Beszédünk felemelésének különböző módjai sabbatkor

ודבר דבר A különböző módok, ahogyan felemelhetjük beszédünket sábátkor A próféta, Jesájáhu (58:13), több olyan dologról beszél, amelyektől sábátkor tartózkodnunk kell, köztük a ודבר דבר kifejezésről, amelyet a Gemara a Sábát traktátusban (113b) így magyaráz: שלא יהא דבורך של שבת כדבורך של חול – beszédünk sábátkor különbözzön a hétköznapi beszédünktől. Sábátkor nem úgy kell beszélnünk, ahogyan hétköznapokon beszélünk. Ez a követelmény különösen nagy kihívást jelent. Sábátkor különleges ruhát viselni és tartózkodni szokásos hétköznapi tevékenységeinktől – összehasonlítva – könnyű, a beszéd azonban egészen más kérdés. Beszédünk a lényegünk. A Tóra elmondja, hogy amikor Ádám megteremtetett, Isten lelket „lehelt” belé (ויפח באפיו נשמת חיים), és Targum Onkelos ezt úgy magyarázza, hogy רוח ממללא – a beszéd képességét – adta Ádámnak. Beszédünk szorosan kapcsolódik lelkünkhöz, lényünk legbensőbb lényegéhez. Ezért beszédünk megváltoztatása sábátkor azt jelenti, hogy ezen a napon alapvető lényegünket változtatjuk meg. Természetesen, ahogy tudjuk, bármit parancsol nekünk Isten, annak definíció szerint képességeink határain belül kell lennie. Hasem a Tórát nekünk, tökéletlen embereknek adta, nem pedig angyaloknak, ezért minden kötelezettségnek elérhetőnek kell lennie számunkra. Hogyan lehetséges tehát megtartani a ודבר דבר törvényét, és biztosítani, hogy beszédünk sábátkor alapvetően különbözzön hétköznapi beszédünktől? A kommentátorok többféle megközelítést kínálnak a ודבר דבר fogalmának magyarázatára, és különböző lehetőségeket mutatnak be e fogalom alkalmazására, valamint beszédünk felemelésére sábátkor. A Meiri elmagyarázza, hogy a Gemara beszédünk tartalmára utal, és arra tanít, hogy sábátkor tartózkodnunk kell az üres, könnyelmű beszédtől, valamint az üzleti és pénzügyi ügyekről való beszédtől. Ehelyett a Tóra tanulmányozására, az imára és Hasem csodáiról való beszédre kell összpontosítanunk. Ezt bizonyára mindannyian meg tudjuk tenni – megpróbálhatunk sábátkor nagyobb figyelmet fordítani a Tóra ügyeire, és tartalmas beszélgetéseket folytatni. Így beszédünk sábátkor sokkal magasabb szinten lesz, mint hétköznap. A Radak Sefer Jesájáhuhoz írt kommentárjában elmagyarázza, hogy Bölcseink itt beszédünk hangnemére és mennyiségére utalnak: שידבר בשבת בנחת וימעט בדברים – „hogy az ember sábátkor nyugodtan beszéljen, és kevesebbet beszéljen”. A Radak szerint sábátkor arra kell törekednünk, hogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb módon beszéljünk, és kevesebbet beszéljünk, mint általában. A hét folyamán szavaink korlátozása nem feltétlenül erény. Azt mesélik, hogy a Hafec Haim nagyszerű társalgó volt, aki sokat beszélgetett az emberekkel. Amikor megkérdezték erről a szokásáról, így magyarázta: „Én írtam a könyvet a láson háráról [másokról szóló tiltott beszédről], ezért az emberek azt feltételezhetik, hogy szerintem az embernek teljesen kerülnie kell a beszédet, nehogy megszegje ezt a tilalmat. Szándékosan sokat beszélek megengedett dolgokról, hogy megmutassam: egyáltalán nem ellenzem a beszédet – mindaddig, amíg az ember megfelelően beszél.” A Radak szerint azonban sábátkor helyénvaló kevesebbet beszélni, mint hétköznap. Érdekes módon az Imré Jehudá (Parásat Selah) azt írja, hogy azért szokás halat enni sábátkor, mert a halak nem adnak ki hangokat, és így a sábáti beszéd korlátozásának fogalmát jelképezik. Az Imré Jehudá idézi Ropsic rebéjét is, aki megjegyezte, hogy a „sábát” szó „Sa-” szótaggal kezdődik – azzal a hanggal, amelyet az emberek akkor adnak ki, amikor csendet szeretnének, utalva ezzel beszédünk csökkentésére sábátkor. Ezt a gondolatot a Rokeá, a Risonim egyik tagja is megfogalmazta, aki megfigyelte, hogy a פ' betű sehol sem jelenik meg a ויכולו szakaszban – a Berésit hetiszakasz verseiben, ahol a Tóra először említi a sábátot –, sem a Pinhas hetiszakasz azon szakaszában, amely a sábátkor bemutatott különleges áldozatokról beszél. Ennek oka, magyarázza a Rokeá, hogy a פ' betű neve פה – „száj”. Hiánya a sábátról szóló versekből azt jelzi számunkra, hogy törekednünk kell arra, hogy sábáti beszédünket a lehető legkisebb mértékre korlátozzuk. Természetesen arra biztatnak bennünket, hogy sábátkor Tóra-ügyekről és hasonlókról beszéljünk. Elmagyarázták, hogy ezért kezdte Dávid király a מזמור שיר ליום השבת című zsoltárt, azt a különleges fejezetet a Tehillimben, amelyet sábátkor való elmondásra írt, e szavakkal: טוב להודות לה' ולזמר לשמך עליון – csodálatos hálát adni Hasemnek és dicséretet zengeni nevednek, Magasságos. Sábát nem a csend ideje, hanem azé, hogy beszédképességünket magasztos, spirituális dolgokra használjuk, és amennyire csak lehetséges, tartózkodjunk más témáktól. Végül a Panim Jafot úgy magyarázta a שלא יהא דבורך של שבת כדבורך של חול szabályát, hogy az imákat, amelyeket sábátkor mondunk, nagyobb összpontosítással kell elmondanunk, mint a munkahéten mondott imáinkat. Ez nemcsak a különleges sábáti imákra vonatkozik, hanem az imák azon részeire is, amelyeket sábátkor és hétköznapokon egyaránt elmondunk – például az Amidá első három és utolsó három beráchájára. Még akkor is, amikor pontosan ugyanazokat a szavakat mondjuk, mint hétköznap, másképpen kell elmondanunk őket: magasabb szinten, nagyobb koncentrációval, figyelemmel és érzelemmel. Összefoglalva, négy különböző megközelítést láttunk annak magyarázatára, hogy beszédünket sábátkor különlegessé kell tennünk: 1) Beszéljünk Tóráról és spirituális dolgokról, és amennyire csak lehetséges, kerüljük a hétköznapi témákat. 2) Beszéljünk nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb hangnemben. 3) Beszéljünk kevesebbet sábátkor, mint hétköznap. 4) Emeljük imáink színvonalát sábátkor. Így tehát többféle módon alkalmazhatjuk ezt a fogalmat. Arra biztatok mindenkit, hogy válassza azt a megközelítést vagy megközelítéseket, amelyekről úgy érzi, hogy a legjobban működnének számára. Így mindannyian biztosíthatjuk, hogy beszédünk sábátkor egyedi minőséget képviseljen, és sábáti élményünket még magasabb szintre emeljük.