Több mint 25 éves tanítási tapasztalattal gyakran elgondolkodom azon az úton, amely formálta a pályafutásomat. Baruch Hasem, ugyanolyan fiatalosnak és energikusnak érzem magam, mint a kezdetekkor. Egy bizonyos jesivában töltött időm alatt népszerű és befolyásos helyzetbe kerültem, és fokozatosan emelkedtem az intézmény hierarchiájában. Amikor azonban felmértem anyagi helyzetemet, rájöttem, hogy a fizetésem nem elegendő a kényelmes megélhetéshez. Úgy éreztem, eljött az ideje, hogy foglalkozzak ezzel a kérdéssel, ezért felkerestem az adminisztrációt, hogy fizetésemelést kérjek.
A válasz, amelyet kaptam, némileg kétértelmű volt. Időt kértek, hogy megfontolják a kérésemet, ami négy napig húzódott. Tekintettel arra, hogy megbecsült tanár voltam, úgy véltem, hogy a hozzájárulásom kedvező eredményt indokol. Végül egy ajánlattal tértek vissza: fizetésemelést ajánlottak, de egy különös, 1000 dolláros levonással. Számomra ez érthetetlen volt. Az 1000 dolláros csökkentés mindössze havi 100 dollárt jelentett — olyan összeget, amely csekélynek tűnt ahhoz képest, milyen értéket nyújtottam tanárként. A jesiva, amely a diákok következő nemzedékének nevelésére törekedett, bizonyára megengedhetett volna magának egy ilyen kis emelést.
Mélyen megsértett ez a döntés, kifejeztem csalódottságomat, és úgy döntöttem, hogy felmondok. Úgy okoskodtam, hogy ha nem tudnak havi további 100 dollárt biztosítani egy olyan tanárnak, akit nagyra értékelnek, akkor talán eljött az ideje, hogy továbblépjek. A logika egyszerű volt: havi 100 dollár mindössze napi 3 dollárnak felel meg. Egy olyan intézmény számára, amely elkötelezett a diákjai nevelése iránt, felfoghatatlannak találtam, hogy nem tudják teljesíteni ezt a szerény kérést.
Visszatekintve erre a sorsfordító pillanatra, most felismerem, hogy a jesivából való távozásom jelentős fordulópont volt az életemben. Ha elfogadtam volna a fizetésemelést, talán soha nem indultam volna el azon az úton, amely két évvel később az első általános iskolánk megalapításához vezetett. Ez a döntés, amely kezdetben visszalépésnek tűnt, végül nagyobb lehetőségek előtt nyitotta meg az utat. Abból az általános iskolából középiskolává bővültünk, majd egy másikat is létrehoztunk — mindez annak a döntésemnek köszönhetően, hogy otthagytam egy olyan pozíciót, amely nem állt összhangban az értékemmel.
Utólag ezt az élményt az isteni gondviselés megnyilvánulásának látom. Olyan volt, mintha Isten egy nagyobb cél felé vezetett volna, jelezve, hogy valódi megváltásom nem annak a fizetésemelésnek az elfogadásában rejlett, hanem abban a bátorságban, amellyel úgy döntöttem, hogy valami jelentőségteljesebbet keresek. Baruch Hasem, tanúja lehettem ennek a döntésnek a gyümölcseinek, és ez emlékeztet arra, milyen fontos felismernünk saját értékünket és azt a lehetőséget, amely az azonnali körülményeken túl rejlik.

