Egész hetünk megszentelése a Tóra szombati tanulmányozásával

Making Our Entire Week Sacred by Learning Torah on Shabbat A Tóra teremtéstörténetének végén ez áll: ויהי ערב ויהי בבוקר יום הששי – „És lett este, és lett reggel: a hatodik nap.” Rási megjegyzi, hogy a יום הששי – „a hatodik nap” – a különleges „hatodik napra” utal: Sziván hatodik napjára, amikor Beneh Jiszráél megkapta a Tórát a Szináj-hegyen. Csak akkor, amikor megkaptuk a Tórát, és elköteleztük magunkat mellette, vált végleg teljessé a teremtés folyamata, mert a teremtés egész célja az volt, hogy Beneh Jiszráél megkapja és magáévá tegye a Tórát. Jelentőségteljes, hogy a következő peszukim már a sábátról szólnak (ויכולו השמיים והארץ...ויברך אלוקים את יום השביעי...). E témák – a Tóra mint a teremtés folyamatának betetőzése, valamint a sábát – közötti kapcsolat magyarázataként Rav Jehónátán Ejbsic (a Tiferet Jehónátánban) idézi a Midrás megjegyzését, miszerint a sábát a Tóra tanulására kijelölt idő. Amikor Isten átadta Beneh Jiszráélnek a Tórát, a Midrás elbeszélése szerint a Tóra mintegy panaszkodott, azon tűnődve, hogyan lesz valaha is idejük Beneh Jiszráélnak tanulni, amikor annyira lefoglalják őket a munkával járó kötelezettségeik. Isten biztosította a Tórát, hogy sábátkor, amikor Beneh Jiszráél tartózkodik a munkától, lesz idejük a tanulásnak szentelni magukat. Ennek megfelelően a Tóra közvetlenül a יום הששי kifejezést említő pászuk után beszél a sábátról: ez a kifejezés arra utal, hogy a teremtés folyamata akkor vált teljesen teljessé, amikor a Tórát átadták, mivel a sábát biztosítja, hogy időt töltsünk a Tóra tanulmányozásával, és így a teremtés célja megvalósulhasson. A Peleh Jóéc a Tehillim egyik pászukját idézi: כי אקח מועד אני משרים אשפוט, és úgy magyarázza, hogy amikor Isten megvizsgálja a מועד-ot, azt, ahogyan a sábátjainkat és ünnepeinket töltjük, akkor משרים אשפוט – pontosan meg tud ítélni bennünket. Elméletileg a Tóra tanulásának elhanyagolását megmagyarázhatjuk a megélhetés biztosításával járó terhek alapján. Talán azt állíthatjuk, hogy megerőltető munkarendünk lehetetlenné teszi számunkra, hogy időt szánjunk a Tóra tanulására. Hasem azonban megvizsgálja és figyelembe veszi, hogyan töltjük az időnket sábátkor és az ünnepeken, amikor megszabadulunk a megélhetés biztosításának szükségétől. Ha ezt a szabad időt a Tórára fordítjuk, akkor megmutatjuk, hogy ideális esetben a munkahét alatt is a Tóra tanulásával szeretnénk tölteni az időnket, és így a tanulás helyett munkával töltött idő elfogadható. A Hafec Haim hasonló gondolatot fogalmaz meg a Sem Olam című művében. A Mishlé híres pászukját idézve – בכל דרכיך דעהו והוא יישר אורחותיך – „Ismerd meg Őt minden utadon, és Ő egyenessé teszi ösvényeidet” –, a Hafec Haim elmagyarázza, hogy ha valaki sábátkor a Tóra tanulásával elmélyülten tölti az idejét, akkor megmutatja, hogy egész heti munkájának célja és rendeltetése az, hogy eljuttassa őt a sábáthoz, amikor szabadon tanulhatja a Tórát. Ennek megfelelően Isten úgy tekint erre az emberre, mintha egész héten Tórát tanult volna. Még a megélhetésért végzett munkával töltött idő is a Tórával való foglalatosság idejének tekinthető, mivel azért dolgozott, hogy képes legyen tanulni. Ez a jelentése annak, hogy והוא יישר אורחותיך – Hasem egész munkahétünket szentnek fogja tekinteni, és a hét során végzett minden tevékenységünkre magasztos és jelentőségteljes elfoglaltságként fog tekinteni, mivel sábátkor megmutatjuk, hogy valódi vágyunk a Tóra tanulása. A Hafec Haim ezt írja: על ידי זה גם ששת ימי החול יהיו חשובין אצלו עבודת הש"י – a sábáti tanulás által a hétköznapokon végzett világi munkánkat עבודת ה' – a Mindenható odaadó szolgálatává – alakítjuk. Valóban, több forrás is arra utal, hogy a sábát hagyományosan olyan idő volt, amikor az emberek jelentős időt szenteltek a Tóra tanulásának. A Rambam azt írja, hogy miután az ember imádkozott, evett és pihent sábátkor, el kell mennie a bét midrásba tanulni. Hasonlóképpen az Or Zárúa azt írja, hogy a Bölcsek azért rendelték el a rövid Minhah-imát sábátkor, mindössze három alijával és háftárá nélkül, mert az emberek sábát délutánját Tóra-tanulással töltötték, és ezért későn mondták el a Minhah-imát, úgyhogy kevés idő maradt a Minhahra. Elvileg sábátkor a Minhah-imánál is hét aliját kellene hívnunk, és háftárát kellene olvasnunk, a rabbik azonban röviden tartották az istentiszteletet, mert sábát délutánját a Tóra tanulásának kell szentelnünk. A sábáti Tóra-tanulás fontosságának egy másik kifejezését találjuk a Kaf Ha’háim egyik részletében, ahol a sábáti labdajátékkal kapcsolatos kérdést tárgyalja. Miután foglalkozik az ezzel járó halachikus kérdésekkel, a Kaf Ha’háim ezt írja: וכל מי שיראת ה' על פניו יתבונן במה שאמרו ז"ל לא נתנו שבתות וימים טובים לישראל אלא לעסוק בהם בתורה, ואם כן איך יעזוב ביום הקדוש הזה את התורה הקדושה אשר לא יערכנה זהב וכו' ולעסוק בהבלים …… ומי יודע כמה עולה שכר לימוד השבת ויום טוב יותר מן החול… Mindenki, akiben istenfélelem van, elgondolkodik azon, amit a Bölcsek mondtak: a sábátok és az ünnepek csak azért adattak Jiszráélnek, hogy Tórával foglalkozzanak. Hogyan hagyhatná el tehát ezen a szent napon a szent Tórát, amelynek értéke nagyobb az aranyénál, és foglalkozhatna értelmetlenségekkel… Ki tudja, mennyivel nagyobb a sábáti és jom tóvi tanulás jutalma a hétköznapinál… A Tóra a sábátot és a jom tóvot időnként a מקרא קודש kifejezéssel írja le. A Ha’ketav Ve’ha’kabbala című mű elmagyarázza, hogy a מקרא szó jelentése: „meghívni”. A sábát és a jom tóv מקראי קודש abban az értelemben, hogy olyan alkalmaknak szánják őket, amelyek „meghívják” a kedusát, vagyis szentséget hoznak az életünkbe. Az általunk elfogyasztott különleges étkezések és a viselt különleges ruhák csupán külső ösztönzők, amelyek célja, hogy felébresszék bennünk a nap különleges jellegének tudatát. A nap lényege nem az étkezésekben és a finom ruhákban rejlik, hanem a kedusában. Ha a sábátot csupán evéssel és pihenéssel töltjük, Tóra-tanulás nélkül, akkor hiányzik a sábát elsődleges és alapvető összetevője, az egész cél, amelyért megtartjuk. A sábát arra szolgál, hogy szentséget hozzunk az életünkbe, amit elsősorban úgy teszünk meg, hogy időt szentelünk a Tóra tanulmányozására. Számos forrás tanítja, hogy a שבת szó a שינה בשבת תענוג kifejezés betűszavaként is olvasható – „a sábáti alvás gyönyörűség” –, amelyet általában a sábáti alvás és pihenés értékének forrásaként értelmeznek. Rav Haim Palagi azonban megjegyzi, hogy a שינה szó a משנה szóra is utal, vagyis a Tóra tanulmányozására, ami szintén „gyönyörűség” sábátkor. Bár természetesen jogos dolog élvezni a pihenést, a finom ételeket és a társasági együttlétet sábátkor, nem szabad megfeledkeznünk a sábát lényegéről, amelynek ezen a napon elsődleges figyelmünk középpontjában kell állnia: a Tóra tanulásáról. Télen péntek este van időnk tanulni, nyáron pedig sábát délutánján. Emlékeznünk kell arra, hogy ez az a cél, amelyért megtartjuk a sábátot, ezért mindannyiunknak illő időt szánnunk a Tóra tanulására sábátkor, ezáltal kedusát hozva az életünkbe, és egész heti tevékenységeinket magasztos és szent törekvésekké alakítva.