Boldog az a nép, amelynek ez jutott osztályrészül.

אשרי העם שככה לו A nagy korai chászid rebbék egyike, a Toldot Yaakov Yosef, úgy jellemezte magát, mint aki természeténél fogva קפדן – vagyis könnyen haragra gerjed. Hogy kezelje ezt a problémát, tanácsot kért rabbijától, Rav Menachem Mendel of Vitebsk-től. Meglepetésére Rav Menachem Mendel nem válaszolt, és semmilyen tanácsot nem adott neki. Nem sokkal később a Toldot Yaakov Yosef egy szekéren utazott egy csoport emberrel, amikor megállította őket egy szegény ember, és megkérdezte, csatlakozhat-e hozzájuk. A rebbe azt mondta, hogy a szekér tele van, de hátul, a csomagok mellett van hely. A koldus örömmel beleegyezett, hogy a kényelmetlenség ellenére a csomagokkal együtt üljön, és így felmászott. Az út során a rebbe időről időre hátrafordult, hogy megnézze a szegényt, és megkérdezze, hogyan boldogul. A koldus minden alkalommal azt válaszolta, hogy jól van. Egy alkalommal a szegény ember másképpen válaszolt, és a paszukot idézte: אשרי העם שככה לו – „Boldog a nép, amely ilyen.” Ennek a kifejezésnek az egyszerű jelentése az, hogy a következő mondatrészt vezeti be: אשרי העם שה' אלוקיו – „boldog a nép, amelynek az Örökkévaló az Istene.” Vagyis ez a paszuk azt hirdeti, hogy az a szerencse ért bennünket, hogy az Örökkévaló népe vagyunk. Ez a szegény koldus azonban másképpen értelmezte. Elmagyarázta, hogy a paszuk jelentése: azok az emberek, akik úgy értékelik a dolgokat, ahogy vannak – שככה לו –, boldogok. Az emberek akkor élvezik az életben a boldogságot, amikor ezzel a ככה לו szemlélettel élnek: elfogadják a valóságot olyannak, amilyen, panaszkodás és annak kívánása nélkül, hogy a dolgok másképpen legyenek. A rabbi útitársai tréfás versértelmezésnek tartották ezt, ő azonban nagyon komolyan vette ezt a felismerést, mert erőteljes tanítást közvetített arról, hogyan kerülhetjük el a haragot és az ellenségeskedést: úgy, hogy elfogadjuk a nehéz helyzeteket, és nem engedjük, hogy felzaklassanak bennünket. A Toldot Yaakov Yosef visszatért rabbijához, és elmesélte neki ezt a történetet, valamint a titokzatos koldus által megosztott értelmezést erről a paszukról. Rabbija azt mondta, hogy ez a férfi Eliyahu Ha’navi volt, akit az Örökkévaló azért küldött, hogy megtanítsa neki a harag elkerülésének titkát. Mivel olyan őszintén és lelkesen kívánta legyőzni haragra való hajlamát, az Örökkévaló segítségére sietett, és elküldte hozzá Eliyahut, hogy megtanítsa neki ezt a mélyreható leckét. A harag elkerülésének módja a ככה לו szemlélete: minden helyzet elfogadása és annak felismerése, hogy pontosan úgy van, ahogyan lennie kell. Ennek alapján teljesebben megértjük, milyen különleges jelentősége van annak, hogy elkerüljük a haragot sábátkor. Az Abudarham, a sziddur egyik korai kommentátora, feljegyzi azt a szokást – amelyet egyes közösségekben még ma is megtartanak –, hogy sábátkor, amikor kiveszik a Tórát a frigyszekrényből, ezt a paszukot mondják: אשרי העם שככה לו אשרי העם שה' אלוקיו. Ennek a szokásnak az egyik magyarázata az, hogy sábát az a nap, amikor megkapjuk a Tórát, a Tóra pedig megtanít bennünket erre a ככה לו szemléletre: minden olyan helyzet elfogadására, amelyben találjuk magunkat. A Kav Ha’yashar című mű (86. fejezet) valóban a Zohárt idézi, amely szerint amikor a zsidó nép sábátkor elmegy a zsinagógába, megfelelően imádkozik, majd hazatér az otthonába, amelyet megfelelően előkészítettek sábát tiszteletére, az angyalok Izrael népét dicsérik, és így kiáltanak fel: אשרי העם שככה לו. Ez a paszuk és az általa kifejezett üzenet különösen fontos sábátkor. Sábát az az idő, amikor megerősítjük magunkban a ככה לו szemléletét: mindent mindig pontosan úgy akar az Örökkévaló, ahogyan történik, ezért minden nehéz helyzetet nyugodtan, harag nélkül kell elfogadnunk. A Hid”a, Rav Haim Yosef David Azoulay, egyszer utazása közben ezt írta: כל עכבה לטובה – „Minden késedelem a javunkra válik.” A szorongás és a harag egyik leggyakoribb oka az, amikor késésre kényszerülünk. Amikor forgalmi dugóban kell ülnünk, lekésünk egy vonatot vagy repülőjáratot, vagy amikor valaki később érkezik, mint kellett volna, ösztönösen feszültté és neheztelővé válunk. Ilyen helyzetekben azonban emlékeznünk kell az אשרי העם שככה לו üzenetére: pontosan ennek kellett történnie. Ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy az Örökkévaló mindig mindent pontosan úgy rendez el, ahogyan annak történnie kell, elkerülhetjük a haragot, és nyugodtak, derűsek maradhatunk akkor is, amikor késésre kényszerülünk. Egy családomban mesélt történet jól példázza ezt az üzenetet. Családi hagyományunk szerint amikor anyai nagyanyám nagyapja úton volt a hajóhoz, hogy az Egyesült Államokba hajózzon, rálépett egy szögre, ami miatt lekéste a hajót. Mint kiderült, az a hajó elsüllyedt. אשרי העם שככה לו – emlékeznünk kell arra, hogy minden pontosan úgy van, ahogyan lennie kell, ezért nincs okunk frusztrálttá vagy haragossá válni, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk. A korbanot részben minden nap elmondjuk a Tóra parancsát a קרבן תמיד-ről, arról a mindennapi áldozatról, amelyet minden reggel és délután bemutattak a Bet Ha’mikdashban. A Tóra ezt parancsolja: את הכבש אחד תעשה בבקר ואת הכבש השני תעשה בין הערבים – „Az első juhot reggel készítsd el [áldozatként], a második juhot pedig délután készítsd el [áldozatként].” A Hozeh of Lublin megjegyezte, hogy a כבש („juh”) szó betűi úgy is olvashatók, hogy „visszatartani”, ahogyan a Pirkei Avotban található Misna híres mondása: איזהו גבור הכובש את יצרו – „Ki az erős? Aki uralkodik ösztöne felett.” A Hozeh elmagyarázta, hogy ez a paszuk arra utal: azon kívül, hogy ténylegesen áldozatokat mutatunk be a Bet Ha’mikdashban, van egy másik módunk is arra, hogy áldozatot hozzunk az Örökkévalónak – az önuralom gyakorlásával reggel és délután egyaránt. Az emberek leginkább otthon hajlamosak a haragra. Az otthon gyakran zűrzavaros és kaotikus, és a családi életben számos olyan helyzet adódik, amely feszültséget és frusztrációt okozhat. Továbbá, ahogy Rabbi Ades megjegyezte, az emberek általában visszafogottak a társaságukban az otthonon kívül, és túlságosan tudatában vannak önmaguknak ahhoz, hogy a munkahelyen vagy társasági eseményeken kifejezzék haragjukat és frusztrációjukat. Ezért nagyon gyakran, amikor hazaérnek, ahol gátlások nélkül viselkednek, kiengedik magukból az összes felgyülemlett haragot. A Hozeh így azt tanítja, hogy naponta kétszer kell bemutatnunk az önuralom áldozatát: amikor reggel hazatérünk a zsinagógából, és amikor délután hazatérünk a munkából. Ezek azok az időpontok, amelyek különösen kedveznek a haragnak, ezért dolgoznunk kell érzelmeink megfékezésén, és biztosítanunk kell, hogy nyugodtan reagáljunk minden nehéz helyzetre, amely otthon, a családon belül adódik. Ezt az önuralmat a ככה לו szemléletén keresztül érjük el: annak felismerésével, hogy minden mindig pontosan úgy van, ahogyan lennie kell. Rav Ades megjegyezte, hogy sokan gyakorolják azt, amikor ellátogatnak Tzefat szent városába, hogy megmerítkeznek az Arizal mikvéjében. Bár a víz nagyon hideg, és a megmerítkezés rendkívül nehéz és kellemetlen, az emberek megtartják ezt a szokást, mert az Arizal azt mondta, hogy aki megmerítkezik a mikvéjében, annak megadatik az a kiváltság, hogy halála előtt tesuvát végezzen. Rav Ades azonban sajnálattal jegyezte meg, hogy az emberek nem ismerik fel: minden egyes nap lehetőségük van megmerítkezni az Arizal mikvéjében. Otthonunkat mikvévé változtathatjuk azzal, hogy nyugodtak maradunk, és nem reagálunk akkor, amikor otthon nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szeretnénk. Az otthoni önuralom gyakorlása ugyanolyan spirituális megtisztulást eredményez, mint az Arizal mikvéjében való megmerítkezés, és ugyanannyi engesztelést, érdemet és áldást hoz az embernek. Rav Ades azt is elmesélte, hogy egyszer volt egy barátja, aki fontolgatta, hogy önkéntes száműzetésbe vonul, ahogyan azt sok rabbi időnként megtette sok évvel ezelőtt. Rav Ades megkérdezte a férfit: „Képes vagy otthon maradni anélkül, hogy haragra gerjednél és felzaklatnád magad?” A férfi bevallotta, hogy nem. „Akkor nem érdekel téged, hogy száműzetésbe vonulj. Téged egy piknik érdekel.” Az engesztelést nem azzal érdemeljük ki, hogy elhagyjuk az otthonunkat, hanem azzal, hogy otthon maradunk, és kifejlesztjük azt a képességet, hogy minden helyzetben nyugodtak és derűsek maradjunk.