A sábát „súlyának” növelése

A sábát „súlyának” növelése A Rambam a Hilchot Teshuvah harmadik fejezetében azt írja, hogy micváinkat mindig a bűneinkkel vetik össze, és mindig biztosítanunk kell, hogy micváink súlya meghaladja vétkeink súlyát. A Rambam azonban hozzáteszi, hogy nem minden micvá azonos súlyú; némelyik „nehezebb” a többinél. Különböző tényezők határozzák meg egy micvá viszonylagos „súlyát”. Először is, egyes micvák természetüknél fogva „nehezebbek” a többinél. A Gemára például megjegyzi, hogy a sábát megtartásának micvája felér az összes többi micvával együttvéve. Egyedülálló jelentősége miatt a sábát megtartása különösen értékes, és ugyanannyit ér, mint az összes többi micvá teljes értéke. Emellett az is növeli egy micvá értékét és „súlyát” a mérlegen, hogy mekkora küzdelemre és erőfeszítésre van szükség a teljesítéséhez. Minél nagyobb kihívást kellett leküzdeni a micvá teljesítéséhez, annál nagyobb az értéke és a jutalma. Van azonban egy másik tényező is, amelyet Rabbi Ades egy történeten keresztül magyarázott el. Egyszer egy férfi segítséget kérve felkereste a Rebbéjét. Férjhez kellett adnia a lányát, de nem volt elég pénze. A Rebbe adott neki egy 100 dolláros bankjegyet, és azt mondta neki, menjen el a piacra. „Ragadd meg az első befektetési lehetőséget, amellyel találkozol – utasította a Rebbe –, és meg fogod keresni a szükséges pénzt.” A férfinak sem üzleti, sem vállalkozói tapasztalata nem volt, de hűségesen követte Rebbéje utasításait. Fogta a 100 dolláros bankjegyet, és elment a piacra. Körülnézett, azon tűnődve, mikor és hogyan talál majd valamit, amibe befektethet, amikor odalépett hozzá egy bizonyos gazdag és arrogáns ember, akit ismert, és megkérdezte: „Mit keresel itt? Semmit sem tudsz az üzletről!” A férfi elmondta neki a Rebbe utasítását, és megmutatta neki a 100 dolláros bankjegyet. „Rendben – mondta a másik férfi. – Van valamim, amit eladhatok neked. Hajlandó vagyok eladni neked a túlvilági részesedésemet a 100 dollárodért.” A férfi visszaemlékezett arra, amit a Rebbe mondott neki: ragadja meg az első befektetési lehetőséget, amely az útjába kerül, és ez meghozza majd a szükséges pénzt. Nyilvánvalóan nem értette, hogyan hozhatna pénzt a lánya esküvőjére valaki más túlvilági részesedésének megvásárlása, de megbízott Rebbéje utasításaiban, ezért megkötötte az üzletet. Hazatért, és a felesége megkérdezte tőle, mit vásárolt a 100 dollárért. Amikor elmondta neki, hogy megvette valaki más túlvilági részesedését, a nő kigúnyolta. „Sosem fog sikerrel járni” – gondolta magában. „Hogyan reméli egyáltalán, hogy pénzt kereshet azzal, hogy megvásárolja valaki más túlvilági részét? Micsoda bolond!” Eközben az eladó hazatért, és elmondta a feleségének, hogy könnyen keresett 100 dollárt azzal, hogy „eladta” a túlvilági részesedését. „Micsoda?!” – kiáltotta a feleség. „Nem vagyok hajlandó olyan férfi felesége lenni, akinek nincs része a túlvilágban. Menj, és azonnal vásárold vissza!” A férfinak így nem maradt más választása, mint felkutatni a vevőt, és felajánlani neki, hogy visszavásárolja tőle a túlvilági részesedését. A férfi azonban visszautasította, mivel a Rebbéje azt mondta neki, hogy vásárolja meg az első árut, amely az útjába kerül. Az eladó azt mondta neki, menjen el a Rebbéjéhez, és kérjen tőle megoldást. A férfi visszatért a Rebbéjéhez, és elmondta neki, mi történt. A Rebbe megkérdezte tőle, mennyi pénzre van szüksége ahhoz, hogy a lánya férjhez mehessen, mire ő azt felelte: 20 000 dollárra. „Ha így van – mondta a Rebbe –, akkor mondd meg a férfinak, hogy 20 000 dollárt követelsz a túlvilági részesedése visszaadásáért.” Az eladó megijedt, amikor meghallotta a követelést, de nem volt más választása, ezért kifizette a 20 000 dollárt. A Rebbe szavai beteljesedtek: az első befektetés, amellyel a férfi találkozott, végül meghozta neki a szükséges pénzt. Amikor az eladó hazatért, miután visszavásárolta túlvilági részesedését, elmondta a feleségének, hogy 20 000 dollárt kellett fizetnie érte. A nő dühöngött. A férfi elmagyarázta, hogy a másik férfi Rebbéje ezt mondta, ezért nem volt más választása. A feleség feldühödve elrohant a Rebbéhez, hogy magyarázatot kérjen. Hogyan lehetséges – kérdezte –, hogy a férjének 20 000 dollárt kellett fizetnie azért, hogy visszavásároljon valamit, amit két nappal korábban mindössze 100 dollárért adott el? A Rebbe elmagyarázta: „Amikor először eladta a túlvilági részesedését, nem értékelte azt, ezért nagyon keveset ért. Később azonban felismerte, milyen értékes a túlvilág, és ezért az ára sokszorosára emelkedett.” Rabbi Ades azt mondta, hogy ugyanez igaz a micváinkra is. Minél nagyobbra értékeljük a micvákat, annál többet érnek. Ha tisztelettel bánunk velük, és lelkesen sietünk teljesíteni őket, ezzel megmutatva, mennyire fontosnak tartjuk őket, akkor rendkívül értékesek lesznek, és nagy „súlyt” képviselnek az égi mérlegen. Ez az egyik oka annak, hogy olyan fontos korán elfogadni a sábátot. A tíz további perc értékén túl megmutatjuk, milyen értékes a szemünkben a sábát, és ezáltal sokszorosára növeljük a „súlyát”. Ez a gondolat számos különböző forrásban megtalálható. A Gemára a Masechet Shabbatban elmondja, hogy miután Rabbi Shimon Bar Yohai és fia elhagyták a barlangot, ahol tizenkét éven át Tórát tanultak, olyan embereket láttak, akik a földet művelték, és nem tudták elhinni, hogy az emberek világi tevékenységekkel foglalkoznak a Tóra helyett. Ennek következtében mindenütt kárt és pusztítást okoztak, ahová csak néztek. Hashem azt mondta nekik, hogy térjenek vissza a barlangba, és egy évvel később ismét kijöttek, és láttak egy férfit, aki közvetlenül sábát előtt futott, két hadaszimot víve a sábát tiszteletére. Rabbi Shimon a fiához fordult, és azt mondta: „Nézd, milyen kedvesek a micvák a zsidók számára!” A férfi lelkesedése a sábát iránt megmutatta szeretetét és tiszteletét a micvá iránt, és ez különösen erőteljessé tette a micváját. Hasonlóképpen, a Gemára a Masechet Sukkahban elmondja, hogy egy évben, Szukkot előtt, nagyon nehéz volt etrogimot beszerezni, és Rabban Gamliel hatalmas összeget fizetett egy etrogért. A Gemára hozzáteszi, hogy ez megmutatja, milyen mértékben értékelték Bölcseink a micvákat. Ennek a gondolatnak egy másik kifejeződése az a gyakori szokás, hogy a Smá elmondása közben különböző pontokon megcsókoljuk a cicesz rojtjait, ami – ahogy a Shulhan Aruch magyarázza – azt hivatott megmutatni, hogy szeretjük a micvákat. Ugyanígy írja a Shelah Ha’kadosh, hogy látott embereket, akik a széderen való elfogyasztásuk előtt megcsókolták a maceszt és a márort, és vannak, akik Szukkot idején minden alkalommal megcsókolják a szukkát, amikor ki- és belépnek, valamint megcsókolják az arba minimot (négy fajt) is, miután használták őket Szukkotkor – hogy megmutassák szeretetüket és ragaszkodásukat a micvák iránt. A Gemára a Masechet Rosh Hashanahban azt tanítja, hogy Ros Hásánákor egy további sófárfúvás-sorozatot is megszólaltatunk כדי לערבב את השטן – hogy „összezavarjuk” a Sátánt. Rashi elmagyarázza, hogy egy második fúvássorozat megszólaltatásával megmutatjuk: nem csupán elvégezzük a feladatot, hanem túlmegyünk a kötelesség szigorú követelményein, hogy a micvát a lehető legjobb módon és a legmagasabb színvonalon teljesítsük. És amikor ezt tesszük, írja Rashi, נסתתמו טענותיו – a Sátánnak többé nincs semmilyen kifogása ellenünk. Rav Yerucham Levovitz egy ügyészhez hasonlította ezt, aki a tárgyalás során azt látja, hogy a bíró szeretettel mosolyog a vádlott felé. Amint az ügyész ezt meglátja, többé nem tud magabiztosan érvelni, mert felismeri, hogy a bíró ilyen kedvezően tekint a vádlottra. Hasonlóképpen, amikor megmutatjuk, milyen értékesek a szemünkben a micvák, Hashem mintegy szeretetteljes mosollyal tekint ránk, és így a Sátán elhallgat. A sábát korai elfogadásával megmutatjuk a micvá iránti nagy szeretetünket: alig várjuk, hogy a sábát elkezdődjön, és nem tudunk betelni vele. A sábát nagyszerű micvája önmagában is rendkívül értékes, de azzal, hogy sietünk korán köszönteni a sábátot, még értékesebbé tesszük, és további súlyt adunk neki az égi mérlegen.