A sábát a hit forrása

Örömmel jelentjük be egy új, a szeretetről, az Ahavat Yisraelről szóló Bet HaLevi-könyv megjelenését. Ha közvetlenül az Artscrolltól rendel, és 10% kedvezményt szeretne kapni, kattintson az alábbi linkre: https://www.artscroll.com/Books/BHAYH.htmlÜdvözöljük az Embrace Shabbatban. Van egy gyönyörű új szefer, amely Yoma d’Nishmita címmel jelent meg, és Rabbi Yissachar Weissberg írta, aki fiatalon hunyt el. Ez egy hihetetlen héber nyelvű szefer, több mint 500 oldallal a sábbátról, és a továbbiakban ezt tervezem használni. Nem ismertem a szerzőt, de állítólag nagyon nagy ember volt, ami világosan látható a művéből. Az első szimánban két alapvető eseményt emel ki, amelyekre kötelességünk emlékezni: zecher l’yetziat mitzrayim, vagyis hogy kivezettek minket Egyiptomból, és zecher l’maaseh berashit, vagyis hogy Isten megteremtette a világot. Ezenkívül a Ramban azt tanítja, hogy minden egyes nap kötelességünk emlékezni a sábbátra. Ez akkor teljesül az imáinkban, amikor azt mondjuk: „היום יום ראשון, שני, etc.” A kérdés az: miért kell minden nap emlékeznünk a sábbátra? Alapvető szinten a sábbátra való emlékezés fontos a Kavod Shabbat miatt. Ha valaki minden nap előrelátóan vásárol és készül a sábbátra, akkor nem pénteken fog felébredni, és azt mondani: „Ó, ne! Készülnöm kell a sábbátra!” Ezért az ember egész hetének a sábbát körül kell forognia. Ezt tükrözi Shamai története, aki minden nap vett egy tehenet a sábbátra, és ha másnap jobbat talált, akkor kicserélte. A Ramban azt tanítja, hogy azért kell az embernek emlékeznie a sábbátra, hogy ez arra vezesse, hogy állandóan emlékezzen a teremtésre; ezután minden időben dicsérni fogja HaKadosh Baruch Hut, a világ Teremtőjét. Felmerül a kérdés: miért kell emlékeznünk a sábbátra, ha a végső cél a teremtésre való emlékezés; nem kellene-e egyszerűen a teremtésre való emlékezés micváját teljesítenünk? Szemléltetésképpen: micvánk van arra, hogy emlékezzünk Yetziat Mitzrayimra, nem pedig arra, hogy emlékezzünk Peszachra, ami majd elvezeti az embert ahhoz, hogy emlékezzen a Mitzrayimból való kivonulásra. Azt válaszolja, hogy az egyetlen valódi módja annak, hogy higgyünk Istenben és a teremtésben, a sábbáton keresztül vezet. Az Istenbe és a teremtésbe vetett hit nem egy külső, filozófiai törekvés; ennek a sábbáton keresztül kell megvalósulnia. Miért? A hitnek két típusa van: emunah b’sechel, intellektuális tudás, és emunah b’chush, az érzékeken keresztül kialakult hit. A Ramban azt írja, hogy a hitünk nem valami külső dologból ered, nem abból, hogy csodákat láttunk Mitzrayimban, hanem abból, hogy szemtől szemben láttuk Istent a Matan Tóránál. וידעת היום והשבות אל לבבך- Isten megnyitotta az egeket, és láttuk, hogy rajta kívül nincs más. A sábbát nem csupán egy micvá; ez egy matana, Isten ajándéka. Sábbátkor érzékelhetjük Istent, és ezért szilárd hitünk van benne. Van benne egy bizonyos kedusa, és a sábbát megtartása által automatikusan megerősítjük a hitünket. Ezért nevezik a sábbátot „tanúságtételnek”. Az ember nem tanúskodhat olyasmiről, amit nem látott, de a sábbát megtartása által a hite annyira világossá válik, mintha látta volna. A híres prágai Maharal testvére ezt írta a szeferjében, a Sefer HaChayimban: Istennek a zsidó nép iránti szeretete képes eltávolítani minden kétséget a szívükből. Nekik adta a sábbátot, amely olyan idő, amikor minden zsidó ember érzi az isteni hatást, amely betölti őt szimchával. Még csak fel sem kell készülnie; amint beköszönt a sábbát, mély boldogság tölti el. Azt írja, hogy ez az érzés a prófécia forrásából származik. Bár már nincs próféciánk, Isten megajándékoz minket az isteniségnek ezzel a prófétai érzésével, hogy túlélhessük a galutot. Ha megfelelően megtartjuk a sábbát törvényeit, olyan tisztánlátásunk és hitünk lesz, amely lehetővé teszi számunkra, hogy emlékezzünk Istenre a teremtésben. Sábbát sálomot kívánok.