A sábátot „megáldották”, és „szentnek” nyilvánították.

A Berésit könyvében azt olvassuk, hogy közvetlenül a világ teremtése után Isten különleges nappá nyilvánította a sábátot: ויברך אלוקים את יום השביעי ויקדש אותו – „Isten megáldotta a hetedik napot, és megszentelte” (Berésit 2:3). A sábát „megáldatott”, és „szentté nyilváníttatott”. Valóban, erős kapcsolat áll fenn e két fogalom – a beráchá és a kedusá – között. Nevezetesen: a szentség áldást hoz. Amikor kedusát tapasztalunk meg, beráchát vonunk magunkra. Ezért mondjuk a birkat hámázonban, hogy אבות הקדושים, szent ősatyáink, בכל מכל כל – bőséges és végtelen áldással voltak megáldva. Mivel a kedusát testesítették meg, korlátlan beráchát érdemeltek ki. Nemrég egy női csoportot vittem el, hogy találkozzanak néhány kiváló rebecennel Bné-Brákban. Az egyik látogatás alkalmával Rebecen Borensteinnel találkoztunk, Rav Smuél Jákov Borenstein feleségével, aki Bné-Brák egyik nagyra becsült ros jesivája volt. A rebecen a nőknek erről a létfontosságú üzenetről beszélt – arról, hogy a kedusá beráchát hoz –, és ezt a cniut (szemérmesség) fogalmára alkalmazta. Rási a Kedosim hetiszakasz elején (Vájikrá 19:2) ezt írja: מקום שאתה מוצא גדר ערוה אתה מוצא קדושה – a szemérmetlen viselkedés minden formájának elkerülése szentséget hoz. Ezért nem meglepő, hogy sok történetet meséltek olyan nőkről, akik nehéz helyzetbe kerülve a cniut szintjének emelését érdemként vállalták, és ennek az érdemnek köszönhetően megkapták a szükséges segítséget. Kedusájuk szintjének emelésével nagy áldást vontak magukra. A cniuton kívül a kedusát a Tóra tanulmányozásán keresztül is megtapasztaljuk, amely szent, valamint a sábát megfelelő megtartásán keresztül, amely szent nap. A rebecen megemlítette a Gemárá megjegyzését a Bécá traktátusban (16a), miszerint az ember anyagi helyzetét egész évre ros hásánákor határozzák meg, de a sábátra, a jom tovra és gyermekei Tóra-oktatására fordított kiadásai nem szerepelnek ebben a meghatározott összegben. Ez azt jelenti, hogy ha például Isten elrendelte, hogy egy embernek 300 000 dollár áll majd rendelkezésére az év folyamán, ez nem foglalja magában ezeket a kiadásokat. Annyit költhet, amennyire szüksége van sábátra, jom tovra és gyermekei Tóra-oktatására, minden aggodalom nélkül, mert ezeket a kiadásokat külön fedezik az év elején számára kijelölt éves „költségvetésen” felül. A rebecen elmagyarázta, hogy a sábát és a Tóra tanulása kedusát hoz, és ezért közvetve beráchát is. Így nincs okunk félni attól, hogy pénzt költünk sábátra és Tórára, mivel ezek meghozzák számunkra az ezen kiadások fedezéséhez szükséges áldást. A kedusá e három forrása mind egyesül a sábátban. Sokak számára a sábát olyan időszak, amikor a férfiak több időt töltenek Tóra-tanulással, a nők pedig nagyobb figyelmet fordítanak az öltözködés megfelelő cniut-szabályaira. A sábát a kedusá ideje, ezért amikor a Tóra és a szemérmesség iránti odaadásunk szintjét emeljük – ez a kedusá két fő forrása –, akkor ezt tesszük. (Hozzá kell tennünk, hogy a Gáon mi-Vilna azt írta: a férfi számára a kedusá elsődleges forrása a Tóra tanulása, a nő számára pedig a cniut.) A sábát ezért a מקור הברכה, minden áldás forrása, mert olyan időszak, amikor a kedusát különösen magas szinten tapasztaljuk meg. Korábban megjegyeztük, hogy a birkat hámázon az ősatyáinknak juttatott határtalan beráchát így írja le: בכל מכל כל. A בכל szó gemátriája (számértéke) megegyezik a בן („fiú”) szóéval. A kedusá révén elnyert végső beráchá olyan gyermekek áldása, akik követik hagyományainkat, és elkötelezett zsidókká válnak. Apósom, Rav Noszon Scherman mesélte nekem Benzion Feldman úr történetét, aki kiemelkedő személyiségként a Jesivat Tóra Vodaát pénztárosaként szolgált, és körülbelül harminc évvel ezelőtt hunyt el. Sok kiváló gyermekkel és unokával áldatott meg, akik az ortodox zsidó világ megbecsült személyiségeivé váltak, annak ellenére, hogy családját olyan körülmények között nevelte, amelyek rendkívül megnehezítették a vallásos életmód fenntartását. Az 1930-as és 1940-es években az amerikai zsidók nagy kihívásokkal szembesültek a sábát megtartása és gyermekeik Tóra-oktatásának megfizetése terén, Feldman úr mégis vallásosan elkötelezett gyermekeket nevelt fel. Amikor megkérték, hogy tárja fel e siker titkát, két történetet mesélt arról, hogyan állt ellen nehéz kihívásoknak. Jelentőségteljes módon az egyik gyermekei Tóra-oktatásával, a másik pedig a sábát megtartásával kapcsolatos. Feldman úr elmondta, hogy azokban a napokban a jesiva tandíja havi 3 dollár volt. Bár ez számunkra csekély összegnek tűnhet, a nagy gazdasági világválság idején sokak számára ez komoly áldozatot jelentett. Feldman úr nem tudta kifizetni ezt az összeget, és az emberek azt mondták neki, hogy a legtöbb szülő nem fizeti be időben a tandíjat, ezért nem kell aggódnia miatta. Eleinte úgy gondolta, igazuk van, de aztán felismerte, hogy kötelessége az iskola és a tanárok iránt, hogy időben teljesítse a befizetéseit. Hogy előteremtse a pénzt, úgy döntött, lemond a 25 centes ebédről, amelyet minden nap vásárolt magának. Ehelyett otthonról vitt magával egy darab kenyeret és egy hagymát a munkahelyére, és ezt ette ebédre. Ez a Tóra-oktatásért hozott áldozat meghozta számára a kiváló gyermekek és unokák nagy berácháját. Feldman úr úgy kereste kenyerét, hogy minden hét végén, csütörtökön, egy gyárból összegyűjtötte a megmaradt anyagdarabokat, majd házalva árusította őket. A gyár tulajdonosai nem vallásos zsidók voltak, és egy napon közölték Feldman úrral, hogy csütörtökön többé nincs rá idejük. Azt kérték tőle, hogy inkább szombaton jöjjön el összegyűjteni az anyagmaradékokat. Elmagyarázta nekik, hogy megtartja a sábátot, és szombaton nem jöhet dolgozni. „Ugyan már, Feldman” – mondták. „Kit akarsz becsapni? Nem vagy vallásos! Olyan vagy, mint mi, egy közülünk.” Ő ragaszkodott ahhoz, hogy vallásos, és megmutatta nekik a cicitjét. A gyár tulajdonosaira ez nagy hatással volt, és beleegyeztek, hogy folytatják a megállapodást, amely szerint minden csütörtökön eljött. Feldman úr úgy vélte, hogy ez is beráchát hozott számára. A sábát megtartásához és a nap különleges kedusájának megtapasztalásához való ragaszkodása áldást hozott neki, és kiváló utódokat eredményezett. Amikor az ember áldozatot hoz a Tóra tanulásáért és a sábátért, áldást érdemel ki. Apósom egy másik történetet is mesélt nekem Feldman úrról. Egyszer tűz ütött ki a Tóra Vodaász épületében, amely akkor Williamsburgban állt, és az épületet kiürítették. A jesiva rabbijai odakint álltak, a lángokat nézték és sírtak. Felfogták, hogy az épület bizonytalan ideig használhatatlan lesz, és aggódtak, hogyan tudják majd folytatni tanítványaik oktatását. Miközben ott álltak és gyötrelmükben sírtak, Feldman úr azzal volt elfoglalva, hogy vállalkozókat szervezzen be ideiglenes tantermek kialakítására azokban a helyi zsinagógákban, amelyek vállalták, hogy átmenetileg befogadják a jesivát. Erőfeszítéseinek köszönhetően a tanulók egyetlen tanítási napról sem maradtak le. Ez az, ami áldást hoz – a kedusá növeléséért végzett munka a Tóra tanulásán, a sábáton és a cniuton keresztül. Erőfeszítéseink érdemében, hogy ezeken a területeken fejlődjünk és növeljük kedusánk szintjét, bárcsak mindannyian úgy lennénk megáldva, mint szent ősatyáink בכל מכל כל, minden áldással, amelyet csak kívánhatunk, ámen.