Ez is a javunkra válik.

גם זו לטובה Volt egy híres Tanna, akit Nahum Ish Gamzunak hívtak, és azért nevezték így, mert valahányszor valamilyen szerencsétlenség érte, azt válaszolta: גם זו לטובה – „Ez is a legjobbat szolgálja.” A Tomer Devorah című mű (5. fejezet) elmagyarázza, hogy a גם זו לטובה kifejezés megfordítást és átalakítást foglal magában. Az ember pozitív szemléletével valami negatívat pozitívvá alakíthat át, ha megérti, hogy még akkor is, amikor Isten szigorú igazságosságának tulajdonságát nyilvánítja ki, mindig jósággal cselekszik. Amikor megerősítjük magunkban ezt a hitet, hogy még a szerencsétlenség is Isten jóságának tulajdonságához kapcsolódik, akkor a szerencsétlenséget szerencsévé alakíthatjuk. A Yitav Lev ennek alapján magyarázza a Nahum Ish Gamzu küldetéséről szóló híres történetet: egy ékszerekkel teli ládát kellett vinnie a királynak adóként. Miközben Nahum egy fogadóban éjszakázott, a fogadós titokban ellopta az ékszereket, és földdel helyettesítette őket. Amikor Nahum elvitte a ládát a királyhoz, és a király kinyitotta, majd földet látott benne, feldühödött, és halálra ítélte Nahumot. Éppen ekkor egy angyal érkezett királyi tanácsadó alakjában, és közölte a királlyal, hogy Nahum őse, Avraham Avinu, egykor háborút vívott, amelyet úgy nyert meg, hogy földet dobott az ellenségre, amely csodálatos módon nyilakká változott. A király katonái megpróbálták ezt a földet az ellenségükre dobni a csatában, és valóban, a föld csodálatos módon nyilakká változott, lehetővé téve számukra a győzelmet. Nahumot megtiszteltetéssel és ajándékokkal halmozták el, amiért ezt a csodálatos földet bemutatta a királynak. Azáltal, hogy minden nehéz helyzetre a גם זו לטובה szemléletével válaszolt, és megerősítette, hogy minden a legjobbat szolgálja, Nahum képes volt a „földet” „nyilakká” változtatni; egy potenciálisan katasztrofális helyzetet nagy áldással járó helyzetté alakított át. (A Yitav Lev hozzátette, hogy mivel Avraham Avinu a hesed, vagyis a jóság tulajdonságához kapcsolódik, helyénvaló, hogy Nahum a földet Avraham Avinu földjévé változtatta, egy szigorú ítélettel járó helyzetet pedig nagy jósággal járóvá alakítva.) A szigorú ítélet jósággá alakításának ez a gondolata a szombat egyik témája. Sokan követnek egy kabbalisztikus forrásokon alapuló szokást: péntek este, a kiddus előtt felhígítják a bort azzal, hogy kis mennyiségű vizet adnak hozzá. A Ben Ish Hai imát fogalmazott meg, amelyet e szokás megtartásakor kell elmondani, és amelyben azt kérjük, hogy borunk felhígításának érdemében részesüljünk Isten áldásaiban, és ימתקו כל הגבורות והדינים – minden ellenünk kimondott szigorú ítélet „édesedjen meg”, és változzon jósággá. A bor az ítéletet jelképezi, míg a víz a jóságot, ezért a bor vízzel való hígítása azt a reményünket fejezi ki, hogy a szigorú ítéleteket Isten jósága „felhígítja”. Már a szombat kezdetén, amikor a kiddusra készülünk, végrehajtjuk ezt a jelképes cselekedetet, mert a szombat a pozitivitás, a גם זו לטובה ideje: ilyenkor hátralépünk a munkahét szigorúságától és nehézségeitől, és megerősítjük rendíthetetlen hitünket abban, hogy minden, ami történik, valójában jó. Ennek a megerősítésnek az a hatása, hogy „felhígítja” a szigorú ítéleteket, és a szerencsétlenséget szerencsévé változtatja. A Ben Ish Hai valóban megjegyzi, hogy a גם זו szavak betűi ugyanazok, mint a מזוג szó betűi – „felhígított”. Amikor kijelentjük, hogy גם זו לטובה, és bízunk abban, hogy még az is, ami negatívnak tűnik, valójában pozitív, „felhígítjuk” a szigorú ítéleteket, és jósággá változtatjuk őket. Van még egy kapcsolódási pont a גם זו לטובה szemlélete és a szombat között. A Sefer Ha’kuzari (3) elmagyarázza, hogy Nahum Ish Gamzu azért élt ezzel a pozitív szemlélettel, mert felismerte, hogy a szerencsétlenség engesztelésül szolgál bűneinkért. Ahogyan az az ember, akinek hosszú időn át adósság nehezedett a fejére, ünnepel, amikor végre képes visszafizetni az adósságát, ugyanúgy nekünk is ünnepelnünk kellene az élet nehézségeit, mivel azok „fizetségként” szolgálnak az általunk elkövetett bűnökért. Az általunk elszenvedett nehézségek megtisztító hatással bírnak, engesztelést hoznak számunkra, és ezért kell életünk szerencsétlen eseményeire a גם זו לטובה szemléletével válaszolnunk, annak megértésével, hogy ezek valójában a javunkat szolgálják. A Sefer Ha’kuzari által itt kifejtett alapgondolat az, hogy a negatívnak tűnő események valójában pozitívak lehetnek. Nagyon korlátozottan látjuk a világot és az életünket, és soha nem ismerjük teljes mértékben semminek a következményeit és hosszú távú hatásait, ami történik. A Peleh Yoetz valóban azt írja, hogy az ember nem ünnepelheti igazán a világi eredményeket, mert soha nem tudhatja, mi szolgálja valóban a javát, és mi árt neki. Ami a szerencse forrásának tűnik, végül károsnak bizonyulhat az ember számára, míg ami negatívnak látszik, csodálatos áldássá válhat. Ezért írja a Peleh Yoetz, hogy az ember csak spirituális eredményeit ünnepelheti igazán: az általa teljesített micvákat és az általa kifejlesztett Middotot, mivel ezek kétségtelenül jók, és semmilyen módon nem válhatnak károssá. A גם זו לטובה szemlélete tehát azon a gondolaton alapul, hogy látásunk és megértésünk korlátozott, valamint azon a felismerésen, hogy nem mindig tudjuk, mi szolgálja valóban a legjobb érdekeinket, mi hasznos számunkra, és mi káros nekünk. Ez a gondolat szintén szorosan kapcsolódik a szombathoz. Mint tudjuk, a szombati asztalon lévő két kenyér a mannára emlékeztet, pontosabban arra a dupla adag mannara, amely minden Erev Shabbat alkalmával lehullott Beneh Yisrael számára a sivatagban. A Tóra a Sefer Devarimban azt mondja, hogy Isten azért táplálta őseinket mannával, hogy megtanítson bennünket arra, hogy לא על הלחם לבדו יחיה האדם כי על כל מוצא פי ה' יחיה האדם – „az ember nem csupán kenyérrel él; hanem mindazzal él, amit Isten kijelent.” Az Arizal (Sefer Ha’likutim, Ekev) ezt úgy magyarázza, hogy nem csupán abból élünk, amiről úgy érezzük, hogy hasznos számunkra. Életünk és jólétünk nem a „kenyértől” függ – attól, amit ösztönösen hasznosnak és jónak feltételezünk –, hanem a מוצא פי ה'-től – attól, amiről Isten tudja, hogy hasznos és jó számunkra. Tudásunk nagyon korlátozott, és nem mindig tudjuk, mi jó nekünk, és mi nem. Jó példa erre, hogy Isten a mannát azért adta nekünk, hogy fenntartson bennünket, Beneh Yisrael azonban panaszkodott miatta. A manna tökéletes volt, kifejezetten Beneh Yisrael fenntartására tervezték, ők mégis negatív dolognak látták. A גם זו לטובה szemlélete azt jelenti, hogy megértjük: még azok a dolgok is, amelyek negatívnak tűnnek, valójában a legjobb érdekeinket szolgálhatják, mert Hashem sokkal jobban tudja nálunk, mi segít nekünk, és mi szolgál a kárunkra. Szombaton két kenyeret tartunk az asztalon, hogy emlékeztessen bennünket a mannara és a גם זו לטובה e létfontosságú üzenetére. Megmutatják nekünk, hogy bíznunk kell Hashemben, és szilárdan hinnünk kell abban, hogy Ő sokkal jobban tudja nálunk, mire van szükségünk, és mi szolgálja a javunkat; ezért örömmel és bizalommal élhetünk, bízva abban, hogy גם זו לטובה – még az is, ami károsnak tűnik, valójában a javunkat szolgálja. A szombat tehát a pozitivitás ideje: az élet nehézségeit annak a hitnek a segítségével „hígítjuk fel”, hogy minden, amit Hashem tesz, a legjobbat szolgálja. Egyúttal arra is emlékeztet bennünket, hogy tudásunk korlátozott, és végső soron Hashem, nem pedig mi, tudja, mire van szükségünk, és mi a legjobb számunkra.