A harag elkerülése – az áldás előfeltétele

A harag elkerülése – Az áldás előfeltétele A Gemara a Masechet Berachotban (18b) beszámol egy bizonyos jámbor emberről, aki egyszer pénzt adott egy szegénynek Erev Rosh Hashanahkor, aszály és anyagi nehézségek idején. Bár ő és a felesége maguk is nehéz helyzetben voltak, mégis úgy döntött, hogy adományt ad. A feleségét felzaklatta, hogy pénzt adott a szegénynek, és a panaszai haragra gerjesztették. Úgy döntött, hogy elhagyja az otthonát, és az éjszakát a temetőben töltötte. (Rav Yisrael Salanter elmagyarázta, hogy amikor ez az ember érezte, hogy haragra gerjed, úgy döntött, hogy drasztikus intézkedést kell tennie e lelkileg káros érzések leküzdésére, ezért elment egy temetőbe, hogy emlékeztesse magát halandóságára.) Miközben a temetőben volt, meghallotta, hogy a szellemek beszélnek. Az egyik szellem azt mondta, hogy a következő évben mindenki, aki a szezon elején vet, elveszíti a termését. Ezzel a tudással felvértezve a férfi későbbre halasztotta a vetést, és ennek eredményeként sikeres lett. Milyen tanulságot kíván közvetíteni ez a történet? Miért mondta el nekünk a Gemara ennek a jámbor embernek és annak az információnak a történetét, amelyet a temetőben töltött éjszaka során hallott? Rav Matisyahu Salomon elmagyarázta, hogy ez a történet azt tanítja: még egy olyan nemes cselekedet sem elegendő az áldás elnyeréséhez, mint az adományozás Erev Rosh Hashanahkor – még anyagi nehézségek idején sem. A történetben szereplő férfi nem pusztán az adományozás révén részesült áldásban, hanem azért, mert az adományozás után próbatétel elé került. Az általa adott adomány a harag próbatételének tette ki, és csak azután nyerte el az áldást, hogy legyőzte ezt a próbatételt és megfékezte haragját. Ezt a tanulságot a Shabbatra is alkalmazhatjuk. A Shabbat מקור הברכה – minden áldás forrása. Ahhoz azonban, hogy hozzáférjünk ehhez az áldáshoz, más érdemek mellett olyan helyzetbe kell kerülnünk, amelyben hajlamosak vagyunk haragra gerjedni, de tartózkodunk ettől. A harag próbatételének kiállása lehetővé teszi, hogy a Shabbat áldásának nagy bősége ránk szálljon. Az önuralom és a visszafogottság gyakorlása az ingerültség és a frusztráció pillanataiban létfontosságú része annak a folyamatnak, amely által berachah-t hozunk magunkra és otthonainkra. Hacham Yehuda Fataya (1859–1942), a Ben Ish Hai legkiválóbb tanítványa, kiemelkedő tudós és kabbalista volt. Egy évben, Rosh Hashanah éjszakáján, családjával és vendégeivel az asztalnál ült, gyönyörű fehér öltözékében, amikor hirtelen az egyik vendég véletlenül lelökte az asztalról a gyertyatartót, és a gyertyák kialudtak. A szoba azonnal sötétségbe borult. Ennek következtében a rabbi felesége leejtette a halas tálat, amelyet az asztalhoz vitt, és minden szétömlött a padlón. Hacham Yehuda felállt, hogy segítsen, de megcsúszott a hal levén, és elesett. Finom fehér ruhája bepiszkolódott. Mindezek során a Hacham megőrizte nyugalmát, és egyáltalán nem haragudott meg. Egy évvel később Hacham Yehuda kijelentette, hogy élete legjobb évét élte át: minden törekvésében sikerrel járt, és abban a kiváltságban részesült, hogy rendkívüli új Tóra-beli felismerésekre jusson. Ez a különleges áldás abból fakadt, hogy nyugodt maradt egy olyan helyzetben, amely rendszerint haraghoz vezetett volna. A Ben Ish Hai beszélt egy bizonyos emberről, aki különösen ügyelt a simanimra – azokra a különleges ételekre, amelyeket Rosh Hashanahkor a következő évre vonatkozó reményeink jeleként eszünk, például almát, datolyát és így tovább. Egy évben, miután leült a Rosh Hashanah-i étkezéshez, körülnézett az asztalnál, és észrevette, hogy a felesége megfeledkezett a gránátalmáról. Megharagudott, és élesen megfeddte a feleségét a hibája miatt. A Ben Ish Hai megjegyezte, hogy bár ezek az ételek minden bizonnyal értékesek a következő év pozitív jeleként, a harag kétségtelenül nagyon negatív jel a következő évre. Az önuralom éppolyan értékes siman Rosh Hashanahkor, mint bármely étel, amelyet megeszünk. Egyszer élt egy bizonyos hasid, a Ba’al Shem Tov közeli tanítványa, aki mindig nagyra becsülte az etrog micváját, és minden évben gondoskodott arról, hogy különösen jó minőségű etrogot vásároljon. Egyik évben azonban etrog-hiány volt a környéken, és nem talált etrogot. Hosszas erőfeszítés után felfedezte, hogy volt egy bizonyos gazdag ember, aki képes volt etrogot vásárolni. A hasid elment a férfi otthonába, és felajánlotta, hogy bármilyen árat megfizet az etrogért, de a férfi határozottan visszautasította. Nem volt olyan ár, amelyet hajlandó lett volna elfogadni ezért a nagyra becsült tulajdonért. A hasid ekkor olyan ajánlatot tett, amelyet a gazdag ember nem utasíthatott vissza. Volt egy extra pár tefillinje, amelyet a Ba’al Shem Tovtól kapott. Nem volt rá szüksége, de nem vált volna meg tőle – egészen mostanáig. Felajánlotta, hogy odaadja a férfinak a Ba’al Shem Tov tefillinjét az etrogjáért cserébe, és a férfi nem tudott nemet mondani. Amikor a hasid hazatért, a felesége megkérdezte tőle, hogyan sikerült etrogot szereznie, ő pedig elmondta neki, hogy eladta a Ba’al Shem Tov tefillinjét. Amikor a felesége meghallotta, mit tett, nagyon megharagudott. Évek óta arra biztatta, hogy adja el az extra pár tefillint, hogy legyen egy kis többletpénzük, mivel nagyon nehéz körülmények között éltek. Ő mindig visszautasította, most azonban eladta csak egy etrogért. Haragjában az asztalra csapott, amitől az etrog leesett. Az ütés következtében letört a pitom, így az etrog alkalmatlanná vált. A hasidnak jogos oka lehetett volna arra, hogy felrobbanjon. A felesége miatt most sem a drága tefillinje, sem etrogja nem maradt. Ő azonban képes volt uralkodni az indulatain, nyugodt maradt, és ezt mondta a feleségének: „Elvesztettem a tefillinjeimet, elvesztettem az etrogomat, de nem fogom elveszíteni a Shalom Bayitot.” Nem sokkal ezután a Ba’al Shem Tov álmában megjelent ennek a hasidnak. Azt mondta a hasidnak, hogy amikor a tefillint etrogra cserélte, ezzel kifejezve a micvák iránti nagy szeretetét és ragaszkodását, az nagy felbolydulást keltett az égben. Amikor azonban megfékezte haragját, miután a felesége miatt az etrog alkalmatlanná vált, ez még nagyobb felbolydulást keltett az égben, és nagy áldást hozott le az új évre. Ez a fogalom nemcsak a Főünnepekre és a Sukkotra vonatkozik, amikor cselekedeteink áldást hoznak le a következő évre, hanem minden Shabbatra is, amely, ahogy említettük, minden áldás forrása. Minden lehetőség, amelyet kapunk arra, hogy megfékezzük haragunkat és ellenálljunk az ingerült beszédre való hajlamnak, értékes, különösen Shabbaton, mivel lehetővé teszi számunkra, hogy hozzáférjünk a Shabbat nagy áldásaihoz. Valóban, a Shabbatra való készülődés sietsége gyakran stresszhez és feszültséghez vezethet, ami aztán haragot eredményezhet. E hajlam leküzdésével magunkra vonjuk a Shabbat különleges és határtalan áldásait, és hozzáférést nyerünk ahhoz a rendkívüli és felbecsülhetetlen lelki erőhöz, amelyet ez a micva kínál nekünk.