Kenyeret ad minden testnek, mert örökké tart szeretete.

נותן לחם לכל בשר כי לעולם חסדו Minden reggel az imaszolgálatot a Pesukeh De’zimra szakasszal kezdjük, amely a Tehillim dicséreteinek válogatása, és azért mondjuk el, hogy megfelelő lelkiállapotba kerüljünk az imához. Sabbatkor a Pesukeh De’zimra részeként további Tehillim-fejezeteket is mondunk, a hétköznapokon mondottakon felül. Az egyik ilyen fejezet, a 136. fejezet, bölcseinknél הלל הגדול – „a nagy Hallel” néven ismert. Számos különböző csodán megy végig, amelyeket Hashem véghezvitt, és mindegyik után ez áll: כי לעולם חסדו – „mert kegyelme örökkévaló”. Érdekes módon van még egy alkalom, amikor ezt a fejezetet mondjuk – Peszachkor, a széderen. Bölcseink valamilyen okból szükségesnek látták, hogy ezt a fejezetet a peszachi széderhez éppúgy hozzáadják, mint a heti sabbati imaszolgálathoz, és meg kell értenünk, miért van ez így. Azt is meg kell értenünk, miért nevezik ezt a fejezetet הלל הגדול-nak. Jelentősen rövidebb annál a Hallel-nél, amelyet ros hódeskor és az ünnepeken mondunk. Miért nevezik „a nagy Hallelnek”? Ezt a második kérdést már a Gemara is felteszi, a Maseches Pesahimban (118a). Rabbi Yohanan, ahogy a Gemara idézi, elmagyarázza, hogy a הלל הגדול elnevezés oka a fejezet egyik utolsó versében található, amely így szól: נותן לחם לכל בשר כי לעולם חסדו – „Táplálékot ad minden teremtménynek, mert kegyelme örökkévaló.” Ahogy Rabbi Yohanan megjegyzi, Hashem a Legfelsőbb Lény, aki az egész földet irányítja, mégis személyesen gondoskodik a világ minden egyes teremtményéről, a legnagyobb állatoktól a legkisebb rovarokig. Ez mind közül a legnagyobb csoda – hogy Isten minden egyes nap biztosítja a föld valamennyi teremtményének szükségleteit. Ahogy a Boreh Nefashot áldásában mondjuk, Hashem szükségletekkel teremtette meg az embereket és az állatokat, és folyamatosan, minden egyes nap kielégíti ezeket a szükségleteket (בורא נפשות רבות וחסרונן). Miután felsoroljuk a nagy csodákat, amelyeket Hashem véghezvitt, így kiáltunk fel: נותן לחם לכל בשר – hogy Ő fenntart minden élő teremtményt, ami mind közül a legnagyobb csoda. Isten a legcsodálatosabb módokon tartja fenn teremtményeit. Egyes teremtményekben természetes ösztön él arra, hogy más teremtmények szükségleteiről gondoskodjanak, miközben saját szükségleteiket is kielégítik az úgynevezett „szimbiotikus kapcsolat” révén, amelyben együttműködnek egymással. Például van egy bizonyos nagy hal, amely kisebb halakra vadászik, de időnként az étel beszorul a fogai közé, ami lehetetlenné teszi, hogy újra egyen. Hashem úgy rendezte el, hogy egy másik halban meglegyen az ösztön, hogy odajöjjön, és elfogyassza a nagy hal fogai közé szorult táplálékot, ezáltal fenntartva önmagát, miközben lehetővé teszi a másik teremtmény számára, hogy tovább éljen. Ez gyönyörű példája a következő versnek: נותן לחם לכל בשר כי לעולם חסדו. Hashem végtelen kegyelmében a legkülönlegesebb módokon tartja fenn az egész teremtést. A Gemara hozzáteszi, hogy a כי לעולם חסדו kifejezés 26 alkalommal jelenik meg ebben a fejezetben, megfelelve annak a 26 nemzedéknek, amely a teremtés idejétől a Tóra Szinájnál történt átadásáig élt. (Ádámtól Noéig tíz nemzedék telt el, további tíz Ábrahámig, majd hat nemzedék Ábrahámtól Moshe Rabbenuig.) A Gemara tanítása szerint e 26 nemzedék során a világ nem érdemelte meg, hogy fennmaradjon. Ahogy a Misna híresen mondja: אם אין תורה אין קמח – Tóra nélkül nem juthatunk hozzá anyagi szükségleteinkhez. Így tehát a Tóra átadásáig a világ nem érdemelte meg a fenntartást. Isten ennek ellenére továbbra is biztosította minden teremtmény szükségleteit, végtelen kegyelméből. (A Maharal hozzáteszi, hogy a 26 egyben a הוי"ה isteni név számértéke is, amely az Istennek a világot kegyesen fenntartó tulajdonságát jelképező Név.) A rabbik tehát elmagyarázzák, hogy a גדול szó a kegyelemre utal, mert az igazi nagyság abban áll, hogy az ember kegyelmet gyakorol másokkal. Ezért nevezik ezt a fejezetet הלל הגדול-nak, mert Isten végtelen kegyelméről beszél, amellyel minden teremtményét táplálja. A Mechilta ebből a Tehillim-fejezetből arra következtet, hogy minden egyes falat kenyér csodája, amelyet megeszünk, ugyanolyan csodálatos, mint a kivonulás és a tenger kettéválasztása. Ugyanabban a fejezetben, amelyben dicséretet mondunk Hashemnek ezekért a csodákért, a נותן לחם-ért is dicséretet mondunk, azért, hogy az embereknek van kenyerük, amit megehetnek. Ezt a mindennapi csodát magától értetődőnek vesszük, de valójában ez a legnagyobb csoda. A Mechilta ezt mondja: מה כוחה של פרוסה זו – egy egyszerű kenyérdarab valójában rendkívüli csoda. Amikor Yaakov Avinu megáldotta unokáit, Menashe-t és Efrayimot, utalást tett az angyalra, aki minden veszélyes helyzetből megmentette őt – המלאך הגואל אותי מכל רע –, valamint Hashemre, aki úgy tartotta fenn őt, mint a pásztor, aki gondoskodik nyájáról – האלוקים הרועה אותי. A Mechilta rámutat, hogy bár egy angyal ment meg bennünket a bajtól, Hashem maga tart fenn bennünket, és Ő biztosítja anyagi szükségleteinket. Kifejezetten a parnasah, a megélhetésünk területén érezzük a Hashemhez fűződő különleges kapcsolatot. Hashem valódi חסד-ja elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kegyesen minden nap ételt biztosít számunkra: נותן לחם לכל בשר כי לעולם חסדו. Ezt szem előtt tartva megérthetjük, miért különösen fontos ez a Tehillim-fejezet Sabbatkor. Sabbat az a nap, amikor emlékeztetést kapunk erre a gondolatra, a נותן לחם לכל בשר-ra – arra, hogy Hashem kegyesen táplálja és fenntartja a világot. Rav Moshe Wolfson elmesél egy történetet, amelyet egy olyan embertől hallott, aki – sok, az Egyesült Államokban a 20. század korábbi részében élő zsidóhoz hasonlóan – nagyon nehéz próbával nézett szembe a Sabbat megtartásával kapcsolatban. Gyakori volt, hogy a zsidó munkásoknak péntek délután azt mondták, hogy elbocsátják őket, ha szombaton nem jönnek be dolgozni. Sok zsidó nem tudott ellenállni a nyomásnak, és Sabbatkor dolgozott, míg mások hősiesen kitartottak a Tóra mellett, és a vele járó anyagi nehézségek ellenére továbbra is megtartották a Sabbatot. Az a férfi, aki ezt a történetet elmondta Rav Wolfsonnak, egyike volt ezeknek a hősöknek. Valahányszor új állást talált, péntek délután elbocsátották, miután közölte a munkáltatóval, hogy Sabbatkor nem fog munkába jönni. Ez hosszú időn át folytatódott, míg végül a család megtakarításai elfogytak, és a család szó szerint nem engedhette meg magának, hogy élelmet vásároljon. Azon a péntek reggelen, amikor ez a férfi felkelt, úgy érezte, hogy ezt már nem tudja tovább folytatni. A nélkülözés egyszerűen túl nehezen volt elviselhető. Elhatározta, hogy közli a főnökével: szombaton visszatér dolgozni. Ám miközben munkába tartott, meglátott egy tökéletesen tiszta, friss kenyeret egy szemetes tetején. Felvette, hogy hazavigye a családjának, mivel ez elegendő volt ahhoz, hogy egy napig fenntartsa őket. Ezután ezt gondolta magában: „Ahogy Hashem el tudta küldeni nekem ezt a kenyeret, úgy minden nap el tudja küldeni nekem a megélhetésemet is.” És másnap, Sabbatkor, nem dolgozott. Rav Wolfson szerint ez a történet új értelmet ad a Mechilta szavainak: מה כוחה של פרוסה זו. Egy egyszerű kenyér rendkívüli erővel bírhat. Peszachkor azért mondjuk a הלל הגדול-t, mert a kivonulás csodáiról beszél. Sabbatkor azért mondjuk ezt a fejezetet, mert a parnasah nagy csodájáról beszél, arról, hogy Hashem a legcsodálatosabb és legfigyelemreméltóbb módokon biztosítja szükségleteinket, valamint minden ember és állat szükségleteit. נותן לחם לכל בשר – ez mind közül a legnagyobb csoda. A Hida (Rav Haim Yosef David Azulai) megjegyzi, hogy a לכל בשר kifejezés arra utal, hogy Hashem minden ember számára biztosít ételt, בין טובים בין רעים – az igazaknak és a gonoszoknak egyaránt. Még azon a napon is, amikor Beneh Yisrael az aranyborjút imádta a Szináj-hegy lábánál, Hashem mannát biztosított számukra az égből. Hashem minden emberrel szemben kedves és kegyes. Még akkor is, amikor nem érdemeljük meg a megélhetésünket, továbbra is biztosítja azt számunkra, türelmesen várva megtérésünkre. Sabbatkor két kenyeret használunk a manna emlékére, hogy emlékeztessük magunkat: Hashem mindig fenntart bennünket minden körülmény és helyzet között, כי לעולם חסדו – mert kegyelme végtelen és határtalan. Remélhetőleg ez a הלל הגדול-ról szóló felismerés nemcsak a sabbati imáinkat, hanem egész sabbati élményünket is gazdagítani fogja. Amikor leülünk a sabbati asztalhoz, és látjuk a finomságok széles választékát, amelyeket élvezhetünk, gondoljunk erre, és beszéljük meg családunkkal: נותן לחם לכל בשר כי לעולם חסדו – Hashem kegyelme végtelen és örökkévaló, és Ő továbbra is irgalmasan és szeretettel tart fenn bennünket napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, egész életünkön át. Ha elgondolkodunk Hashem kegyelmén, az nagy örömmel és hittel tölt el bennünket, amelyek végigkísérnek minket Sabbat során és az elkövetkező héten, és életünket boldogabbá, nyugodtabbá, aggodalomtól és szorongástól mentessé teszik.