A sábát prófétai megtapasztalása

A sábát prófétai megtapasztalása Rav Chaim ben Betzalel, aki a prágai Maharal testvére volt, Sefer Ha’haim című művében ír a sábáti élmény rendkívüli hatásáról. Azt írja, hogy az emberek természetüknél fogva hajlamosak kételkedni a Tóra isteni eredetében, hiszen végül is nem álltunk ténylegesen a Szinájnál, és az eseményről csak a hagyomány révén tudunk. Mivel személyesen nem láttuk, ahogy az Örökkévaló átadja nekünk a Tórát, könnyen gyötörhet bennünket a kétely afelől, hogy ez valóban megtörtént-e. Ezért Rav Chaim azt írja, hogy az Örökkévaló, a zsidó nép iránti nagy szeretetében, el akarta távolítani szívükből a Ma’amad Har Sinai-jal kapcsolatos minden megmaradt kételyt, és ezt a sábát micvájának adásával tette. Így magyarázza: שירגיש כל איש ישראל בעצמו שפע אלקי ואור פניו...ושמחה יתירה שנופל עליו בלי מתכוין, מיד בהכנסת השבת וליל של שבת כולה אור ועוז וחדוה במקומנו. בלתי ספק, שאין זה רק ניצוץ האור והשמחה המבהיק ממקום שהנבואה יוצאת משם. שאף על פי שאין לנו לא נביא ולא חוזה ואנחנו על אדמה טמאה, עם כל זאת לא עזב ממנו חסדו ואמתו, להשפיע עלינו אור אלקי, מידי שבת בשבתו. [Az Örökkévaló azért adta nekünk a sábátot,] hogy minden zsidó ember önmagában érezze az Örökkévaló bőségét és arcának fényét… valamint azt a különleges örömöt, amely minden különösebb figyelem nélkül rászáll, közvetlenül a sábát kezdetekor; és a sábát egész éjszakáján fény, erő és ujjongás van helyeinken. Kétség nélkül ez csupán a tiszta fénynek és örömnek egy szikrája abból a helyből, ahonnan a prófécia ered. Mert bár nincs közöttünk sem próféta, sem látnok, és tisztátalan földön élünk, mindazonáltal nem vonta meg tőlünk kegyelmét és igazságát, [hanem továbbra is] isteni fényt áraszt ránk minden egyes sábáton. A sábát megtapasztalása, írja, a prófécia egy „szikrája”. Valami egyedülállót és különlegeset érzünk magunkban, és ez az érzés a tényleges prófécia egy kis „szikrája”, amely által minden kétség és bizonytalanság nélkül tudjuk, hogy az Örökkévaló a Szinájnál adta nekünk a Tórát. A heti sábáti élmény olyan tapasztalat, amely a prófécia egy fajtájának minősül, és lehetővé teszi számunkra, hogy eltávolítsunk minden megmaradt kételyt, amely a Tóra isteni eredetével kapcsolatban felmerülhet bennünk. Talán ezért tanítja a Gemara, hogy a Matan Torah sábáton történt. Bár a Bölcsek között van nézeteltérés a Matan Torah dátumát illetően, afelől nincs kérdés, hogy sábáton adatott. Mivel a sábát megerősíti a Matan Torah eseményébe vetett hitünket azáltal, hogy a prófétai belátás egy bizonyos szintjére emel bennünket, helyénvaló volt, hogy ez az esemény sábáton történjen. Ez a részlet a Sefer Ha’haimból eszembe juttatja a Hayeh Adam megjegyzéseit Torat Moshe című művében, amelyben leír egy „próbát”, amellyel az ember megállapíthatja, hogy kellőképpen istenfélő-e és vallásilag elkötelezett-e. A Hayeh Adam azt írja, hogy ha valaki kellőképpen istenfélő és elkötelezett, akkor miután sábát előtt elmerül a mikvében, és gondolatban elfogadja a sábátot, érezni fogja, amint belép hozzá a נשמה יתירה (többletlélek). Hirtelen erős istenfélelmet és szenvedélyes szeretetet fog érezni a Mindenható iránt. A Hayeh Adam azt írja, hogy ez בדוק ומנוסה – „kipróbált és tesztelt”. Ha valaki nem tapasztalja ezt a különleges érzést a sábát beköszöntésekor, az azt jelzi, hogy lelkének tisztasága hiányos. Nyilvánvaló, hogy még a Hayeh Adam korában is — kevesebb mint 200 évvel ezelőtt halt meg — sok zsidó kézzelfoghatóan érzékelte és érezte a sábát különleges kedusáját minden héten. Még újabban is azt írta Rav Eliyahu Lopian, hogy a kelmi Alter élete utolsó éveiben sápadt arcszínű volt, sábáton azonban a sábát szentségének hatására némi szín visszatért az arcába. Hasonlóképpen Rav Shlomo Wolbe azt írta, hogy több dohányos is elmondta neki: sábáton egyáltalán nem éreznek vágyat a dohányzásra. A sábát különleges szentsége és „prófétai minősége” olyan erőteljes hatással volt rájuk, hogy egyáltalán nem éreztek késztetést a dohányzásra, annak ellenére, hogy a hét folyamán végig tapasztalták ezt a vágyat. A sábátnak mint prófétai élménynek a gondolata elmélyíti annak megértését, hogy milyen kapcsolat áll fenn a sábát és a zsidó hit alapjai között. Rav Yosef Albo Sefer Ha’ikarim című művében azt írja, hogy a zsidó hit alapvető tételei három alapelvre vezethetők vissza: a Teremtőbe vetett hitre, a jutalom és büntetés rendszerébe vetett hitre, valamint a Tóra isteni eredetébe vetett hitre. A sábát megemlékezik a világ teremtéséről, ezáltal megerősítve a Teremtőbe vetett hitünket. Megemlékezik továbbá az Egyiptomból való kivonulásról is, amikor az Örökkévaló megbüntette az egyiptomiakat, amiért rabszolgasorba taszították Beneh Yisraelt, és ezáltal megerősíti a jutalomba és büntetésbe vetett hitünket. A Sefer Ha’haimnak a sábát prófétai természetéről szóló megjegyzései fényében megértjük, hogy a sábát a harmadik alapvető tételt is megerősíti: az isteni eredetű Tórába vetett hitet. Ha megfelelően felkészítjük magunkat, megtapasztalhatjuk a prófécia egy formáját, amely által teljes és megingathatatlan hitre jutunk a Matan Torah eseményében. A sábát rendkívüli erővel van telítve. Rajtunk múlik, hogy megtesszük-e a szükséges erőfeszítést, hogy felkészítsük magunkat, és így megtapasztalhassuk mélyreható hatásait, valamint elérhessük a prófécia magasztos szintjét.