
Embrace Shabbat
A zsidó nép lényege
Lectured by Rabbi David Sutton
This version was translated from the original transcript. If you notice a mistake, please click to submit corrections.
עיקרן של ישראל
A zsidó nép lényege
A Sefer Ha’hinuch
(306) a következő magyarázatot adja a sefirat
ha’omer micvájára, amely megköveteli, hogy megszámoljuk
a napokat Peszachtól Sávuotig:
לפי שכל עיקרן של ישראל אינו אלא התורה, ומפני התורה נבראו שמיים
וארץ...והיא העיקר והסיבה שנגאלו ויצאו ממצרים כדי שיקבלו
התורה בסיני ויקיימוה...נצטוינו למנות ממחרת יום טוב של פסח עד יום נתינת התורה
להראות בנפשנו החפץ הגדול אל היום הנכבד הנכסף ללבנו...
Mivel Jiszráél egész lényege nem más, mint a Tóra, és az ég és a
föld a Tóráért teremtetett… és ez az oka és lényege annak, hogy
megváltattak és kijöttek Egyiptomból – hogy megkaphassák a Tórát a Szinájon és megtartsák azt… megparancsoltatott nekünk, hogy Peszach ünnepének másnapjától a Tóra átadásának napjáig számoljunk, hogy szívünkben megmutassuk a nagy
vágyakozást e fenséges nap iránt, amelyre szívünk vágyott….
A Sefer Ha’hinuch
később is kifejti ugyanezt, amikor a Hakhel micvájáról, a hétévente megtartott gyülekezésről beszél, amelyre a Smita évét követő Szukkotkor került sor, amikor a Tórát az egész nép előtt felolvasták (Devarim 31:12).
Érdekes módon a Hakhel micvája bizonyos tekintetben hasonlít a sefirat ha’omerhez, mivel a sefirat ha’omer hét, egyenként hét napból álló egység megszámlálását írja elő, a Hakhelt pedig a Smita évét követően, egy hétéves ciklus után tartják meg. E hasonlósággal összhangban a Sefer Ha’hinuch a Hakhel micváját a sefirat
ha’omer értelmezéséhez hasonló módon magyarázza. Ezt írja (612):
כל עיקרן של עם ישראל היא התורה, ובה יפרדו מכל אומה ולשון להיות זוכין
לחיי עד, תענוג נצחי שאין למעלה הימנו בנבראים, על כן, בהיות כל עיקרן בה, ראוי
שיקהלו הכל יחד בזמן אחד מן הזמנים לשמוע דבריה, ולהיות הקול יוצא בתוך כל העם,
אנשים ונשים וטף לאמור מה הקבוץ הרב הזה שנתקבצנו יחד כולנו, ותהיה התשובה, לשמוע
דברי התורה שהיא כל עיקרנו והודנו ותפארתנו...ויכניסו הכל בלבם חשקה...
Jiszráél egész lényege a Tóra, és általa különülnek el minden nemzettől és néptől, hogy elnyerjék az örök életet, azt az örökké tartó gyönyört, amelynél nincs nagyobb a teremtett világban. Ezért, mivel egész lényegük benne van, helyénvaló, hogy mindenki együtt gyülekezzen egy meghatározott időpontban, hogy hallja szavait, és hogy az egész nép között – férfiak, nők és gyermekek között – felhangozzon a kérdés: „Mi ez a nagy gyülekezés, amelyre mindannyian összegyűltünk?” A válasz pedig ez lesz: „Hogy halljuk a Tóra szavait, amely egész lényegünk, dicsőségünk és ékességünk”… És mindannyian szívükbe fogják fogadni az iránta érzett szenvedélyt…
Hozzátehetjük, hogy nem véletlen, hogy napjainkban a Siyum HaShasra hétévente kerül sor, amikor zsidók ezrei és ezrei gyűlnek össze, és emlékeztetést kapnak arra, hogy a Tóra dicsőségünk és ékességünk forrása – pontosan ez a célja a hétévenkénti Hakhel-gyülekezésnek.
Ahogyan a Tóra megparancsolja: הקהל את העם – hogy hétévente gyűjtsük össze a népet a Tóra szavainak meghallgatására, ugyanúgy az is megparancsoltatott nekünk, hogy minden sábáton gyűljünk össze a Tóra szavainak meghallgatására. A Sefer Smot vége felé (35) azt olvassuk, hogy Mózes összegyűjtötte az egész népet (ויקהל משה את
כל עדת בני ישראל), és átadta nekik a sábát megtartásának parancsát. A Midrás (Jalkut Simoni), e pászukot kommentálva, azt írja, hogy az Örökkévaló azt mondta Mózesnek, tartson nagy gyülekezést, hogy megtanítsa a népnek a sábát törvényeit, hogy példájából tanuljanak, és minden nemzedékben a zsidók nagy csoportokban gyűljenek össze sábátkor Tórát tanulni. Így tehát, ahogyan az egész nép hétévente összegyűlik a Hakhelre, nekünk is kisebb léptékű gyülekezéseket kell tartanunk minden hét napban, sábátkor, pontosan ugyanebből a célból – hogy Tórát tanuljunk, hogy az emberek lássák a Tóra legfőbb fontosságát és felbecsülhetetlen értékét, és felismerjék, hogy ez עיקרן של ישראל.
Minden nemzetnek vannak bizonyos jellemzői, amelyek kultúráját meghatározzák. A svájciakat a csokoládéról és az órákról ismerik. Az olaszokat a pizzáról és a tésztáról. A franciákat a divatról és a borról. Az ilyen jellegzetességek sajátos identitást és egyedi karaktert kölcsönöznek egy nemzetnek. Valójában sok évvel ezelőtt az Egyesült Államokban reklámokat sugároztak, amelyekben arra buzdították az embereket, hogy amerikai autókat vásároljanak, és a reklámok ezt mondták: „Baseball, hot dog, almás pite és Chevrolet.” Az elképzelés az volt, hogy ahogyan a baseball, a hot dog és az almás pite az amerikai kultúra meghatározó jellemzői, úgy egy amerikai autó megvásárlásának is e kultúra részévé kell válnia.
A zsidó népet mindig is az jellemezte, hogy emberek ülnek egy asztal körül és tanulnak. Mindig is úgy ismertek bennünket, mint az עם הספר – „a Könyv népe”. Egész identitásunk összekapcsolódik szent szövegeink tanulmányozásával. És minden sábáton erősítenünk kell ezt az identitást azzal, hogy időt szentelünk a tanulásnak. Az amerikai hétvégéket az a látvány jellemzi, hogy a munkából szabad apák labdáznak fiaikkal, és megtanítják nekik, hogyan dobjanak kosárlabdával, illetve hogyan fogjanak ütőt. Számunkra a sábát délutánjának olyan időnek kell lennie, amelyet az a jelenet jellemez, hogy apák fiaikkal ülnek, és megmutatják nekik, hogyan kell Gemarát tanulni. A sábát az az idő, amikor meg kell erősítenünk annak tudatát, hogy עיקרן של ישראל, vagyis nemzetünk alapvető és meghatározó jellemzője a Tóra tanulása és gyakorlása iránti szenvedélyes szeretetünk és rendíthetetlen elkötelezettségünk.
