Szemüvegünk tisztítása

Szemüvegeink megtisztítása A Tóra a Sefer Shemotban (15:22–25) beszámol Beneh Yisrael tapasztalatairól közvetlenül a tenger kettéválasztását követően. Miután átkeltek a tengeren, három napon át vándoroltak a sivatagban anélkül, hogy vízforrást találtak volna. Végül találtak vizet, de a víz rossz ízű volt, és nem lehetett meginni. Hashem csodát tett, és édessé, frissítővé változtatta a vizet, hogy Beneh Yisrael ihasson belőle. A helyet „Marahnak” (מרה) nevezték el, mivel a víz íze ezen a helyen a csodálatos átalakítás előtt keserű (מר) volt. Számos kommentátor, köztük a Degel Mahaneh Efrayim, ennek a történetnek egy újszerű értelmezését javasolja. Amikor a Tóra azt mondja, hogy a nép nem tudta meginni a vizet, כי מרים הם („mert keserűek voltak”), ez nem a vízre, hanem a népre vonatkozik. A népben belső „keserűség” volt, amelynek következtében a víz keserűnek ízlett. A tanítás az, hogy amikor az ember negatív szemszögből tekint a világra, mindent „keserűnek” fog látni. Még azok a dolgok is, amelyek valójában „édesek”, „keserűnek” fognak tűnni számára. Rav Mordechai Gifter egyszer úgy szemléltette ezt a gondolatot, hogy elképzelt egy férfit, aki ellátogat a párizsi Louvre Múzeumba, amely a világ leglátványosabb műalkotásai közül soknak ad otthont. Miközben bejárta a múzeumot, meglátott egy csoportot, amely egy Rembrandt ritka művén ámuldozott. A férfi áttört a tömegen, hogy közelről láthassa a képet, majd miután alaposan szemügyre vette a festményt, gúnyosan így szólt: „Ez nem szép festmény. Olyan, mint a megsavanyodott tej!” A csoport tagjai azt gondolták, hogy a férfi megőrült. Ezután egy olyan csoportba botlott, amely ámulattal nézett egy Van Gogh-művet. Ismét alaposan szemügyre vette a festményt, és kifejezte undorát. „Olyan, mint a megsavanyodott tej!” Végül elment a Mona Lisához, amelyet sokan a valaha festett legcsodálatosabb portrénak tartanak. A tömeg áhítattal állt, magába szívva e drága műalkotás lélegzetelállító szépségét. Ez a férfi azonban megtörte az áhítatos csendet, és felkiáltott: „Ez egy gyönyörű műalkotás? Olyan, mint a megsavanyodott tej!” Az emberek kiabálni kezdtek a férfival, mígnem valaki észrevett valami szokatlant a szemüvegén. Odament hozzá, levette a szemüvegét, és látta, hogy a lencséket mindenütt megsavanyodott tej fröcskölte össze. Ez a történet természetesen soha nem történt meg, de Rav Gifter azért mondta el, hogy bemutassa: még a világ legszebb dolgai is visszataszítónak tűnhetnek, ha piszkos lencséken keresztül nézzük őket. Ha negatív beállítottsággal tekintünk a körülöttünk lévő világra, akkor minden negatívnak fog tűnni. „Meg kell tisztítanunk a szemüvegünket”, friss, pozitív szemléletet kell kialakítanunk, és akkor az életünk és a világ valóban szépnek fog tűnni. Hogyan tehetjük ezt meg? Hogyan változtathatjuk meg a szemléletünket a negativitásról a pozitivitásra? A válasz a Gemara megjegyzésében rejlik, a Masechet Bava Kama (82b) részében, amely Beneh Yisrael háromnapos Marah felé tartó útjával foglalkozik. A Gemara elmagyarázza, hogy amikor a Tóra arról beszél, hogy Beneh Yisrael három napon át vándorolt anélkül, hogy vizet talált volna (וילכו שלושת ימים במדבר ולא מצאו מים), ez valójában azt jelenti, hogy három napon át nem tanultak Tórát. Ez a Tórától való szünet tette őket negatívvá és keserűvé. A Gemara tanítása szerint erre az eseményre válaszul rendelték el, hogy a Tórát szombaton, hétfőn és csütörtökön olvassák, hogy ne teljen el háromnapos időszak Tóra-tanulás nélkül. Úgy kerülhetjük el a „keserűséget”, és úgy tarthatjuk tisztán a szemüvegünket, úgymond, ha Tórát tanulunk. A Tóra tanulása segít abban, hogy tisztán lássuk a dolgokat, és így pozitív, derűs szemlélettel éljünk a világban. Néhány pesukimmal később a Tóra elmondja, hogy amikor Beneh Yisrael Marahban táborozott, שם שם לו חק ומשפט – Moshe több micvát tanított nekik, amelyek egyike, ahogy Rashi megjegyzi, a Shabbat megtartásának micvája volt. A Shabbat az az idő, amikor „megtisztítjuk a szemüvegünket”, felfrissítjük a szemléletünket, és optimista, pozitív fényben látjuk az életet. A Shabbat valóban különösen a Tóra tanulására kijelölt idő, mert, ahogy említettük, a Tóra tanulása által válunk képessé arra, hogy tiszta szemszögből tekintsünk a világra, és ezáltal megszüntessük a negativitást és a keserűséget. Ezért történik az elsődleges Tóra-olvasás Shabbaton, abban az időben, amikor szemléletünk és hozzáállásunk megváltoztatásával „édesebbé” kell tennünk az életünket. Rabbenu Yosef Haim of Baghdad (a Ben Ish Hai) a Ben Yehoyada című művében megjegyzi, hogy a vasárnapot, keddet, szerdát és pénteket jelölő betűk – azokat a napokat, amikor nem olvasnak Tórát – א,ג,ד,ו, amelyek a דאגו („aggódnak”) szót adják ki. Amikor elhanyagoljuk a Tóra tanulását, beszennyezett, negatív szemszögből tekintünk a világra, ami szorongást és feszültséget okoz nekünk. Ezért ügyelnünk kell arra, hogy ne teljen el három nap anélkül, hogy hallanánk a Tórát, és a lehető legjobban ki kell használnunk a Shabbat által biztosított lehetőséget, hogy elmélyedjünk a Tórában, és ezáltal megszüntessük a negatív életszemléletből fakadó szorongást. A Tóra ezután elmondja, hogy miután Beneh Yisrael elindult Marahból, egy Eilim nevű helyen táborozott le, ahol tizenkét friss vizű forrást és hetven, zamatos datolyát termő pálmafát talált. Rashi megjegyzi, hogy a tizenkét forrást Beneh Yisrael tizenkét törzse számára biztosították, a hetven pálmafa pedig a nemzet hetven vénekének felelt meg. A Hafetz Haim rámutatott, hogy nyilvánvalóan G-d kifejezetten Beneh Yisrael számára rendezte el ezeket a forrásokat jóval azelőtt, hogy odaérkeztek volna. Így miközben Marahban a keserű víz miatt panaszkodtak, mindössze egyetlen állomásnyira voltak a nagy mennyiségű víztől és a finom gyümölcstől. A tanulság, jegyezte meg a Hafetz Haim, az, hogy amikor nehéz helyzetben találjuk magunkat és küzdünk, fel kell ismernünk, hogy nagyon is lehet, hogy csupán egyetlen állomásnyira vagyunk azoktól az áldásoktól, amelyekre vágyunk. Ahelyett, hogy életünk „keserűsége” miatt panaszkodnánk, türelmesen és Hashem segítségnyújtó képességébe vetett hittel kell várnunk, és bíznunk kell abban, hogy az általunk kívánt „édesség” még el fog érkezni. A Tóra tanulásának, különösen Shabbaton, megvan az ereje ahhoz, hogy ezzel a hittel és optimizmussal töltsön el bennünket, hogy boldog, aggodalmaktól mentes életet élhessünk, a negativitás és a frusztráció „keserűsége” nélkül. Rav Elimelech Biderman egy történetet mesél el, amelyet Rav Zalman Brizel unokája mondott el egy esetről, amely egy alkalommal Rav Brizel széderasztalánál történt. Az egyik unoka a széder alatt az abrosszal játszott, és lerántotta azt. A maceszokat tartalmazó tányér – amelynek megsütésén Rav Brizel olyan keményen dolgozott – lezuhant a földre, és az összes macesz összetört. Rav Brizel feltekintett az ég felé, és háláját fejezte ki Hashemnek édes, játékos unokáiért. Ahelyett, hogy panaszkodott volna a történtek miatt, inkább a helyzet pozitív oldalát nézte – azt, hogy egészséges, energikus és boldog unokái vannak. Valóban, van egy mondás, amelyet egyesek akkor használnak, amikor a gyermekek csintalankodnak: „Bárcsak Am Yisrael meddő asszonyai szenvednének ilyen problémáktól.” Ahelyett, hogy felháborodnánk és bosszankodnánk, amikor gyermekeink rosszul viselkednek, inkább pozitív szemszögből kell tekintenünk a helyzetre, és hálásnak kell lennünk azért, hogy olyan gyermekeink vannak, akik gyermekként viselkednek. A Shabbat az az idő, amikor megerősítjük ezt az élethez való pozitív hozzáállást. Adja meg mindannyiunknak a lehetőséget, hogy tisztán tartsuk a szemüvegünket, hogy pozitív szemszögből láthassuk a világot, és így minden egyes nap megtapasztalhassuk az élet valódi „édességét”.