A sábát mint kaddis

Sábát mint Kaddis Rav Michel Yehuda Lefkowitz, a nemzedék egyik nagy bölcse, aki öt évvel ezelőtt hunyt el, gyakran hangsúlyozta annak fontosságát, hogy felismerjük és értékeljük a Sábát különleges szentségét. Sokszor, amikor emberek felkeresték és tanácsot kértek tőle, arra buzdította őket, hogy énekeljenek zemirot a Sábáton, és magyarázzák el gyermekeiknek az énekek jelentését, érdemként Hashem segítségéhez. Rav Lefkowitz a Yeshivat Hevronban tanult, ahol a Rosh Yeshivah, Rav Yechezkel Sarna, sok éven át minden péntek este előadást tartott a Sábát különleges kedushájáról, és Rav Lefkowtiz részt vett ezeken az előadásokon, majd a Sábát után leírta az elhangzottakat. Két rendkívüli történetet mesélnek Rav Lefkowitzról, amelyek megtanítják nekünk, milyen fontos felismernünk ezt a kedushát. Az első történetet Rav Steinberg mesélte el, aki egy alkalommal a szombat reggeli ima után egy csoport emberrel, köztük Rav Lefkowitzcal, Bnei-Brak utcáin sétált. Útközben találkoztak egy nem vallásos zsidóval, aki a kertjét gondozta. A fiatalembereket megdöbbentette, hogy egy zsidó a Sábáton kertészkedik, ezért megálltak, és beszéltek a férfival a Sábát megtartásáról. „Mit akarnak tőlem?” – mondta a férfi. „Nem vagyok vallásos, ráadásul a Sábát az egyetlen szabadnapom a munkából, ezért ez az egyetlen napom, amikor gondozhatom a kertemet.” Amikor rájöttek, hogy nem fogják lebeszélni a férfit arról, hogy a Sábáton a kertjében dolgozzon, a csoport továbbindult. Rav Lefkowitz azonban még néhány percig ott maradt, és Kaddist mondott. Nem mondott előtte egy fejezetet a Tehillimből, és nem mondta el a רבי חנינא בר עקשיא אומר szövegét sem; egyszerűen csak Kaddist mondott. A csoport többi tagja furcsának találta ezt, de nem szóltak semmit, csak folytatták útjukat. Mintegy negyven évvel később Rav Steinberg ismét elgondolkodott ezen az eseten, és talált egy lehetséges magyarázatot arra, miért döntött a rabbi akkor a Kaddis elmondása mellett. A Sábát célja a קידוש ה' – Hashem nevének megdicsőítése annak nyilvánosságra hozatalával, hogy Ő hat nap alatt teremtette a világot, a hetedik napon pedig megpihent. Ha valaki nyilvánosan megszentségteleníti a Sábátot, akkor meggyalázza Hashemet, mivel azt az üzenetet közvetíti, hogy nem fogadja el ezt a hitelvet. Amikor tehát Rav Lefkowitz azt látta, hogy egy zsidó nyilvánosan megszegi a Sábátot, a Kaddis elmondásával igyekezett ellensúlyozni ezt a חילול ה' (Isten nevének meggyalázását), mivel a Kaddis Hashem nagyságának kihirdetése. Felkereste Rav Lefkowitzot, és megkérdezte tőle, valóban ezért mondott-e akkor Kaddist. A rabbi azt mondta, hogy nem emlékszik a történetre, de egyetértett azzal, hogy ez minden bizonnyal okot adhatott a Kaddis elmondására. Amikor megtartjuk a Sábátot, lényegében egy egész napon át Kaddist mondunk. Már pusztán azzal, hogy másképpen viselkedünk, tiszteletet adunk Hashemnek, és megdicsőítjük a nevét. Hacham Ezra Attieh egyszer kifejezte csodálkozását azon, hogy vannak emberek, akik nem tartják meg a Sábátot, mégis ügyelnek arra, hogy szülőjük halála után soha ne mulasszanak el egyetlen Kaddist sem. Mindannyiunknak van egy mennyei Atyja – mondta Hacham Ezra –, és nem kevésbé kellene ügyelnünk arra, hogy a Sábát megtartásával Kaddist mondjunk Érte, mint arra, hogy másik szüleinkért mondjunk Kaddist. Ha felismerjük a Sábátnak ezt az aspektusát, az segít majd értékelnünk a jelentőségét, ami pedig tovább gazdagítja a Sábát megélését. A második történet egy bizonyos kolleltanulóról szólt, aki egy reggel különösen kimerültnek tűnt. A Rosh Kollel odament hozzá, hogy megkérdezze, miért olyan fáradt, a tanuló pedig elmagyarázta, hogy elkezdett szedni egy bizonyos gyógyszert, amely fáradtságot okozott. Elmondta, hogy ideges szokása volt a haját húzogatni, és ez a szokás komoly problémát jelentett a Sábáton, mivel az állandó húzogatás következtében rendszerint hajszálakat tépett ki. A tanuló segítségért terapeutához fordult, a terapeuta pedig felírt neki egy gyógyszert, amely segített abbahagyni a hajhúzogatást. A gyógyszer egyik mellékhatása az álmosság volt, és ezért volt a tanuló olyan fáradt a kolleljében. A Rosh Kollel azt tanácsolta a tanulónak, hogy mielőtt elkezdi szedni ezt a súlyos mellékhatásokkal járó gyógyszert, kérjen tanácsot egy Tóra-bölcstől. A tanuló elment Rav Lefkowtizhoz, és elmagyarázta neki a helyzetet. A rabbi megkérdezte tőle, hogy Rosh Hashanah és Yom Kippur napján is képtelen volt-e abbahagyni a hajhúzogatást, a férfi pedig azt válaszolta, hogy azokon a napokon sikerült abbahagynia. „Nyilvánvalóan – mondta Rav Lefkowitz –, képes vagy uralkodni magadon. Csak azért nem tudod abbahagyni a Sábáton, mert nem értékeled megfelelően a Sábát kedusháját.” Elmagyarázta, hogy a Sábát bizonyos értelemben még Yom Kippurnál is szentebb, amint azt az is bizonyítja, hogy a Sábáton hét embert hívunk fel a Tórához aliyot-ra, míg Yom Kippurkor csak hatot. (Sok rabbi megjegyezte, hogy az aliyot száma tükrözi egy nap kedushájának szintjét. Egy szokásos hétfőn vagy csütörtökön három aliyot van, Rosh Hodeshkor és Hol Ha’mo’edkor négy, Yom Tobkor öt, Yom Kippurkor hat, Sábáton pedig hét.) Ha tehát ez a tanuló a megfelelő hozzáállással és szemlélettel viszonyulna a Sábáthoz, képes lenne tartózkodni a hajhúzogatástól a Sábáton, ahogyan Rosh Hashanah és Yom Kippur napján is képes volt rá. Rav Lefkowitz azt javasolta a tanulónak, hogy olvasson olyan könyveket, amelyek a Sábát különleges szentségével foglalkoznak, és ez lehetővé teszi majd számára, hogy gyógyszer nélkül hagyja abba a hajhúzogatást a Sábáton. A tanuló megfogadta a tanácsát, és hamarosan már nem okozott neki gondot, hogy a Sábáton tartózkodjon ettől a szokástól. Ha igazán megértenénk, milyen szent a Sábát, hogy egy egész napon át tartó Kaddis-elmondás, sőt Yom Kippurnál is nagyobb, másképpen közelednénk hozzá. Minden héten izgatottan készülnénk rá, és örömmel fogadnánk, valamint az egész nap folyamán valódi örömöt élnénk át. Minél többet tanulmányozzuk és elmélkedünk a Sábát különleges kedushájáról, annál jelentőségteljesebb és meghatározóbb lesz ez az élmény számunkra és családjaink számára.