A végső célt szem előtt tartva

A végcélt szem előtt tartva Rabbenu Bahya, a nagy Tóra-magyarázók egyike, aki körülbelül 800 évvel ezelőtt élt, Tóra-magyarázatában (Vájikrá 12:2) idézi a közmondást: תחילת המחשבה סוף המעשה – „A gondolat kezdete a cselekedet vége.” Ez azt jelenti, hogy amikor egy folyamat befejeződik, a végeredmény sokkal értékesebb, mint az érte végrehajtott összes előkészítő cselekedet, mivel ezt már jóval az összes előkészület előtt eltervezték. Rabbenu Bahya egy olyan ember példáját hozza, aki Tórát szeretne tanulni, de szüksége van egy bet midrásra, ahol tanulhat. Megtervezi az épületet, lerakja az alapokat, felépíti a szerkezetet, tetőt helyez rá, elvégzi az utolsó simításokat, majd elkezd tanulni. A folyamat legelső szakasza a מחשבה, az ember elméjében lévő terv a végső célról. A végső szakasz – az új bet midrásban ülni és tanulni – bizonyos értelemben maga volt a legelső szakasz, hiszen ez volt az ember célja kezdettől fogva. Ugyanez igaz a világ teremtésére is. A teremtés folyamatának végső célja az volt, hogy emberi lények szolgálják az Örökkévalót a világban. Ez volt a cél kezdettől fogva, de az ember teremtése volt az utolsó szakasz. Először az Örökkévaló megteremtette a világegyetemet és mindent a világban, hogy az emberi lények számára lakható legyen. Példaként említhetünk egy házaspárt, akik esküvőt terveznek, és azzal a képpel kezdik, hogy együtt állnak a hüpa alatt, és családjukkal, barátaikkal együtt ünnepelnek. Minden előkészület ehhez a végső célhoz vezet, amely már a kezdet kezdetén a tervük volt. סוף המעשה – a végső szakasz, a beteljesedés – תחילת המחשבה, vagyis azok a legelső gondolatok, amelyek az emberben megszülettek, és elindították az egész folyamatot, amely terve megvalósulásához vezetett. Már közvetlenül sábát kezdetén elénekeljük a híres לכה דודי imát, amelyet a nagy kabbalista, Rav Slomo Alkabetz írt, és amelyben kijelentjük: סוף מעשה במחשבה תחילה – a világ teremtésének végeredménye, úgymond, már kezdettől fogva az Örökkévaló gondolatában volt. A sábát a teremtés folyamatának betetőzése, az a végső cél, amelyet az Örökkévaló szem előtt tartott, amikor először kezdte megteremteni világegyetemünket. A sábát a hét utolsó napja, mert ez a végső cél, az előtte lévő hat nap rendeltetése. Van egy híres könyv, amelynek címe The 7 Habits of Highly Effective People, és amelyet Stephen Covey írt. A második szokás, amelyet a szerző a könyvben tárgyal, így szól: „Kezdd a végcéllal a fejedben.” Ahhoz, hogy bárhová eljussunk, tudnunk kell, merre tartunk. Amikor bármilyen tevékenységbe kezdünk, világos elképzeléssel kell rendelkeznünk arról, mi a végső célunk, milyen eredményt szeretnénk elérni mindazon keresztül, amiben részt veszünk. Egy vicc szól egy férfiról, aki taxiba száll a repülőtéren, átad a sofőrnek némi pénzt, és azt mondja: „Előre adok borravalót. Vigyen oda gyorsan.” „Hová megy?” – kérdezi a sofőr. „Nem tudom” – mondja a kétségbeesett utas. „Csak vigyen oda gyorsan!” Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az út nem lesz különösebben sikeres. Ahogy a híres mondás tartja: „Az emberek nem azt tervezik, hogy kudarcot vallanak. De nem terveznek, és ezért kudarcot vallanak.” Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, már kezdettől fogva rendelkeznünk kell egy tervvel arról, mit szeretnénk elérni. Szellemi életünkben ezt a gondolatot erőteljesen fejezi ki heti ciklusunk. Amikor vasárnap reggel elkezdjük a hetet, azonnal kijelentjük: היום יום ראשון בשבת – „Ma a sábátig tartó első nap van.” Hétfő reggel pedig ezt mondjuk: היום יום שני בשבת – „Ma a sábátig tartó második nap van.” És így tovább. Már a hét kezdetén, majd ezt követően minden egyes napon világosan kijelentjük, hogy végső célunk, mindannak a rendeltetése, amit a hét folyamán teszünk, az, hogy elérkezzünk a sábáthoz. Ahogyan a teremtés idején a sábát במחשבה תחילה volt, az a kezdeti cél, amely már kezdettől fogva az Örökkévaló gondolatában volt, ugyanígy minden héten a hat nap során azért dolgozunk, hogy elérkezzünk a sábáthoz, amely a végső célunk. Miért jelentős ez? Mit tanulunk abból a szemléletből, hogy a sábát az előtte lévő hat nap betetőzése és végső célja? A sábát מעין עולם הבא – az eljövendő világ mikrokozmosza. A heti ciklus általában az életet jelképezi: ahogyan a hét hat napján azért dolgozunk, hogy elérkezzünk a sábáthoz, úgy töltjük életünket ebben a világban azzal, hogy felkészülünk az örök életre a következő világban. Amikor a sábátot a hét betetőzéseként és végső céljaként szemléljük, emlékeztetjük magunkat arra, hogy egész életünk csupán felkészülés a következő világra. Ezt a gondolatot híres módon fejti ki a Mesilat Yesharim klasszikus mű legelső szakasza: יסוד היסודות ושורש העבודה התמימה היא שיתברר ויתאמת אצל האדם מה חובתו בעולמו, ולמה צריך שישים מבטו ומגמתו בכל אשר הוא עמל כל ימי חייו. והנה, מה שהורונו חכמינו ז"ל הוא שהאדם לא נברא אלא להתענג על ה' וליהנות מזיו שכינתו, שזהו התענוג האמיתי והעידון הגדול מכל העידונים שיכולים להמצא. „Az alapok alapja és az őszinte szolgálat gyökere az, hogy az ember világosan és szilárdan felismerje, mi a kötelessége a világban, és mire kell irányítania tekintetét és törekvését mindabban, amivel egész életében fáradozik. Bölcseink, áldott emlékűek, arra tanítottak bennünket, hogy az ember kizárólag azért teremtetett, hogy gyönyörködjön az Örökkévalóban, és élvezze Sechinájának ragyogását; ez az igazi gyönyör és a legnagyobb élvezet mindazon élvezetek között, amelyek létezhetnek.” Az egész élet célja a végső תענוג („gyönyör”) megtapasztalása, vagyis a következő világ gyönyöre. Ezért a sábáton, amely a következő világ megtapasztalását jelképezi, micvánk van az עונג שבת-ra, hogy élvezzük a gyönyöröket és örömöket. A hét folyamán azért kell dolgoznunk, hogy felkészüljünk a sábát nagy עונג-jára, emlékeztetve magunkat arra, hogy életünket a következő világ nagy gyönyöreire való felkészüléssel kell töltenünk, hiszen ez az élet végső célja és legfőbb rendeltetése. A sábátra való felkészülés tehát sokkal többet jelent annál a gyakorlati szükségnél, hogy mindent előkészítsünk sábátra, sőt még annál is többet, mint hogy tiszteletet adjunk a sábátnak. Egész életszemléletünkre hatással van, és emlékeztet bennünket arra, hogy életünket a következő világra való felkészüléssel kell töltenünk. És ahogyan a sábátra való felkészülésünk nagy részét pénteken végezzük, ugyanúgy a hetedik hónapra – Tisrire – elsősorban a hatodik hónapban, Elulban készülünk fel. Így most egyszerre készülünk az év utolsó sábátjára és az új év kezdetére. Használjuk fel ezt az időt arra, hogy elgondolkodjunk a יסוד היסודות-on, a vallásos élet legalapvetőbb elvén: azért vagyunk ebben a világban, hogy felkészüljünk a יום שכולו שבת-ra, az örök életünkre a következő világban.