A poharat 100%-ig telinek látni

A poharat 100 százalékig tele látása A Tóra a Széfer Devarimban (24:9) a lashon ha’ra (mások negatív színben való feltüntetésének) tilalmát azzal vezeti be, hogy megparancsolja nekünk: emlékezzünk arra, hogyan büntette meg Isten Mirjámot, amiért lashon ha’rát beszélt testvéréről, Mózesről: זכור את אשר עשה ה' אלוקיך למרים („Emlékezz arra, amit Hashem tett Mirjámmal”). A Targum Jonatán ezt a parancsot így fordítja: הוו זהירין דלא למחשד חד בחבריה דלא ילקי – „Vigyázzatok, hogy senki ne gyanúsítsa meg embertársát, nehogy megbüntessék.” A Targum Jonatán szerint úgy tűnik, Mirjám vétke az volt, hogy helytelenül gyanúsította meg Mózest helytelen viselkedéssel, és a Tóra itt arra figyelmeztet bennünket, hogy ne tekintsünk másokra negatívan és gyanakvással, ami a lashon ha’ra kiváltó oka. A másokról szóló helytelen beszéd a másokról alkotott helytelen szemlélettel, túlzottan kritikus és negatív hozzáállással kezdődik. Sábátkor különösen fontos, hogy kedvező beállítottsággal tekintsünk a világra és más emberekre. A Midrás (Berésit Rábbá 9:4) egy királyról mesél, aki pompás palotát építtetett, és amikor elkészült, ránézett, és nagy megelégedettséget érzett. Azt mondta: „Ó, palota! Bárcsak mindig olyan tetszetős lennél előttem, amilyen most vagy!” Hasonlóképpen jegyzi meg a Midrás: amikor Isten a világra tekintett, miután az elkészült, éppen Sábát kezdetén, mintegy azt kívánta, hogy az mindig מעלה חן בעיני legyen – vagyis hogy világa mindig tetszetős és örömteli legyen számára. Sábát az az idő, amikor kedvezően tekintünk a világra, meglátjuk, milyen jó a világ, félretesszük panaszainkat és kritikánkat, és figyelmünket a világ minden részén bőségesen jelen lévő áldásokra és jóságra összpontosítjuk. A Hebrew Academy of Cleveland által kiadott, „Peninim on the Torah” című heti füzet egyik számában egy történetet mesélnek el Rav Chaim Shmuelevitzről, amely erőteljesen közvetíti a pozitív szemlélettel való élet üzenetét. Egy tekintélyes jeruzsálemi lakos, aki a Mir Jesiva szemközti lakásban élt, egyszer felkereste Rav Shmuelevitzet, hogy panaszt tegyen. Látta, amint a jesiva két diákja bement a jesiva közelében lévő üzletbe, és világi újságot olvasott. A férfi azt mondta, hogy az ilyen viselkedés teljesen helytelen a jesiva diákjaihoz méltóan, és több percen át dühösen beszélt ennek a vétségnek a súlyosságáról. Rav Shmuelevitz azt válaszolta, hogy valóban, ez olyasmi, amellyel a jesivának foglalkoznia kell, és meg kell próbálnia biztosítani, hogy ne ismétlődjön meg. „Azonban” – tette hozzá –, „engedje meg, hogy feltegyek egy kérdést. Ön már jó ideje ezen a környéken él. Szánt-e valaha időt arra, hogy megdicsérje diákjaink rendkívüli szorgalmát, akik késő éjszakáig tanulnak? Szokta-e dicsérni a muszár tanulmányozását, az erkölcsi jellem csiszolását, amely jesivánkat jellemzi? És mi a helyzet a diákjaink által tanúsított méltósággal és istenfélelemmel? Gyorsan felismeri ezt? Nem! Csak akkor rohan ide, amikor valami negatívat lát, gyorsan elítélni és támadni. Talán ha hozzászoktatná magát ahhoz, hogy a jót és a pozitívat lássa, és azt hangsúlyozza – akkor kritikáját építő jellegűnek, nem pedig becsmérlőnek tekintenék.” Sajnos sokan csak az általuk megfigyelt negatív viselkedést veszik észre, és csak arról beszélnek, amit helytelennek látnak. Sábát az az idő, amikor megfordíthatjuk ezt a tendenciát azzal, hogy figyelmünket mindarra irányítjuk, ami jó a világban. Ha a hét folyamán hajlamosak vagyunk a közmondásos poharat „félig üresnek” látni, akkor Sábátkor különleges erőfeszítést kell tennünk, hogy a poharat „félig telinek” lássuk – vagy még jobb, ahogy valaki mondta: „A pohár 100 százalékig tele van – a fele víz, a másik fele oxigén.” Ez legyen a hozzáállásunk Sábátkor – tekintsünk mindarra, ami szép a világban. Különösen Sábátkor kell felismernünk, hogy a pohár egyáltalán nem üres – teljesen tele van. A Sábát-asztalnak a pozitivitás „gyakorlóterepének” kell lennie. Lehetőséget ad arra, hogy az emberek jó tulajdonságairól és eredményeiről beszéljünk, ne pedig arra, hogy kritizáljunk, panaszkodjunk és elítéljünk. A Sábát-asztal ideje annak, hogy örömteli, felemelő történeteket osszunk meg az emberek istenfélelméről és kedvességéről, ne pedig az emberek hibáiról és hiányosságairól szóló történeteket. Ahogyan Hashem az első Sábátkor, nekünk is szeretettel kell tekintenünk a világra és értékelnünk szépségét, és ennek kell beszélgetésünk nagy részét kitennie a Sábát-asztalnál. Ennek egyik oka, hogy ez olyan nehéz, az, hogy mélyen hat ránk a hírek világa, amely főként bűncselekményekről és katasztrófákról számol be. Ha kizárólag a hírekben közzétett információkra alapozzuk a világképünket, akkor a világról nagyon negatív, nyomasztó és cinikus képpel fogunk távozni. Ugyanez igaz a zsidó közösségre is. A hírek minden alkalommal beszámolnak arról, amikor egy ortodox zsidót bűncselekmény elkövetésén kapnak, de nem számolnak be a közösségeink által végrehajtott számtalan rendkívüli cheszed-cselekedetről, sem a megszámlálhatatlan gyönyörű szervezetről és programról, amelyek megszámlálhatatlanul sok embernek segítenek, és a nagylelkűség és kedvesség légkörét terjesztik. Természetesen számos probléma van közösségeinkben és a világban, amelyeknek nyugtalanítaniuk kell bennünket, és amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk, de a jóság is bőségesen jelen van, amit értékelnünk kell. Ellensúlyoznunk kell a hírmédia hatásait azzal, hogy azon dolgozunk: figyelmünket mindarra összpontosítsuk, ami helyes a körülöttünk lévő világban, és Sábát különösen alkalmas erre az erőfeszítésre. Ragadjuk meg a Sábát kínálta lehetőséget, hogy derűs, optimista életszemléletet alakítsunk ki, és ez segíteni fog nekünk abban, hogy kiirtsuk közösségünkből a lashon ha’rát, és sokkal boldogabb, teljesebb életet éljünk.