Sábát: A való világ

Üdvözöljük Önöket az Embrace Shabbatban. A Berésit Rábbá 3:7-ben található Midrás azt tanítja, hogy HaKados Baruch Hu világokat teremtett és pusztított el, mígnem megteremtette a mi világunkat, és azt mondta: „Ez tetszik nekem”, ahogy a passzuk mondja: וַיַּ֤רְא אֱלֹהִים֙ אֶת־כָּל־אֲשֶׁ֣ר עָשָׂ֔ה וְהִנֵּה־ט֖וֹב מְאֹ֑ד, „És Isten látta mindazt, amit alkotott, és íme, nagyon jó volt.” Más szóval, ez a világ örömet okozott neki, míg a többiek nem. A Maharal azt írja, hogy első pillantásra ez a Midrás nagyon különösnek tűnik. Még egy emberi kézműves sem épít és rombol le dolgokat; megfelelően kijavítja azt, amit létrehozott, amíg az tökéletessé nem válik. Egy házat nem építenek fel, majd rombolnak le azért, mert a tulajdonos elégedetlen a végső eredménnyel! A terveket elviszik az építészhez, aki dolgozik rajtuk, hogy kijavítsa a házat. Nyilvánvaló, hogy Isten nem követett el hibákat, tehát mi a jelentése ennek a Midrásnak, amely azt tanítja, hogy Isten világokat épített és pusztított el? Elmagyarázza, hogy HaKados Baruch Hu teremtményei fejlődési folyamatot alkotnak. Teremtményei egy alapvető szinten kezdődnek, majd folyamatosan fejlődnek. Isten például először állatokat teremtett, míg végül az ember is a világba került, és Isten hátralépett, majd azt mondta: „Ezt akartam.” Ettől a ponttól kezdve a korábbi teremtmények már nem voltak fontosak. Ez a jelentése annak, hogy „Isten világokat épített és pusztított el”: alapvetőbb formákat teremtett, majd folyamatosan tökéletesítette őket, míg a kezdetleges formák már nem voltak jelentősek. Hasonlóképpen, amikor a zsidó nép megkapta a Tórát a Szináj-hegyen, a világ megremegett. Ez azért történt, mert a világot nem tekintették „befejezettnek”, amíg a zsidó nép meg nem kapta a Tórát. A Maharal azt mondja, hogy ez a fogalom a hétköznapok és a sábát közötti kapcsolatot is megmagyarázhatja. Amikor a hét végén elérkezik a sábát, olyan, mintha az összes korábbi „világ” – vagyis nap – elpusztult volna. Addig minden jelentéktelen volt, mert a céljuk csupán az volt, hogy az embert eljuttassák a sábáthoz – סוף מעשה במחשבה תחילה, a végső cél már a kezdetben jelen volt. Ez a fogalom egy ház építéséhez hasonlítható: a gerendák és a váz szinte teljesen feledésbe merülnek, miután a ház elkészült. A végső cél – beköltözni a házba és használni azt – az elsődleges „világ”, és minden korábbi „világ” megszűnik létezni. Ez kell, hogy legyen a gondolkodásmódunk, amikor végül elérkezünk a sábáthoz a világ végén. A dollár hajszolásának világa, az állandó tevékenység világa, a figyelemelterelés és az üzleti ügyek világa – ezeknek a világoknak el kell pusztulniuk, amikor elérkezik a sábát. A mi feladatunk csupán az, hogy értékeljük a végső célt, az egész teremtés célját, és élvezzük a sábát áldását. ויחל אלוקים ביום השביעי – a Talmid Jerusálmi azt tanítja, hogy a ויחל jelentheti azt, hogy befejezni vagy vágyakozni, ahogy a passzuk mondja: נכספה וגם כלתה נפשי, „szívem vágyakozott és kívánta”. ויחל אלוקים ביום השביעי – Isten vágyott a hetedik napra. A teremtés hat napjának minden meláchája után Isten várta a végső célt, a végső טוב מאד-ot, amikor minden elkészült, és a cél megvalósult. Adja az Örökkévaló, hogy értékelni tudjuk ezt a végső világot, a sábát Olamját, amely érvénytelenít minden korábbi világot. Sábát sálomot kívánunk!