különleges minőségét, és ez mélyreható hatással lesz sábáti élményünk minőségére, ami pedig egész hetünkre mélyreható hatással lesz.
