Határtalan örökség

Üdvözöljük Önöket az Embrace Shabbatban. A Gemara a Sábát traktátus 117b oldalán ezt tanítja: כָּל הַמְעַנֵּג אֶת הַשַּׁבָּת נוֹתְנִין לוֹ נַחֲלָה בְּלִי מְצָרִים, שֶׁנֶּאֱמַר: ״אָז תִּתְעַנַּג עַל ה׳ … וְהַאֲכַלְתִּיךָ נַחֲלַת יַעֲקֹב אָבִיךָ וְגוֹ׳ Bárki, aki örömét leli a sábátban, határok nélküli örökséget kap, ahogy mondja: „akkor örömödet leled majd az Örökkévalóban … és atyádnak, Jákobnak örökségével táplállak.” A Gemara folytatja annak magyarázatát, hogy a sábátban való gyönyörködés jutalma kifejezetten Jákob része, nem pedig Ábrahámé és Izsáké, mivel az utóbbi ősatyák olyan áldásokat kaptak, amelyek határt szabtak az országnak. Ezzel szemben az a személy, aki megtartja a sábátot, Jákob áldásának elnyerésére érdemesül: וּפָרַצְתָּ יָמָּה וָקֵדְמָה וְצָפוֹנָה וָנֶגְבָּה – és szétterjedtek mind a négy irányban. A Maharsha ezt a jutalmat mérték szerint mértéknek magyarázza: amikor valaki mindenféle határ miatti aggodalom nélkül költ pénzt a sábátra, határok nélküli jutalmat kap. Az Anaf Yosef könyv az Ein Yaakovhoz idézi, hogy kétféle dolgozó ember létezik. Az első túlzott mértékben a parnaszájába fektet be; úgy hiszi, hogy egyedül ő felelős a jövedelméért. Az ilyen ember számára a sábát nem oneg, hanem időpazarlás, mert az ember azon a napon nem kereshet pénzt. Ennek az embernek a parnaszája az hisztadlutjába való befektetési képességéhez kötött: jövedelme azt a hisztadlutot tükrözi, amelyet befektet, és semmi többet. A második típusú ember a hét folyamán azért dolgozik, hogy teljesítse az Örökkévaló parancsát. Tudja azonban, hogy az általa kifejtett erőfeszítéseknek nincs hatásuk a kapott jövedelemre – ez csupán az Örökkévaló parancsának teljesítése. Az ilyen ember מענג את השבת, élvezi a sábátot, és az pihenést jelent számára, hiszen eleve soha nem akart dolgozni! Mivel ennek az embernek bitachonja van, és az Örökkévalóra támaszkodik, Akinek nincsenek korlátai, ezért az ő parnaszája is korlátlan. A sábát micvája nem csupán a nap megtartása, hanem a nyugalom érzésének átélése is, annak tudatában, hogy a parnaszá az Örökkévalótól származik. Amikor valaki képes kivenni a napot, és megfeledkezni a munkájáról, az azt mutatja, hogy az Örökkévalóra támaszkodik. Röviden: aki a saját keze munkájára támaszkodik, annak lehetőségeit a saját keze munkája korlátozza, ahogy a Chovot HaLevavot a Shaar Bitachonban tanítja. Például ha valaki egy olyan ügyvédbe veti bizalmát, akinek 60%-os a sikerességi aránya, akkor ez lesz az illető sikerének valószínűsége, mivel a természet törvényei és korlátai kötik. Aki azonban HaKadosh Baruch Hu-ra támaszkodik, annak nincsenek korlátai – sikere korlátlan. Az ember bitachonjának lakmuszpróbája az állapota sábátkor. Úgy érzik, hogy vissza kell sietniük az irodába, hogy befejezzék a munkájukat, vagy péntek délután utolsóként kell távozniuk, vagy tudják, hogy nem az erőfeszítéseik hozzák meg a gyümölcsöt, hanem csupán a hisztadlut alapvető szintje? Ez a middah k’neged middah: annak, aki מענג את השבת, határai korlátlanok. Sábát sálom!