Pozitív beszéd és pozitív hozzáállás

Pozitív beszéd és pozitív hozzáállás Lashon ha’ra – másokról szóló negatív beszéd – sokrétű, mivel a negatív beszéd számos különböző formája tartozik e tilalom alá. A lashon ha’ra egyik típusát Rási említi a Parashat Devarimhoz (1:27) írt kommentárjában. A Tóra ott leírja, hogyan panaszkodtak Beneh Yisrael Istennek, miután meghallották a kémek Eretz Yisraelről szóló félelmetes beszámolóját: וַתֵּרָגְנוּ בְאָהֳלֵיכֶם וַתֹּאמְרוּ בְּשִׂנְאַת יְדֹוָד אֹתָנוּ הוֹצִיאָנוּ מֵאֶרֶץ מִצְרָיִם לָתֵת אֹתָנוּ בְּיַד הָאֱמֹרִי לְהַשְׁמִידֵנוּ. Panaszkodtatok sátraitokban, és azt mondtátok: Mivel Isten gyűlöl minket, hozott ki minket Egyiptom földjéről, hogy az emoriták kezébe adjon bennünket, hogy elpusztítsanak minket. Rási megjegyzi, hogy a ותרגנו szó lashon ha’rát jelent, konkrétan olyan embert, aki panaszkodik. Isten szerette Beneh Yisraelt, kiszabadította őket Egyiptomból, és azért vitte őket Eretz Yisraelbe, hogy elhalmozza őket áldásaival. Beneh Yisrael azonban negatívan beszélt a Mindenhatóról, rosszindulatú szándékokat tulajdonítva neki azzal kapcsolatban, hogy kihozta őket Egyiptomból. Rabbenu Yonah a lashon ha’ra e formájáról híres művében, a Sha’areh Teshuvahban (3:231) beszél. Ezt írja: פעמים יחשוב על חסדי ה' כי הם לנקם ושלם, כענין שנאמר (דברים א, כז): "ותרגנו באהליכם ותאמרו בשנאת ה' אותנו הוציאנו וגו' ". על כן התרחק מדרך הנרגנים, כי נתיבותיהם עקשו להם, כל דורך בה לא ידע שלום, ולדון לכף זכות למד לשונך… Vannak, akik Isten jótetteire bosszúként és megtorlásként gondolnak, hasonlóan ahhoz, ami írva van: „Panaszkodtatok sátraitokban, és azt mondtátok: Mivel Isten gyűlöl minket, hozott ki minket…” Ezért maradjatok távol a panaszkodók útjától, mert ösvényeik görbék, és aki azon jár, nem ismeri a békét. Tanítsátok nyelveteket arra, hogy kedvezően ítéljen… Rabbenu Yonah ebben az összefüggésben a Mishleh könyvéből (18:8) idéz egy verset: דִּבְרֵי נִרְגָּן כְּמִתְלַהֲמִים וְהֵם יָרְדוּ חַדְרֵי בָטֶן. Ezt úgy magyarázza, hogy egy נרגן – panaszkodó – szavai olyanok, mint egy fegyver, amely áthatol a másik ember húsán. A נרגן kifejezés, írja Rabbenu Yonah, olyan emberre utal, aki állandóan panaszkodik, és mindent, amit a társa tesz, sértő dologgá változtat. Társa ártatlanul cselekszik, a נרגן azonban minden tettet negatívan lát, és mindig mások helytelen viselkedésének áldozataként tekint magára. Bíráló és panaszkodó szavai „lehatolnak a has belső kamráiba” (ירדו חדרי בטן) – vagyis nagy fájdalmat és gyötrelmet okoznak a másik embernek. Fájdalmas, amikor valakit olyasmiért bírálnak, amit semmilyen negatív szándékkal nem tett. A נרגן ember pedig, aki rendszeresen negatív szemszögből látja a dolgokat és panaszkodik, állandóan ezt a fájdalmat okozza másoknak. Rabbenu Yonah megjegyzései eszünkbe juttatnak egy történetet, amelyet Rav Yehuda Ades, a Kol Yaakov jesiva vezetője mesélt, aki számos órát tartott tanítványainak a shalom bayit – az otthoni béke – témájáról. Egyszer megkért egy fiatal, frissen házasodott férfit, hogy vezessen listát mindazokról az alkalmakról, amikor kritikus megjegyzést akart tenni, de visszafogta magát. A férfi listája figyelemre méltó módon naponta átlagosan húsz megjegyzést tartalmazott, vagyis havonta mintegy 560-at. Ebbe olyan látszólag ártalmatlan megjegyzések is beletartoztak, mint: „Miért vetted meg azt a lámpát? Szükségünk van még egy lámpára?” Rav Ades azt mondta, hogy minden ilyen „apró” megjegyzés olyan, mint egy nyílvessző, amely átfúrja a másik házastárs szívét. Támadás. Nincs semmi rossz abban, ha valaki úgy gondolja, hogy a másik valamit rosszul tett, de miután ez megtörtént, bármilyen nemesek is a szándékai, vagy bármennyire biztos is abban, hogy neki van igaza, a megjegyzést nem szabad kimondani. A sok apró bírálat összeadódik, feszültséget teremt, és veszélyeztet egy egyébként egészséges kapcsolatot. Rav Ades egyszer mesélt egy fiatal férfiról, aki elment bevásárolni, hogy segítsen a feleségének, és két óra múlva tért vissza. Ahogy minden egyes tétel előkerült a táskából, a felesége kritikus megjegyzést tett: „Darabos mogyoróvaj? Itt senki sem eszik darabos mogyoróvajat! Miért a nagy kiszerelést vetted? Mi nem ilyet használunk!” Miután az összes táskát kiürítették, a fiatal férj ezt gondolta magában: „Valami kedveset akartam tenni a feleségemért, és csak bírálatot kaptam.” Később elmondta Rav Adesnek, hogy ha nem hallotta volna a rabbi házasságban tanúsítandó alázatról és türelemről szóló előadásait, akkor kiviharzott volna a házból. Kerülnünk kell azt a hajlamot, hogy נרגן legyünk, hogy minden hibára, minden hiányosságra és minden tévedésre rámutassunk, és ehelyett pozitív szemléletet kell kialakítanunk azáltal, hogy az életünkben lévő emberekben és dolgokban mindarra összpontosítunk, ami jó. Ez nemcsak a házasságban igaz, hanem a nevelésben is. Rav Ades egyszer elvitte jesivája munkatársait, hogy találkozzanak Rav Shach zt”l-lal, és tanácsot kértek tőle tanítványaik nevelésével kapcsolatban. Azt mondta, hogy az esetek túlnyomó többségében a tanárnak a legjobb, ha figyelmen kívül hagyja a helytelen viselkedést. Természetesen néha egy gyermeket helyre kell igazítani és meg kell feddni. Azonban az apró kihágásokat, amelyek hosszú távon nem különösebben fontosak, megjegyzés nélkül kell hagyni. A tanárok és a szülők túl gyakran mondják a gyermekeknek, hogy hagyják abba a széken való előre-hátra hintázást, ne egyenek a kezükkel, vagy ne játsszanak a hajukkal. És legtöbbször ezek a megjegyzések semmilyen érdemi pozitív hatással nem lesznek a gyermek viselkedésére, mégis mindegyik olyan érzés, mint egy nyílvessző, amely erős érzelmi csapást mér rá. Valaki azonban kifogásolhatja ezt a megközelítést, és azt mondhatja: „A szüleim és a tanáraim állandóan bíráltak, és ettől jobb ember lettem. Miért gondoljam, hogy ez helytelen?” Rav Wolbe megfigyelte, hogy az idők megváltoztak, és a korábban hatékony nevelési módszerek ma már nem működnének. Korábbi nemzedékekben, mondta, az emberek olyanok voltak, mint a kő és a fa, és „vésni” kellett őket ahhoz, hogy kifinomultabbá váljanak. Ma azonban az emberek olyanok, mint a léggömbök; egyetlen apró szúrás is „kipukkasztja” őket. Az emberek manapság törékenyek, ezért lágyabb, finomabb megközelítésre van szükség. A paszuk a Mishlehben (16:28) ezt mondja: וְנִרְגָּן מַפְרִיד אַלּוּף. A Midrás (Bereshit Rabbah 20:2) ezt a verset a Gan Edenben lévő kígyóra vonatkoztatja, aki rosszat mondott Istenről Havahnak. A kígyó azt mondta Havahnak, hogy Isten azért nem akarja, hogy ő vagy Ádám részesüljön a tiltott fa gyümölcséből, mert tudja, hogy ez hatalommal ruházná fel őket, és valójában csak a gyümölcs elfogyasztása után vált Teremtővé. Senki sem szereti a versenyt, állította a kígyó, és ezért mondta Isten Ádámnak és Havahnak, hogy ne egyenek a gyümölcsből. A kígyó maga volt a נרגן megtestesítője. Isten puszta jóságból teremtette a világot; a világból és annak lakóiból egyáltalán nem származik haszna. A világ azért lett megteremtve, hogy élvezzük, és még a tiltott fa is azért lett megteremtve, hogy Ádám és Havah élvezhessék – de csak Shabbaton, nem pénteken, amikor a bűn történt. A kígyó teljesen kiforgatta Isten tetteit, negatív színben tüntetve fel azokat, ellenségesség és rosszindulat kifejezéseként. Ezért írják le a kémek bűnének idején élő embereket ugyanezzel a kifejezéssel – ותרגנו –, mert ők is feje tetejére állították Isten jóságát, és azt állították, hogy gyűlöletből cselekedett. Rav Ades elmesélte, hogy egyszer részt vett egy sheva berachoton, és látta, hogy az egyik fiatalember fintort vágott, miután megszagolta a májat. A többi vendég ezt látta, és senki sem evett a májból. Egyetlen megvető pillantás is rengeteg negativitást okozott. Rav Ades elhatározta, hogy amikor legközelebb sheva berachoton vesz részt, szándékosan szóban is megemlít majd minden jót – a finom zsemléket, a gyönyörű szalvétaelrendezést és így tovább. Ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, ami rossz, mondta, arra kell összpontosítanunk, ami jó. Egy tanítvány egyszer megkérdezte Rav Adest, hogy valóban hatékony-e ez a pozitivitásra és a negativitás kerülésére helyezett hangsúly. „Végül is – mondta a fiatalember –, én részt vettem ezeken az órákon, és megértem a pozitivitás fontosságát, de a családtagjaim nem. Mi haszna van annak, ha csak én törekszem arra, hogy pozitív legyek?” Rav Ades azt válaszolta, hogy a pozitivitás ragályos. Amikor valaki ügyel arra, hogy kiemelje a pozitívumokat, és ne mutasson rá a negatívumokra, fokozatosan boldog, pozitív légkört teremt, amely elkerülhetetlenül hatással lesz az otthon minden lakójára. És amikor valaki ilyen légkört teremt, Gan Edenné változtatja az otthonát. Ez az üzenet mindig fontos, de különösen fontos Shabbaton, amely מעין עולם הבא, olyan nap, amikor a következő világ örömét és boldogságát kell megtapasztalnunk. Különösen Shabbaton kötelességünk azon dolgozni, hogy kellemes, örömteli légkört teremtsünk otthon, amit bókokkal, minden jó dolog kiemelésével és azzal érünk el, hogy csendben maradunk mindazzal kapcsolatban, ami nem egészen úgy van, ahogy szeretnénk. Ráadásul rengeteg erőfeszítést fektetünk a Shabbatba, akár a pénzkeresés érdekében a hét folyamán végzett számtalan munkaóráról, akár a bevásárlásról, takarításról és ételkészítésről van szó. Ennyi befektetett erőfeszítés után a kritikus megjegyzések különösen fájdalmasak. „Túl sok benne a só.” „Hol a jég?” „Hé, nincs mustár!” „Hová lettek a mandzsettagombjaim?” Ezek a megjegyzések a negatívumokat emelik ki, és nagyon rossz érzéseket kelthetnek, valamint megmérgezhetik az otthoni légkört. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy mindarra összpontosítsunk, ami jó, és ne időzzünk a negatívumoknál. Ennek a mindannyiunk által végzendő erőfeszítésnek a részeként ehhez az e-mailhez csatoltunk egy füzetet, amelyet Rav Ades fia, Rav Avraham Haim Ades készített, és amely Rav Ades oktatással kapcsolatos meglátásait és útmutatásait tartalmazza. Reméljük, hogy ez az anyag, összpontosított erőfeszítéseinkkel együtt, segít megőrizni a pozitív, örömteli légkört otthonainkban, Shabbaton és egész héten egyaránt.