Szukkót minden héten

Szukot minden héten Amikor a sábát és a jom tov egybeesik, imáinkban és a kiddusban ezt az áldást mondjuk: ברוך אתה ה' מקדש השבת וישראל והזמנים – „Áldott vagy Te, Hasem, aki megszenteled a sábátot, Jiszráélt és az ünnepeket.” A rabbik megjegyezték, hogy ebben az áldásban a sábátot említjük elsőként, Jiszráél és az ünnepek előtt, mert a sábát minden más kedusá forrása. Hasem szentté tette a sábátot, és ez teszi lehetővé számunkra, hogy szent néppé váljunk, az ünnepek pedig szent alkalmak legyenek. A sábát minden szentség forrása. Ez arra a következtetésre vezet bennünket, hogy valamennyi jom tov valamiképpen a sábátban gyökerezik. A sábát témái és előírásai között megtalálhatjuk valamennyi ünnep elemeit, mivel a sábát az ő szentségük forrása. Mivel éppen most fejeztük be Szukot ünnepét, itt az ünnep és a sábát kapcsolatára összpontosítunk. Rav Haim Palagi a Nefesh Ha’hayim című művében megemlíti azt a kérdést, amelyet Rav Binyamin Halevi vetett fel: miért nem eszünk minden péntek este szukkában? Péntek esti imáinkban kijelentjük, hogy Hasem „a béke szukkáját teríti fölénk” – הפורש סוכת שלום עלינו ועל כל עמו בית ישראל. Rav Binyamin Halevi ezért azt kérdezte, hogy nem volna-e helyénvaló minden egyes péntek este teljesíteni a szukká micváját. Egyszer alkalmam nyílt megvitatni ezt a kérdést Rav Yaakov Hillellel, a jeruzsálemi Ahavat Shalom jesiva ros jesivájával. Megjegyeztem, hogy ez a kérdés első pillantásra különösnek tűnik. Vajon valóban minden héten alkalmaznánk a szukká micváját? Nem túlzottan elrugaszkodott ez az elképzelés, még egy futó pillanatnyi megfontolás erejéig is? Rav Hillel elmagyarázta, hogy éppen ellenkezőleg: a péntek esti élmény szorosan hasonlít ahhoz a védelemhez, amelyet a pusztában a „dicsőség felhői” nyújtottak, és amelyre Szukotkor a szukká micvájával emlékezünk. A Zohár azt tanítja, hogy amikor beköszönt a sábát, Isten úgy lebeg a zsidó nép fölött, mint egy anyamadár, amely fészke fölött lebeg, hogy megvédje fiókáit. Hasem valóban egy סוכת שלום-ot terít fölénk, hogy megvédjen bennünket, éppen úgy, ahogy őseink köré terítette a „dicsőség felhőit”, hogy megvédje őket a sivatagban, amire Szukotkor emlékezünk. Ezt a gondolatot Rav Chaim of Tchernovitz fejti ki Sidduro Shel Shabbat című művében, ahol hangsúlyozza, hogy a Hasem által péntek este szeretettel nekünk adott béke és biztonság hasonlít ahhoz a nyugalomhoz, amelyet a zsidó nép élvezett, miközben a pusztában a csodálatos „dicsőség felhőinek” védelme alatt haladt. Minden héten, sábátkor a צילתא דמהימנותא – „a hit árnyékában” – tartózkodunk, éppen úgy, mint Szukotkor. Rav Chaim of Tchernovitz ezután a Zohár egy további tanítását idézi, miszerint amikor a nők péntek este meggyújtják a sábáti gyertyákat, elűzik mindazokat a negatív erőket, amelyeket a munkahét feszültsége és szorongása hoz létre. A gonosz bánat és szorongás közepette lakozik, míg a kedusá akkor vesz erőt, amikor öröm és pozitivitás van jelen. Így tehát a sábát kezdetén, amikor az asszony meggyújtja a gyertyákat, amelyek örömet és nyugalmat árasztanak, a negatív erők nem tudnak belépni otthonainkba. Ahogyan a pusztában, úgy bennünket is egy különleges spirituális védelem óv, amely megakadályozza, hogy ártalmas, negatív erők elérjenek bennünket. Sábátkor, minden más különleges alkalommal ellentétben, hét aliját tartunk, vagyis hét férfit hívunk a Tórához. A hét alija a sábát legfőbb szentségéről tanúskodik, amely minden más alkalom szentségét felülmúlja. Hétköznapokon három alijára hívunk; ros hódeskor négyre; jom tovkor ötre; jom kippurkor hatra; a legszentebb napon, sábátkor pedig hétre. Ezenfelül a sábáti hét alija megfelel a hét ushpizinnak – a „vendégeknek”, akik meglátogatják szukkáinkat. Az ushpizin fogalma azért kapcsolódik a sábáthoz, mert a sábát heti Szukot, amikor különleges védelemben részesülünk, és különleges örömöt és nyugalmat tapasztalunk. Sokan nem ismerik fel a sábát egyedülálló kedusáját, és nem értik meg, hogy a sábát szentsége felülmúlja jom kippur szentségét. Ironikus módon sok zsidó, aki figyelmen kívül hagyja a sábát kedusáját, gondoskodik arról, hogy megtartsa jom kippurt, amely a szentség alacsonyabb szintjén áll. A Brisker Rav szerint ennek az az oka, hogy az emberek azt látják, hogy a vallásos zsidók különleges szentséggel kezelik jom kippurt, ezért ők is különleges napként kezelik jom kippurt. Ha növeljük tudatosságunkat és érzékenységünket a sábát egyedülálló, páratlan szentsége iránt, akkor nemcsak saját sábáti élményünket gazdagítjuk, hanem zsidó embertársainkra is hatással leszünk, hogy a sábátot úgy kezeljék, ahogyan azt kezelni kell. Gondoskodjunk tehát arról, hogy elgondolkodjunk és elmélkedjünk a sábát ezen egyedülálló aspektusán – azon a különleges védelmen, a סוכת שלום-on, amellyel Hasem minden héten körülölel bennünket, amikor beköszönt a sábát. Szukot különleges öröme és ünnepi hangulata minden sábátkor megtapasztalható, mert sábátkor, éppen úgy, mint Szukotkor, Isten természetfeletti védelmében és áldásában részesülünk. Minél inkább tudatában vagyunk a sábát ezen különleges tulajdonságának, annál inkább gazdagítjuk sábáti élményünket, és annál inkább élvezhetjük azt a boldogságot, megelégedettséget és békét, amelyet csak a sábát nyújthat.