A hentes titka

A mésáros titka A Gemara a Masechet Shabbatban (119a) elmondja, hogy Rabbi Hiyya bar Abba egyszer egy Ludkiya nevű városban egy gazdag ember otthonában töltötte a sábátot. Amikor beköszöntött a sábát, elmondása szerint egy pompás aranyasztalt hoztak be a szobába. Olyan nagy és díszes volt, hogy tizenhat emberre volt szükség a szállításához. Tizenhat ezüstlánc volt hozzáerősítve, és számos gyönyörű edény volt rajta – tálak, poharak, tányérok és kancsók –, valamint mindenféle ínyencség. Amikor az asztalt behozták, az ott lévők elmondták a következő verset: לה' הארץ ומלואה – „Az Örökkévalóé a föld és minden, ami betölti” (Tehillim 24:1). Később, amikor ezt az asztalt eltávolították, ezt a verset hirdették: השמיים שמיים לה' והארץ נתן לבני אדם – „Az ég, az ég az Örökkévalóé, a földet pedig az embereknek adta” (Tehillim 115:16). (A Maharsha elmagyarázza, hogy miután mindenki vett magának ételt erről a nagy asztalról, azt eltávolították, és az emberek kisebb asztaloknál ettek.) Rabbi Hiyya elámult ennek az embernek a fényűzésén, odafordult hozzá, és megkérdezte, milyen érdem révén jutott ilyen luxushoz. A férfi azt válaszolta, hogy mészáros volt, és valahányszor egy különösen jó minőségű állatot látott, azt sábátra tette félre. Rabbi Hiyya azt mondta: „Boldog vagy, hogy kiérdemelted ezt a kiváltságot, és áldott a Mindenható, aki ilyen kiváltságban részesített.” A Gemara azért mondja el ezt a történetet, hogy bizonyítékot szolgáltasson egy olyan kijelentésre, amelyet a Gemara korábban a diaszpórában élő gazdag zsidókkal kapcsolatban idézett. Erec Jiszráélen kívül a zsidóknak nincs meg az az érdemük, amelyet a tizedek adásának micvái (terumot u’maasrot) biztosítanak, és amelyek gazdagsággal jutalmaznak, de vannak más micvák, amelyeket teljesíthetnek, és amelyek révén anyagi áldást érdemelhetnek ki. Az egyik ilyen micva a sábát tisztelete, amint azt a ludkiyai mészárosnak ez a gyönyörű története is bizonyítja. Van azonban egy mélyebb tanulsága is ennek a történetnek. A Shomreh Shabbat című mű (Rav Nachman Zev Orbach tollából) mélyreható megközelítést kínál annak megértéséhez, amit Rav Hiyya ennél az embernél tapasztalt. Elmagyarázza, hogy az aranyasztal a Tórát jelképezi. Az „arany” héber szava – זהב – a ז, ה és ב betűkből áll, amelyek a 7-es, 5-ös és 2-es számnak felelnek meg; ezek a hét azon három napját jelképezik, amikor a Tórából olvasnak: sábátot (a hetedik napot), csütörtököt (az ötödik napot) és hétfőt (a második napot). Ezt az asztalt tizenhat ember vitte, és tizenhat lánc volt rajta, hogy jelképezze a Tórából hetente felolvasott tizenhat aliját (hármat hétfőn, hármat csütörtökön, hetet sábát reggelén és hármat sábát délutánján). Amikor beköszöntött a sábát, a Tóra megérkezett ennek a mészárosnak az otthonába. Egész héten keményen dolgozott, hogy megélhetést biztosítson és eltartsa családját. Sábáton végre lehetősége nyílt Tórát tanulni, zemirot énekelni, és időt szentelni a Hasemhez fűződő kapcsolatának. Ezért hirdették az emberek: לה' הארץ ומלואה – kifejezve azt a tényt, hogy a Sechina, az egész földet betöltő isteni jelenlét most belépett ennek az embernek az otthonába, mivel sábátját a Tórának szentelte. A Shomreh Shabbat elmagyarázza, hogy az asztalt sábát végén vitték el, amikor a férfinak ismét gondoskodnia kellett a mészárszékéről, hogy megélhetést keressen. Ekkor arra számítanánk, hogy a Sechina eltávozik az otthonából. Az emberek azonban ehelyett ezt hirdették: השמיים שמיים לה' – kifejezve azt a tényt, hogy a Sechina ezzel az emberrel marad még a hét folyamán is. Rabbi Hiyya ezért odafordult a férfihoz, és megkérdezte: „Hogyan érdemelted ezt ki?” Azon tűnődött, hogyan érdemelte ki a mészáros azt a különleges kiváltságot, hogy az Örökkévaló jelenléte még sábát után is vele maradjon, egész héten, amikor idejét az üzletének szentelte, nem pedig a Tórának. A férfi elmagyarázta, hogy ezt az áldást azzal érdemelte ki, hogy egész héten a sábátra gondolt. Mindig a sábátra gondolt, lelkesen várva a világi ügyeitől való heti szünetet és a lehetőséget, hogy idejét a Tórának és az imának szentelje. A hét folyamán időnként az Örökkévalóhoz fordult, és azért imádkozott, hogy az Örökkévaló sikerrel áldja meg, hogy sábáton valódi lelki nyugalmat és békét élvezhessen, és a napot a Tórának szentelhesse. Így tudta a sábát nagy áldását az egész munkahétre kiterjeszteni. Mivel egész héten a sábátra gondolt és azt várta, a Sechinával élt együtt akkor is, amikor a hét folyamán világi ügyeivel foglalkozott. Mindannyiunknak szükségünk van az Örökkévaló jelenlétére, segítségére és útmutatására, és mindannyian vágyunk rá egész életünk során. Ez a történet arra tanít bennünket, hogy jelenlétét azzal érdemeljük ki, ha még a hét folyamán is a sábátra gondolunk, ha egész héten lelkesen várjuk a sábátot, és vágyakozva várjuk a lehetőséget, hogy önmagunkat a Tórának szenteljük. Ha a hét folyamán a sábát jár a fejünkben, akkor annak különleges szentsége és áldása a hét folyamán is velünk lesz, és méltók leszünk az Örökkévaló különleges segítségére. Ez a ludkiyai mészáros nagy titka – egy titok, amelyből mindannyiunknak bölcsen kell tanulnunk, és amelyet mindannyiunknak jó hasznára kell fordítanunk.