Szívből látni

A szívvel látni Az apósom, Rav Nosson Scherman hallotta, amint Rav Eliyahu Dessler egyik tanítványa elmesélt egy történetet, amelyet Rav Dessler mondott el egyik londoni rabbiként szerzett élményéről. Egyszer előadást tartott egy akadémikusokból és szakemberekből álló csoportnak, akik nem feltétlenül kötelezték el magukat a vallásos hit vagy vallásgyakorlat mellett, és a techeletről – arról a kékes festékről, amellyel egykor a cicit egyik szálát festették – beszélt nekik. Rav Dessler megemlítette, hogy a Gemara a Szotá traktátusban (17a) elmagyarázza: a techelet célja, hogy emlékeztessen bennünket Isten trónjára. A Gemara megjegyzi, hogy a techelet színe a tenger színére hasonlít, amely maga is az ég színére emlékeztet, ez pedig eszünkbe juttatja Isten mennyei trónját. Az egyik jelenlévő megkérdőjelezte a Gemara megjegyzését, mondván, hogy az erőltetettnek hangzik. Vajon a kékes techelet látványa valóban azt eredményezi, hogy az embernek eszébe jut a mennyei trón? Rav Dessler azt válaszolta, hogy tud egy másik asszociációt is, amelyet a férfi megértene, de a válasz talán némi zavarba hozná. A férfi azt mondta, hogy kész meghallgatni a választ, függetlenül attól, milyen kellemetlenséget okozhat. Rav Dessler ezután idézte a Gemara döntését az Avodá Zárá traktátusban (20b), miszerint az embernek nem szabad egy általa ismert nő színes ruháira néznie, még akkor sem, ha azok fel vannak akasztva és nincsenek viselve, mivel ez helytelen gondolatokat ébreszthet. – Meg tudja érteni ezt az elvet? – kérdezte Rav Dessler a férfitól. – Van értelme annak, hogy egy nő ruhájának látványa helytelen asszociációkat ébreszthet? A férfi egyetértett. Rav Dessler ezután elmagyarázta, hogy a Tóra azt akarja, hogy elérjük a vallásos érzékenységnek azt a szintjét, amelyen automatikusan az égbolttal és az isteni trónnal társítjuk a kék színt. Az ember az általa látott dolgokat azokkal a dolgokkal társítja, amelyek foglalkoztatják az elméjét. Olyannyira kell Istent a gondolatainkban tartanunk, hogy a kék szín azonnal a mennyei trón gondolatát idézze fel bennünk. Ez a jelentése a paszuknak (Bámidbár 15:39): ולא תתורו אחרי לבבכם ואחרי עיניכם – „Ne térjetek el szívetek és szemetek után.” Szemünk őrzésének kulcsa szívünk fejlesztése, az, hogy figyelmünket jobban Istenre és a szentség dolgaira irányítsuk. A szívünkön keresztül látunk; amikor körülnézünk, az asszociációinkat az határozza meg, ami a szívünkben van. Ezért ha a megfelelő módon fejlesztjük a szívünket, végül a megfelelő dolgokat fogjuk látni. Történeteket meséltek szabókról, akik találkoztak valakivel, és az első dolog, amit észrevettek, az volt, hogy az illető nadrágja kissé túl rövid vagy túl hosszú. Az építészek ránéznek egy épületre, és azonnal észrevesznek egy enyhe eltolódást a szerkezetben. Amikor Hacham Bentzion Abba Shaul először repült New Yorkba, a városhoz közeledő repülőgép ablakán kinézve felfigyelt a hidakra és a vasúti sínekre, és azon gondolkodott, hogyan lehetne ezekből eruvot kialakítani. Asszociációink attól függnek, hol jár az elménk és a szívünk. Ezért nemcsak úgy őrizzük a szemünket, hogy elkerüljük azokat a helyzeteket, amelyekben helytelen látvány tárulhat elénk, hanem úgy is, hogy fokozzuk spirituális tudatosságunk szintjét. Aki vágyik az Istenhez való közelségre, a techeletre nézve a szentségre gondol. Aki kísértésekkel foglalkozik gondolatban, egy ruhára nézve kísértésbe esik. Az Orhot Tzadikim a Tesuvá kapujának részében idéz egy midrási szakaszt, amely leírja, mit látott Mózes, amikor felment az égbe, hogy átvegye a Tórát. Az égbolt mind a hét szintjén angyalokat látott, akik a teremtésről tanultak. Az első szinten a teremtés első napjáról tanultak; a második szinten a teremtés második napjáról; és így tovább. A hetedik szinten, ahol a mennyei trón található, az angyalok a sábbátról tanultak. Mózes ott állt, a trónba kapaszkodva, és látta, hogy az angyalok Hasemnek is dicséretet mondanak a tesuváért, azért, hogy képességet adott az embereknek a megtérésre, a visszatérésre és a megbocsátás elnyerésére. A midrás üzenete az, hogy sábbátkor különleges lehetőségünk van megtérni, visszatérni Istenhez és közeledni az Ő trónjához. Ez az a nap, amikor különleges közelséget tapasztalunk meg Istennel, és ezért képesek vagyunk úgy formálni a szívünket, hogy az spirituálisan érzékenyebbé váljon, és természetes módon vonzódjon a kedusához. Míg a hétköznapokon az elménket talán annyira lefoglalják világi ügyeink, hogy nem tudunk megfelelően Hasemre összpontosítani, sábbátkor lehetőségünk van figyelmünket magasztos, spirituális dolgokra irányítani. Sábbátkor tehát nem tehető fel Rav Desslernek az a kérdés, amelyet az egyetemi hallgató tett fel. Mivel úgymond közvetlenül a mennyei trón közelében vagyunk, a techelet látványa azonnal Istenre fog emlékeztetni bennünket. Ez a hatás különösen jelentős az Elul hónap szombatjain, amikor felkészítjük magunkat Ros Hásánára, és fokozzuk Hasem tudatát magunkban. Elul az az időszak, amikor megerősítjük annak felismerését, hogy Hasem irányítja a világot, és Ő adta nekünk a Tórát, amelyet kötelességünk tanulmányozni és megtartani. Ezek a gondolatok közelebb hozzák elménket és szívünket a mennyei trónhoz, és „beprogramozzák” őket, hogy spirituálisan érzékenyebbek legyenek. Elul szombatjain különösen képesek vagyunk egyedülálló közelséget elérni Istennel, és megerősíteni kapcsolatunkat a kedusával. Ez különösen igaz a Ros Hásáná előtti utolsó két sábbátra. Bölcseink azt tanították, hogy ha a zsidó nép mindössze két sábbátot megtart, elérkezik a végső megváltás. Rav Yechezkel Levenstein ezt úgy magyarázta, hogy az év utolsó két sábbátján egyedülálló lehetőséget kapunk arra, hogy kiérdemeljük a megváltást. Ezek a sábbátok különösen alkalmasak a kedusá gondolataira, a tesuvára és arra, hogy figyelmünket a mennyei trónra irányítsuk. Ha kihasználjuk ezt a lehetőséget, úgy zárhatjuk le az évet, és úgy léphetünk be a nagy ünnepekbe, ahogyan szeretnénk – a mennyei trónnál, Istenhez ragaszkodva és az Ő királyságának dicsőségében fürödve.