Sábát és tudatosság

Sábát és tudatosság A sábátot a מנוחה, „pihenés” napjának nevezik. A sábáti minhah imában arról beszélünk, hogy ez a nap a מנוחה שלימה – „teljes pihenés” ideje. Ez magában foglalja mind a fizikai pihenést, a hét során végzett kemény munkától való szünetet, mind pedig a מנוחת הנפש – az érzelmi nyugalom és derű állapotát. A kelmi Szábá nagy hangsúlyt helyezett a מנוחת הנפש fontosságára, arra, hogy az ember nyugodt, derűs érzéssel éljen, ahelyett hogy stresszben és szorongásban élne. Írásainak egyik részében a Szábá egy bizonyos tényezőt nevez meg az ember עבודת ה׳-jának (Isten szolgálatának) legveszélyesebb fenyegetéseként: כאשר ראיתי שכל עיקר המבלבל בעבודה הוא פיזור הנפש...על כן תתיעץ להתלמד על זה, לתת מחשבתך תמיד בדבר אשר אתה עוסק בו ולא לחשוב כלל בדבר אחר, ולא תהיה יושב כאן ומחשב באספמיא... „Amint láttam, hogy a szolgálat fő megzavarója a lélek szétszórtsága… ezért azt tanácsolom, hogy képezd magad erre: gondolataidat mindig arra irányítsd, amivel éppen foglalkozol, és egyáltalán ne gondolj semmi másra, és ne ülj itt, miközben Aspamián gondolkodsz [valami oda nem tartozón].” A Szábá ezután arra buzdít bennünket, hogy az imát használjuk fel arra, hogy ebben a létfontosságú készségben képezzük magunkat. Imádkozás közben különös erőfeszítést kell tennünk, hogy elménket kizárólag a tefilá szavaira összpontosítsuk, és semmi másra. A tudatosság mindig is kihívást jelentett, de korunkban és nemzedékünkben még soha nem volt ennyire nehéz. Olyan világban élünk, amelyben állandó a figyelemelterelés és a többfeladatúság; az emberek valójában büszkék arra, hogy egyszerre számos feladatot végeznek, és produktívabbnak, eredményesebbnek érzik magukat, amikor ezt teszik. Elképzelem, hogy a 21. században élő sok ember számára a kelmi Szábá szavai archaikusnak és idejétmúltnak hangzanak. Általánosan elfogadott nézet, hogy a modern élet megköveteli a többfeladatúságot: folyamatosan zsonglőrködnünk kell a telefonhívásokkal, szöveges üzenetekkel és e-mailekkel. Ma már senki sem egyszerűen vezet; az embereknek vezetés közben is telefonálniuk kell. Bárhol vagyunk, állandóan ellenőrizzük a telefonunkat és más eszközeinket, hogy kapcsolatban maradjunk. Képernyők előtt eszünk, hogy ne vesztegessük az időt. Kétségbeesetten szükségét érezzük annak, hogy a lehető legtöbb dolgot egyszerre végezve teljesen kihasználjuk magunkat. Azonban nemcsak a kelmi Szábá figyelmeztetett a többfeladatúság és a tudatosság hiányának káros hatásaira. Számos mai kutató arra a következtetésre jutott, hogy a többfeladatúság valójában kevésbé produktívvá és stresszesebbé tesz bennünket. A Harvard Business Review-ban 2010. május 20-án megjelent, „Hogyan (és miért) hagyjuk abba a többfeladatúságot?” című cikkben a szerző, Peter Bregman ezt írja: Egy tanulmány kimutatta, hogy azoknak az embereknek, akiket a beérkező e-mailek és telefonhívások eltereltek, 10 ponttal csökkent az IQ-juk. Mi a hatása egy 10 pontos csökkenésnek? Ugyanaz, mint egy éjszakai alvás elvesztésének… Több dolgot egyszerre végezni egy trükk, amelyet önmagunkkal játszunk el, azt gondolva, hogy többet végzünk el. A valóságban a produktivitásunk akár 40%-kal is csökken. Valójában nem végzünk több feladatot egyszerre. Feladatot váltunk: gyorsan egyik dologról a másikra ugrunk, terméketlenül megszakítjuk önmagunkat, és közben időt veszítünk. Azt gondolhatják, hogy önök mások, hogy annyiszor csinálták már, hogy jók lettek benne. A gyakorlás tökéletessé tesz, és így tovább. De tévednének. A kutatások azt mutatják, hogy a sokfeladatos emberek kevésbé kompetensek több dolgot egyszerre végezni, mint azok, akik kevésbé sokfeladatosak. Más szóval, az életük szinte minden más területével ellentétben: minél több feladatot végeznek egyszerre, annál rosszabbak benne. Ebben az esetben a gyakorlás önök ellen dolgozik. A New York Timesban 2010. június 6-án megjelent, „A technológiához kötődve és megfizetve az árát” című cikkben Matt Richtel ezt írja: A tudósok szerint az e-mailek, telefonhívások és más beérkező információk zsonglőrködése megváltoztathatja azt, ahogyan az emberek gondolkodnak és viselkednek. Azt mondják, hogy a figyelem összpontosítására való képességünket aláássák az információszerű impulzusok. Ezek egy primitív késztetésre építenek, hogy azonnali lehetőségekre és fenyegetésekre reagáljunk. Az ingerlés izgalmat vált ki – egy adag adrenalint –, amely a kutatók szerint függőséget okozhat. Ennek hiányában az emberek unatkoznak. Bár sokan azt mondják, hogy a többfeladatúság produktívabbá teszi őket, a kutatások mást mutatnak. A tudósok szerint a sokfeladatos embereknek valójában nagyobb nehézséget okoz a figyelem összpontosítása és a lényegtelen információk kizárása, és több stresszt tapasztalnak. „A technológia újrahuzalozza az agyunkat” – mondta Nora Volkow, a National Institute of Drug Abuse igazgatója és a világ egyik vezető agykutatója. „Olyan környezetnek tesszük ki az agyunkat, és olyan dolgok elvégzését kérjük tőle, amelyekre nem feltétlenül teremtették.” Igaz, hogy a modern élet megköveteli a többfeladatúság bizonyos fokát. Gyakran azon kapom magam, hogy egy beszélgetés közben kihangosítom a telefonomat, hogy közben átnézhessem az e-mailjeimet. Kisebb vagy nagyobb mértékben ez a kortárs élet valósága. Fel kell ismernünk azonban, hogy ennek ára van, mivel kevésbé leszünk figyelmesek és összpontosítottak bármely adott feladatra. Oktatóként tanúsíthatom, hogy a figyelem és az összpontosítás napjainkban különösen súlyos problémává vált. Ezért, bár a többfeladatúság kétségtelenül az élet szükségszerű része, meg kell próbálnunk a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni. Összehasonlíthatjuk ezt a betonon való kocogással. Különösen a városi környékeken sok kocogó kövezett járdákon és utakon fut, annak ellenére, hogy az emberi térdet arra alkották, hogy puha felületeken, például növényzeten fussunk. Isten nagy bölcsességében és együttérzésében megadta nekünk a térdprotézis-műtét csodáját, hogy segítsen azoknak, akiknek a térde megsérült az aszfalton való túlzott kocogás miatt. A betonon való futás a modern világban szükségszerű lehet a városi emberek számára, de bölcsen teszik, ha megpróbálják csökkenteni káros hatásait azzal, hogy amikor csak lehet, puhább felületeken kocognak, vagy különleges párnázással ellátott sportcipőt vásárolnak. Ugyanez igaz a többfeladatúsággal kapcsolatos szokásainkra is. Bár ez valóban a modern élet elkerülhetetlen velejárója lehet, törekednünk kell arra, hogy amennyire csak tudjuk, csökkentsük, és arra is törekednünk kell, hogy elménket kizárólag arra az egyéni feladatra összpontosítsuk, amellyel éppen foglalkozunk. Hozzátehetjük, hogy ez a pont férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik. A többfeladatúság témájáról szóló Wikipédia-oldalon a következő mondat szerepel: „Bár a médiában és a hagyományos gondolkodásban népszerű volt az az elképzelés, hogy a nők jobbak a többfeladatúságban, mint a férfiak, nagyon kevés adat áll rendelkezésre annak alátámasztására, hogy valóban… különbség lenne.” Igaz, hogy a nők által viselt felelősségek széles köre bizonyos fokú többfeladatúságot igényel, például amikor segítenek egy gyermeknek a házi feladatban, miközben levest készítenek, és ügyelnek arra, hogy a sütőben lévő csirke ne égjen oda. De még a nők esetében is szükségszerűségként kell ezt tekinteni, amelyet amennyire csak lehetséges, csökkenteni kell. Ez az egyik oka annak, hogy a sábát, különösen napjainkban, különösen értékes ajándék és különleges lehetőség. Mivel számítógépeink ki vannak kapcsolva, és minden eszközünket elrakjuk teljes huszonöt órára, képesek vagyunk összpontosítani. A sábáti asztal tökéletes lehetőség arra, hogy minden héten újratanítsuk elménket: teljes és osztatlan figyelmünket adjuk az embereknek, miközben beszélnek hozzánk. Lehetőségünk van arra, hogy megszakítások nélkül beszélgessünk családtagjainkkal és vendégeinkkel, anélkül hogy közben online vásárolnánk vagy e-maileket írnánk. Ahogyan a kelmi Szábá arról beszélt, hogy a tefilá idejét a tudatosság gyakorlásának lehetőségeként használjuk, úgy a sábát 25 órás időszaka is felbecsülhetetlen lehetőség számunkra. Legalább a hét egy napján képesek vagyunk arra összpontosítani és azt élvezni, amit éppen csinálunk, anélkül hogy szétszórnánk a gondolatainkat. Rav Avigdor Miller arra törekedett, hogy minden étkezéskor az ételére összpontosítson, hogy élvezhesse az ízét. Az élet sokkal gazdagabbá és teljesebbé válik, amikor arra összpontosítunk, amit csinálunk, és megpróbáljuk élvezni mindazt, amit éppen teszünk. Egy kórházi beteget egyszer két különböző rabbi látogatott meg különböző időpontokban. Azt mondta, hogy mindkét rabbi tíz percet töltött vele, de „a kettő közül az egyik a világ összes idejét nekem adta arra a tíz percre”. Ha kizárólag arra az emberre összpontosítunk, akivel együtt vagyunk, az óriási különbséget jelenthet. A sábát a legjobb lehetőségünk arra, hogy tökéletesítsük ezt az értékes készséget. Ez az az idő, amikor dolgozhatunk azon, hogy elérjük a מנוחת הנפש állapotát, amely oly sokunkból hiányzik, és amelyre oly nagy szükségünk van ahhoz, hogy valóban produktív, tartalmas és teljes életet éljünk.