Az élet olyan, mint egy színdarab

Az élet olyan, mint egy színdarab A Gemara a Masechet Rosh Hashanahban (11a) azt mondja: כל מעשי בראשית...בדעתן נבראו – a Teremtő minden teremtménye a beleegyezésével jött létre. Rashi elmagyarázza, hogy a Teremtő minden egyes teremtményt megkérdezett, egyetért-e azzal, hogy az adott módon teremtsék meg, és mindannyian beleegyeztek. Erre alapozva Rav Moshe Greenwald (Magyarország, 1853–1910) Arugat Ha’bosem című művében (Parashat Hayeh-Sarah) megmagyarázza, miért nevezik a földet ארץ-nek. A Midrás már megjegyzi, hogy ez a szó arra utal, hogy רצתה לעשות רצון קונה – a föld „vágyott teljesíteni Teremtője akaratát”. Rav Greenwald elmagyarázza, hogy amikor a földet arról tájékoztatták, hogy odalent fog létezni, távol a Mindenhatótól, és nem élvezheti azokat a kiváltságokat, amelyek az égi lényeknek adattak, hogy az égben, a Teremtő közelében létezzenek, készségesen, tiltakozás nélkül beleegyezett. Lelkesen és boldogan elfogadta a szerepet, amelyet a Teremtő kijelölt számára, és semmilyen kifogást nem emelt. Ezt jelenti a Midrás szavai a földről: רצתה לעשות רצון קונה. Vágyott teljesíteni a Teremtőtől kapott szerepét, még akkor is, ha ez a szerep sokkal kevésbé volt tekintélyes, mint más szerepek. Rav Greenwald azt írja, hogy ez a jelentése a Tehillim (101:6) פסוקjának: עיני בנאמני ארץ – „Szemem a föld hűséges emberein van.” A נאמני ארץ, magyarázza, azok az emberek, akik követik az ארץ, a föld példáját, és boldogan elfogadják azokat a szerepeket, amelyeket Hashem ad nekik ebben a világban, felismerve, hogy Hashem pontosan azokat az eszközöket és körülményeket adta nekik, amelyekre szükségük van sajátos szerepük teljesítéséhez. Hashem különleges szeretettel és ragaszkodással viseltetik azok iránt, akik elégedettek bármilyen szereppel, amelyet kaptak, még akkor is, ha „földi” és nem „égi” szerepet kaptak. A Tóra azt mondja, hogy a teremtés hat napja után, amikor beköszöntött az első Shabbat, a Mindenható, úgymond, hátralépett, rátekintett a világra, és látta, hogy tökéletes. A hat nap mindegyikén létrejött a világegyetem egy-egy különálló része. Amikor a folyamat befejeződött, világossá vált, hogyan illeszkedik tökéletesen egymáshoz minden különböző rész, és hogy a teremtés minden részletének megvan a maga helye és sajátos feladata. A Shabbat tehát annak az ideje, hogy felismerjük és elfogadjuk: mindannyiunknak kijelölt szerepe van. Még ha úgy tűnik is, hogy a nekünk kijelölt szerep kevésbé tiszteletre méltó vagy jelentős, mint mások szerepe, ez egyáltalán nem kell, hogy zavarjon bennünket. Mindannyian ugyanazért a végső célért vagyunk itt – hogy teljesítsük azt a sajátos szerepet, amelyet a Teremtő kijelölt számunkra. A Shabbat az ideje annak, hogy ismét elkötelezzük magunkat a számunkra kijelölt különleges szerep mellett, és szeretettel elfogadjuk azt, anélkül hogy irigykednénk bárki más szerepére. Rav David Ashear Living Emunah című művében idézi Rav Ephraim Wachsman hasonlatát, aki az életet egy színpadi előadáshoz hasonlítja. Ezt írja: Képzeljenek el egy előadást, amelyben a két főszereplő egy nagyon gazdag és egy nagyon szegény ember. A gazdag embert egy új színész játssza, aki még csak most próbál betörni a szakmába, és ezért a munkáért mindössze néhány ezer dollárt kap. A szegény embert viszont egy világhírű színész alakítja, aki millió dollárokat kap a szerepért. A közönség tagjai a gazdag szereplőre nézve azt gondolhatják: „Hűha, ennek az embernek mindene megvan, amit csak kívánhat”, miközben sajnálják a koldust, aki ilyen nehéz életet él és nyomorúságos szegénységben szenved. Természetesen semmi sem áll távolabb az igazságtól; az igazság az, hogy a szegény embert alakító személy milliomos, és a szerep eljátszásával keresi meg a millióit. A színpadon játszó színészekhez hasonlóan mindannyiunknak meghatározott szerepe van ebben a világban. Ha helyesen játsszuk el a szerepünket – akár szerény anyagi körülmények között élünk nemes életet, akár jólétben élünk nemes életet –, nagy jutalmat érdemlünk ki. Ha azonban a koldus szerepére kijelölt színész hirtelen úgy döntene a színpadon, hogy szerepet cserél, elbocsátanák. Ugyanígy, ha elutasítjuk a saját szerepünket, és megpróbáljuk valaki más szerepét játszani, végül elveszítjük a jutalmunkat. Egy mesét mondanak két ököről, akik egymás mellett állva irigykedve figyelték a sasok fenséges látványát, amint kecsesen repülnek a magasban. Mindketten csodálták a sasok repülésének szépségét és nagyszerűségét, és nagyon szerették volna utánozni őket. Az ostoba ökör egy hegy szélén állt, és amikor széllökést érzett, a levegőbe ugrott, és megpróbált repülni. Természetesen hamarosan lezuhant a földre. A bölcs ökör azonban ezt mondta magában: „Nyilvánvalóan nem tudok úgy repülni, mint egy sas. Nem ezzel a képességgel teremtettek. Nem vagyok felszerelve a repüléshez. De vannak más tehetségeim. Olyan dolgokat is meg tudok tenni, amelyekre a sasok nem képesek. Megpróbálom olyan kecsesen felszántani a földet, ahogyan a sas repül.” Amikor azt látjuk, hogy valaki olyan módon jeleskedik, ahogyan mi soha nem tudnánk, nem szabad elkeserednünk vagy irigykednünk. Ehelyett el kell határoznunk, hogy keményebben dolgozunk, és fejlődünk azokban a dolgokban, amelyekben jók vagyunk, hogy ugyanolyan jól végezzük a feladatunkat, mint az a személy. Ez különösen fontos üzenet a gyermeknevelés és az oktatás területén. Rav Ades hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a szülők önbecsüléssel vértezzék fel gyermekeiket, és azt mondta, hogy ezt úgy tehetjük meg, ha ezt a pontot emeljük ki: ebben a világban minden egyes embernek saját, egyedi szerepe van, amelyet teljesítenie kell. Amikor egy gyermek tudja, hogy különleges képességekkel teremtették meg, amelyekkel senki más nem rendelkezik, hogy teljesíthesse azt a szerepet, amelyet csak neki és senki másnak nem szántak a földön, magabiztosnak érzi magát akkor is, ha társai jobb jegyeket szereznek nála, vagy jobban játszanak nála labdajátékokat. Rav Shlomo Wolbe (Aleh Shur, 1. kötet, 36. o.) azt írja, hogy nincs két ember, akinek pontosan ugyanazok a tulajdonságai vagy pontosan ugyanazok a küldetései lennének az életben. Minden embernek megvan a maga sajátos szerepe, és olyan meghatározott tulajdonságokkal születik, amelyek eszközként szolgálnak e szerep betöltéséhez. Rendkívül fontos, hogy a gyermekek csiszolják a Teremtőtől kapott tehetségeiket, és fejlesszék egyedi tulajdonságaikat, hogy felnőttként teljesíthessék sajátos szerepüket. A gyermekek túl gyakran pazarolják el egyedi tehetségeiket, mert mások tulajdonságait és képességeit nézik, és az ostoba ökörhöz hasonlóan megpróbálnak „úgy repülni, mint a sas”. Minden reggel elmondunk egy berachah-t, amelyben megköszönjük Hashemnek: שעשה לי כל צרכי – „aki megadta nekem minden szükségletemet”. Rav Wolbe elmagyarázza, hogy ez nemcsak a fizikai szükségleteinkre vonatkozik, hanem azokra a tehetségeinkre és jellemvonásainkra is, amelyek képessé tesznek bennünket arra, hogy betöltsük ebben a világban ránk bízott, isteni eredetű szerepünket. Az emunah része annak felismerése, hogy Hashem pontosan azt adta nekünk, amire szükségünk van ahhoz, hogy elvégezzük azt a feladatot, amelynek teljesítésére ebbe a világba helyeztek bennünket, és hogy minden olyan eszközzel elküldött ide minket, amely szerepünk betöltéséhez szükséges. Rav Avraham Schorr megjegyezte, hogy ha egy ország elnöke és védelmi vezetése katonai küldetés végrehajtására ellenséges területre küldené hadseregét, de nem látná el a katonákat megfelelő élelemmel és lőszerrel, azt a vezetés súlyos kudarcának tekintenék. Ennek megfelelően elképzelni sem tudjuk, hogy a Teremtő azért helyezett minket ebbe a világba, hogy olyan szerepet töltsünk be, amelyhez nem kaptuk meg a megfelelő felszerelést. Ha ezt hinnénk, azzal – az Ég mentsen – megkérdőjeleznénk a Teremtő erkölcsösségét. Mindannyiunkat azért küldött ebbe a világba, hogy egy meghatározott feladatot végezzünk el, és mindannyiunknak pontosan azt adta meg, amire e feladat elvégzéséhez szükségünk van. Rav Ades elmagyarázta, hogy arroganciánk miatt utasítjuk el néha a küldetésünket, és úgy érezzük, hogy valaki más feladatát kellene végeznünk, amelyet méltóságteljesebbnek és nemesebbnek tartunk. Ha valóban őszinték lennénk, elismernénk, hogy mivel a Teremtő egy meghatározott szerepet adott nekünk, ennek definíció szerint ez a legjobb szerep számunkra. Az emunah felépítése egy egész életen át tartó munka. Folyamatosan erősítenünk és megszilárdítanunk kell a hitünket. A Shabbat pedig a legalkalmasabb idő erre a törekvésre. Shabbaton van időnk arra, hogy figyelmünket ismét az emunahra összpontosítsuk, és ezenfelül, ahogy korábban említettük, ez az az idő, amikor hátraléphetünk, és értékelhetjük, hogyan illeszkedik minden ember és a világ minden részlete a helyére. Használjuk a Shabbatot arra, hogy emlékeztessük magunkat és gyermekeinket: az élet olyan, mint egy színdarab, és mindannyian azért vagyunk itt, hogy betöltsük egyedi szerepünket, nem pedig azért, hogy megpróbáljuk betölteni a másoknak kijelölt szerepeket.