
Embrace Shabbat
Zemirot: A sabbat „tökéletességének” kifejezése
Lectured by Rabbi David Sutton
This version was translated from the original transcript. If you notice a mistake, please click to submit corrections.
Zemirot: A sábát „tökéletességének” kifejezése
A Tóra a Vájislách hetiszakaszban beszámol Jákov Avinu híres küzdelméről egy angyallal, aki az éjszaka közepén támadt rá. A küzdelem azzal ér véget, hogy Jákov legyőzi az angyalt, és leszorítja, úgyhogy az nem tud elmenekülni. Az angyal ekkor könyörög: שלחני כי עלה השחר – „Engedj el, mert felvirradt a hajnal” (Beresit 32:27). Rási, a Midrásra és a Gemarára hivatkozva, elmagyarázza, hogy az angyalnak vissza kellett térnie az égbe, mert azon a napon ő következett, hogy שירה – dicsőítő énekeket énekeljen az Örökkévalónak.
A kommentátorok felteszik a kérdést, miért történt az a különös „egybeesés”, hogy éppen azon a reggelen került sor az angyalra. Vajon valóban puszta véletlen lehetett, hogy azon a reggelen, amikor az angyalnak שירה-t kellett volna énekelnie az égben, éppen akkor kapta el Jákov Avinu egy fojtófogással?
A kommentátorok elmagyarázzák, hogy שירה-t akkor énekelnek, amikor valaki tökéletességet tapasztal. Ez az öröm kifejezése, amelyet a tökéletes állapot elérése vált ki. Egy angyal akkor ér el ilyen állapotot, amikor teljesíti küldetését, ezért miután végrehajtotta azt, aminek a végrehajtására ide küldték, vissza kell térnie az égbe, hogy dicsőítő éneket énekeljen. Az angyal, aki Jákovval küzdött, azt a küldetést kapta, hogy Jákov elé állítson egy próbát, amelyet neki küzdelem árán kellett legyőznie. Miután Jákov egy egész éjszakán át tartó küzdelem után legyőzte az angyalt, a küldetés befejeződött. És miután a küldetés befejeződött, az angyal elérte a tökéletesség állapotát, ezért שירה-t kellett énekelnie a Mindenhatónak.
A Misna a Támid traktátusban (7. fejezet) elmondja, hogy a leviták minden nap egy zsoltárfejezetet énekeltek a Bét Hámikdásban. A Bét Hámikdás a tökéletesség helye volt, ezért ott minden egyes nap שירה-t kellett énekelni.
A sábát nemcsak a Bét Hámikdásban, hanem minden zsidó otthonban a tökéletesség időszaka. A péntek esti Ámidá imájában a sábátot תכלית מעשה שמיים וארץ – a teremtés végső céljaként írjuk le. A sábát a תכלית – az az idő, amikor az egész létezés felismeri teljes célját. A hagyomány valóban azt tanítja, hogy már Ádám HáRison, az első sábáton felismerte a sábát ezen tulajdonságát: azt, hogy a sábát megtapasztalása képes megtisztítani az embereket bűneiktől, és visszaállítani őket eredeti, tökéletes állapotukba. Ádámot ezért arra indította, hogy elénekelje a מזמור שיר ליום השבת – a sábát különleges énekét (Zsoltárok 92). A sábát מעין עולם הבא, az az idő, amikor ízelítőt kapunk a következő világ idilli létezéséből. Ezért a sábátnak שירה, az Örökkévalónak szóló lelkes és szívből jövő dicsőítő ének idejének kell lennie. Ahogyan a Bét Hámikdásban minden nap שירה-t énekeltek, úgy sábátkor mindenütt énekelnek, amikor bizonyos mértékben megtapasztalhatjuk a Bét Hámikdás tökéletességét.
Ezt a gondolatot fejezi ki a Lechá Dodi ima is, amelyet szokás szerint péntek este, a sábát kezdetekor éneklünk. Ennek az imának az egyik versszakában ezt énekeljük:
התעוררי התעוררי כי בא אורך קומי אורי, עורי עורי שיר דברי כבוד ה' עלייך נגלה.
Ébredj, ébredj, mert eljött a fényed; kelj fel, fényem – ébredj, ébredj, énekelj éneket, mert az Örökkévaló dicsősége megjelent fölötted.
Ez a versszak két versen alapul:
קומי אורי כי בא אורך, וכבוד ה' עלייך זרח.
Kelj fel, fényem, mert eljött a fényed, és az Örökkévaló dicsősége felragyogott fölötted.
(Jesájá 60:1)
עורי עורי דבורה, עורי עורי דברי שיר.
Ébredj, ébredj, Devóra – ébredj, ébredj, énekelj éneket.
(Bírák 5:12)
Mindkét פסוק a megváltás időszakairól beszél, és éneklésre szólít fel válaszul. Valahányszor megváltást tapasztalunk, amikor egy súlyos válság elmúlt, és most megkönnyebbülést érzünk, arra kell ösztönzést kapnunk, hogy שירה-t énekeljünk az Örökkévalónak. Ez egyaránt igaz Izrael népének végső megváltására, amelyért imádkozunk, valamint azokra a kisebb, személyes megváltásokra, amelyeket életünk különböző alkalmain tapasztalunk.
Sábátkor mindannyian megtapasztalunk egyfajta „megváltást”. Megszabadulunk a munkahét feszültségeitől és terheitől, és valódi nyugalmat, békét és örömöt élhetünk át. A sábát ezért שירה ideje: az Örökkévaló dicséretének és az iránta érzett hálánknak az ideje ezért a „megváltásért” és a tökéletességért, amelyben minden héten részesülünk.
A jövőben, amikor elérkezik végső megváltásunk, és az egész világ eléri régóta várt tökéletes állapotát, minden nap dicsőítő énekeket fognak énekelni, nemcsak a Bét Hámikdásban, hanem az egész világon. Ahogyan azt újholdkor a muszáf imájában mondjuk:
ובעבודת בית המקדש נשמח כלנו, ושירי דוד עבדך נשמע בעירך האמורים לפני מזבחך.
Mindannyian örvendezni fogunk a Szentély szolgálatában, és szolgádnak, Dávidnak az énekei, amelyeket oltárod előtt énekelnek, hallhatók lesznek városodban.
Amikor elérkezik megváltásunk, a világ tökéletes lesz, tragédiák és szenvedés nélkül. Az Örökkévaló közel lesz mindannyiunkhoz, és tökéletes, tiszta világosságban lesz részünk, olyan világosságban, mint amilyen a Bét Hámikdás világossága. Ennek a világosságnak és ennek a tökéletességnek bizonyos fokát minden héten megtapasztalhatjuk sábátkor. Ezért még akkor is, amikor támuz 17-e sábátra esik, vagy amikor áv hónap 9-e sábátra esik, a böjtöt vasárnapra halasztják. Sábátkor nincs gyász és nincs fájdalom; tökéletesség van. Rendszerint a Tisá BeÁv előtti utolsó étkezés a gyászolók étkezése, amely mindössze kenyérből, egy főtt ételből és vízből áll. Amikor azonban Tisá BeÁv vasárnapra esik, a halacha szerint a sábát végén elfogyasztott utolsó étkezés כסעודת שלמה המלך בשעתו – olyan lehet, mint Slomó király lakomái annak idején. A שלמה név kapcsolatban áll a שלמות – tökéletesség – szóval. Sokaknak az a szokásuk, hogy minden héten, a sábát kezdetén Slomó király énekét – שיר השירים – olvassák, kifejezve, hogy a sábát tökéletessége éneken keresztül nyilvánul meg. És ezt a tökéletességet még közvetlenül Tisá BeÁv előtt is megtapasztaljuk, amikor egyébként a földön ülnénk, és gyászolókként ennénk.
A נשמה יתירה – a többletlélek, amelyet sábátkor kapunk – tökéletes. Ennek eredményeként természetes módon indíttatást érzünk arra, hogy énekeljünk és dicsőítsük az Örökkévalót. És még ha nem is érzünk természetes indíttatást az éneklésre, akkor is ezt kell tennünk, mert ahogyan a Széfer Háchinuch híres tanítása mondja, tetteink hatással vannak a szívünkre. Minél többet éneklünk sábátkor, annál inkább ösztönzést kapunk arra, hogy folytassuk az éneklést, miközben megtapasztaljuk a sábát egyedülálló „tökéletességét”, amely erős vágyat ébreszt bennünk, hogy mély hálánkat kifejezzük a Mindenhatónak mindazért, amit értünk és a világért tett.
