Sábát és Tóra-tanulás

Sábát és Tóra-tanulás Három micva van, amelyeket a Tóra parancsol, és amelyek אותות – „jelek” –, amelyek kinyilvánítják az egyetlen, igaz Istenbe vetett hitünket. Ezek a micvák a brit milá, a sábát és a tfilin. Rabbénu Bahya (Berésit 17:24) elmagyarázza, hogy ezek a micvák „tanúságot és jelet jelentenek [Isten] egységére és [a mi] hitünkre nézve, és ezért nem helyénvaló, hogy Izrael népe közül bárki kettő nélkül maradjon, mert minden ügyet két tanú erősít meg”. Ez a három „jel” a szentség három területének felel meg: az embereknek, a térnek és az időnek. A kedusá három területe kiemelt szerepet kap a jom kippuri istentisztelet során a Bét Hámikdásban, amikor a legszentebb személy (a kohén gádol) belép a legszentebb helyre (a קודש הקדשים), a legszentebb időben (jom kippur). Hasonlóképpen, a brit milá a személy szentségét jelképezi; a sábát az idő szentségét; a tfilin pedig – a szentség tárgya – a hely szentségét jelképezi. Ezenkívül azonban mindezeknek a micváknak van egy másik közös nevezőjük is: mindegyik elősegíti a Tóra ismeretét és megértését. Rabbi Akiva Eiger (responsumok, 1:42) azt írja, hogy a külső brit milá megnyitja a szívünkben lévő „dugulást”, hogy megfelelően megérthessük a Tórát. A körülmetélés fizikai állapota hatással van belső, spirituális lényünkre. Ezért köszönjük meg Hasemnek a birkat hámázonban: על בריתך שחתמת על בשרנו ועל תורתך שלימדתנו – „a szövetségedért, amelyet húsunkra pecsételtél, és a Tórádért, amelyre megtanítottál bennünket”, világosan kapcsolatot teremtve a brit milá és a Tóra között. Hasonlatként gondolhatunk a rádióhullámokra vagy egy műholdvevő antennára. Bár rádióhullámok vannak a levegőben, nem hallhatjuk őket antenna nélkül. A műsorokat műholdon keresztül sugározzák, de műholdvevő antenna nélkül nem lehet őket látni. A brit milá a mi „antennánkként” szolgál, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megtanuljuk és magunkévá tegyük a Tóra szavait. A tfilin szintén elősegíti a Tóra tanulását, ahogyan maga a Tóra tanítja: והיה לאות לידך ולזכרון בין עיניך למען תהיה תורת ה' בפיך. „Jelként legyen a kezeden és emlékeztetőül a szemeid között, hogy az Örökkévaló Tórája a szádban legyen.” (Smot 13:9) A Hida valóban azt írja a Birke Joszefben, hogy a Gemara, Rási és Toszafot mindennapi tanulmányozása éppúgy kötelező, ahogyan a tfilin mindennapi viselése is kötelező. Mivel a tfilin teljes célja a Tóra tanulásának elősegítése, ebből következik, hogy maga a Tóra tanulása is mindennapi kötelességet jelent. (A Hida valószínűleg azért határozza meg a Talmud tanulmányozását kommentárjaival együtt, mert a fent említett vers a תורת ה' בפיך céljáról beszél – arról, hogy a Tóra „a szádban” legyen –, ami a תורה שבעל פה-ra, a szóbeli törvényre utal, amely a Talmudból és kommentárjaiból áll.) A sábát szintén lehetőséget biztosít számunkra a Tóra tanulmányozására, ahogyan a Szifté Kohén írja (Smot 19:12): ולזה ניתנה תורה בשבת לומר שעיקר לימוד התורה הוא בשבת. „Ezért adatott a Tóra sábátkor: annak kifejezésére, hogy a Tóra tanulásának fő ideje sábát.” A sábátnak kell lennie a Tóra tanulásával való foglalkozásunk elsődleges idejének. A nők nem kötelesek Tórát tanulni, a Gemara mégis azt tanítja a Szotá traktátusban, hogy a nők a Tóráért jutalmat kapnak azáltal, hogy lehetővé teszik és segítik gyermekeiket és férjeiket a tanulásban. Az a rész, amelyet a Tóráért végzett munkájuk és hozott áldozataik révén szereznek, egyenlő azokéval a férfiakéval, akik Tórával foglalkoznak. Ezért tanítja Háchám Bencijon Abba Saul, hogy a nők minden nap elmondják a birkat hátorát, mivel a Tóráért járó jutalmakból nem részesülnek kevésbé, mint a férfiak. (Valójában, ahogy egy rabbi egyszer megjegyezte, a nők még nagyobb jutalmat kapnak, mivel jutalomban részesülnek férjük teljes tanulással töltött ideje alatt, míg a férjek nem kapnak jutalmat arra az időre, amikor az órán alszanak, vagy amikor szünetet kell tartaniuk.) Mivel azonban a nők nem kötelesek a Tóra tényleges tanulmányozására úgy, ahogyan a férfiak, más „jelekkel” rendelkeznek, amelyek elősegítik a Tórában való részesedésüket. A brit milá, a tfilin és a sábát helyett az ő három „jelük” a nidá, a hálá és a gyertyagyújtás. A nidá a családi tisztaságra utal, de tágabb értelemben a szerénységhez és a személyes jámborsághoz kapcsolódik. Ennek a micvának az a hatása, hogy olyan gyermekeket hoz a világra, akik kiemelkednek a Tórában. A Midrás egy Kimhit nevű asszonyról beszél, aki különösen szerényen viselkedett, és jutalmul hét fia született, akik mind a kohén gádol tisztségét töltötték be a Bét Hámikdásban. Érdekes módon a Midrás ezt a kiváltságot nem Kimhit férjének jó cselekedeteinek tulajdonítja, hanem magának Kimhitnek, mivel az asszony viselkedése gyakorolja az elsődleges hatást a gyermekekre. A Midrás itt azt tanítja nekünk, hogy egy nő szerénysége közvetlen hatással van gyermekei spirituális teljesítményére, mivel szentséget hoz az otthonba. A hálá micvája pedig az ókorban azt jelentette, hogy tésztából készült részeket adtak egy kohénnak, hogy támogassák őt, és így Tórát tanulhasson. Ezért ez a micvá is a Tóra tanulásának elősegítését szolgálja. (Hozzátehetjük, hogy Rabbi Jákov Galinszkij szerint a Hazon Is azt mondta, hogy a jótékonyság legmagasabb szintje az, amikor közvetlenül egy Tóra-tudósnak adnak ételt.) Végül a gyertyagyújtás micvája kezdi meg a sábátot, a Tóra tanulására legalkalmasabb időt. A Gemara valóban azt tanítja, hogy akik megfelelően megtartják a sábáti gyertyák micváját, olyan gyermekekkel jutalmaztatnak, akik Tóra-tudósokká válnak, mivel a sábátnak különleges ereje van a Tórában való kiemelkedés elősegítésére. A Ben Is Háj megjegyezte, hogy erre a három micvára utal a חנה név, annak az asszonynak a neve, akinek fiúgyermekért mondott imái a tefilá mintájául szolgálnak. A név a חלה, נדה, הדלקת הנר szavakat jelképezi, mivel egy nő számára a legalkalmasabb idő az imádkozásra az, amikor ezeket a különleges micvákat teljesíti, amelyek egyedülálló képességgel rendelkeznek arra, hogy kedusát teremtsenek az otthonában. Ez a három micvá, akárcsak a férfi három „jele”, az emberek, az idő és a hely területének felel meg. A szerénység szentséget kölcsönöz a személynek; a sábáti gyertyák az idő szentségéhez kapcsolódnak; a hálá pedig képes arra, hogy a konyhát és általában az otthont a kedusá befogadójává és bizonyos értelemben szentéllyé alakítsa. A nők számára nehéz lehet, hogy férjük időt töltsön az otthontól távol Tóra-tanulással, különösen sábátkor. Emlékeznünk kell azonban arra, hogy a feleség teljes mértékben részesedik férje tanulásért járó jutalmából azáltal, hogy lehetővé teszi számára a tanulást. Különösen sábátkor, a tanulás elsődleges idején, mindenkinek különleges erőfeszítést kell tennie a Tóra tanulásának elősegítésére, amely a sábáti élmény végső célja és rendeltetése. Gondoskodjunk tehát mindannyian arról, hogy a sábátot megfelelő céljára használjuk – hogy a Tóra tanulásának szent ideje legyen, és ezáltal a kedusá minőségét kölcsönözze életünk minden egyes napjának minden egyes másodpercéhez, egész életünkön át.