A Tehillim egy híres verse (34:15) arra tanít: סור מרע ועשה טוב – „Fordulj el a rossztól, és cselekedj jót.”
Ezt az intelmet általában úgy magyarázzák, hogy először „el kell fordulnunk a rossztól”, mielőtt arra törekednénk, hogy „jót cselekedjünk”. Vagyis nem kellene kivételesen jó cselekedeteket végrehajtanunk, miközben még bűn szennyez bennünket. Például nagyon nemes dolog pénzt adományozni jótékony célra, de először meg kell győződnünk arról, hogy elkerüljük a tisztességtelenséget az üzleti életben, mielőtt nagy jótékonysági tetteket hajtanánk végre. A Bet Ha’levi valóban megjegyzi, hogy a polgári joggal foglalkozó Mispatim hetiszakasz a Tórában a Terumá hetiszakasz előtt szerepel, amely a Miskán számára történő anyagadományozásról beszél, hogy megtanítsa: először igazságos és becsületes módon kell viselkednünk, mielőtt jótékony adományokat adnánk.
Rav Shlomo Wolbe azonban azt tanította, hogy a Muszár rabbijai másképpen magyarázták a סור מרע ועשה טוב fogalmát. Azt mondták, hogy a סור מרע elérésének módja az עשה טוב által vezet. Ha valaki egy bizonyos negatív tulajdonsággal küzd, akkor ahelyett, hogy arra összpontosítana, hogy ellenálljon ennek a hajlamnak, azt tanácsolják neki, hogy inkább az ellentétes tulajdonságra összpontosítson. Például ha valaki hirtelen haragú, akkor ahelyett, hogy arra összpontosítana, hogy elkerülje a haragot, arra kell összpontosítania, hogy türelmet alakítson ki magában. Ha valaki azt tapasztalja, hogy gyakran hajlamos helytelen látványokat nézni, akkor ahelyett, hogy megpróbálná elkerülni a nem megfelelő látványokat, arra kell összpontosítania, hogy hozzászoktassa magát a szent dolgokról való gondolkodáshoz, hogy csodálattal szemlélje az Ö-való világát, Tóra-fogalmakon elmélkedjen, és így tovább.
Nagyon cinikus világban élünk, ahol sok ember gyakran negatívan beszél, állandóan panaszkodik és kritizál. A legjobb módja annak, hogy legyőzzük ezt a sokunkat sújtó hajlamot, ha arra összpontosítunk, hogy éppen az ellenkezőjét tegyük: pozitívan beszéljünk, bókokat és dicséreteket mondjunk, valamint szavakkal fejezzük ki csodálatunkat és megbecsülésünket az emberek és a dolgok iránt. A pozitív beszéd fokozatosan megszünteti a negatív beszédet.
A Sábát különösen alkalmas erre a törekvésre, arra, hogy hozzászoktassuk magunkat a pozitív beszédhez. A Sábátot a kiddus elmondásával kezdjük, amelyben dicséretet mondunk a Mindenhatónak ezért a gyönyörű világért, amelyet megteremtett. Félretesszük a munkahét csalódásait és nehézségeit, és időt szánunk arra, hogy kifejezzük hálánkat és megbecsülésünket a gyönyörű világért és gyönyörű életünkért. Ez a legjobb dolog, amit tehetünk a negatív beszédre való hajlam leküzdésére – hogy dicséretet mondunk. A Sábát az Ö-valóhoz intézett dicsérő szavakkal kezdődik, és folytatódnia kell az Ö-valóhoz, valamint az életünkben lévő emberekhez intézett dicsérő szavakkal is; ez pedig mélyreható hatással lesz beszédünk minőségére az egész héten.
Egy közelmúltbeli Bnei-Brak-i utazásom során meglátogattam Rebbetzin Koledetskyt, Rav Chaim Kanievsky lányát, egy női csoporttal együtt. Egyikük tanácsot kért a shalom bayit (otthoni béke) fenntartásához. A Rebbetzin két javaslatot tett. Az első a ויתור – hogy hozzászoktassuk magunkat az engedéshez, és ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan mi akarjuk. Másodszor azt mondta, hogy mindenkinek naponta két bókot kell mondania a házastársának. Ehhez hozzátenném, hogy ahogyan Sábátkor két kenyércipónk van, úgy Sábátkor meg kell dupláznunk a bókok számát, és négy bókot kell mondanunk a házastársunknak. A Sábát az az idő, amikor azon dolgozunk, hogy növeljük a pozitivitást a beszédünkben, ezért helyénvaló, hogy Sábátkor különösen bőkezűek legyünk dicséreteinkkel és bókjainkkal.
A Rebbetzin Batsheva Kanievskyről szóló, az Artscroll által kiadott életrajzban szerepel a történet, hogy egy péntek reggelen férje, Rav Chaim, több masechtot (talmudi traktátust) fejezett be havrutájával (tanulótársával), Rav Tzvi Yabrovval együtt. A Rebbetzin kávét és süteményt hozott a konyhából az ünnepléshez, ahogyan mindig tette, amikor Rav Chaim egy siyumot tartott, ezúttal azonban egy rendkívül nagy pohár kávét hozott, amelyet korábban még soha nem használt.
A szobában lévő összes férfi jelenlétében a Rebbetzin kijelentette: „Chaim, azért hoztam ilyen nagy poharat, mert ma extra kávét érdemelsz, mivel siyumot tartottál. Nagyon büszke vagyok rád!”
Később a Rebbetzin elmagyarázta Rav Yabrovnak, hogy létfontosságú bókokat mondani, és különösen fontos, hogy egy feleség megdicsérje a férjét. Általában négyszemközt dicsérte Rav Chaimet – mondta –, de időnként nyilvánosan is megdicsérte.
A Rebbetzin ezután figyelemre méltó kijelentést tett: „A szavak, amelyekkel egy feleség a férjét dicséri, a legértékesebb szavak, amelyeket élete során kimond. Soha nincs olyan helyzet, amelyben az egyik házastárs túl sok dicséretet adna a másiknak.”
Emlékszem, egyszer olvastam egy bizonyos házassági tanácsadóról, aki azt mondta, hogy amikor találkozik egy párral, a bókok és a kritikák arányából képes megjósolni házasságuk jövőbeli sikerét. Minél inkább meghaladja egy pár bókjainak száma a kritikáikét, annál nagyobb az esélyük arra, hogy boldog házasságban éljenek. A dicséret és a bókok létfontosságúak egy kapcsolatban, és ez a legjobb módja annak, hogy legyőzzük természetes negatív hajlamainkat.
Sábátkor, amikor a család együtt tölti az időt az asztal körül, számtalan értékes lehetőségünk van arra, hogy javítsuk beszédünk minőségét. Törekednünk kell arra, hogy kellemesen beszéljünk egymással, bókokat mondjunk egymásnak, Tóra-szavakat osszunk meg egymással, és meleg, barátságos módon köszöntsük egymást.
Felmerülhet a kérdés, hogy van-e értéke annak, ha valaki azután mond bókokat, hogy meghallgatott egy, a bókok fontosságáról szóló előadást. Ha a másik személy is hallotta az előadást, és tudja, hogy a bókot csak azért mondják, mert egy rabbi azt tanította, hogy a bókok értékesek, milyen hatása lesz a bóknak? (Ez eszembe juttatja egy fiatalember humoros történetét, aki tanácsot kért a rabbijától, mivel házassági problémáik voltak a feleségével. A rabbi azt tanácsolta a fiatal férjnek, hogy vigyen a feleségének egy csokor virágot. A férfi úgy tett, ahogy mondták neki, és miközben átadta neki a csokrot, ezt mondta: „Tessék, a rabbim azt mondta, hogy vegyek neked virágot.” Nyilvánvalóan ez nem aratott túl nagy sikert…)
Erre a kérdésre személyes tapasztalat alapján tudok válaszolni. Valahányszor a bókokról tartok előadást, az emberek kivétel nélkül odajönnek hozzám az előadás után, hogy megdicsérjenek. Nyilván azért teszik ezt, mert éppen a bókok fontosságáról hallottak. De ettől még jó érzéssel tölt el. Mindannyian örülünk a bókoknak, és bátorítást merítünk belőlük.
Valaki mesélt nekem egy bizonyos üzletemberről, aki megpróbált eladni valamit, ezért újra és újra megdicsérte a vevőt. Egy ponton a vevő ezt mondta: „Tudom, hogy azért dicsérsz, mert megpróbálod létrehozni az üzletet, de jólesik, úgyhogy csak folytasd.”
Ahogyan Rebbetzin Kanievsky mondta, a házastársak soha nem mondhatnak túl sok bókot egymásnak. Ez minden kapcsolatra is igaz. Dolgozzunk tehát azon, hogy pozitív beszéddel legyőzzük a világban eluralkodó negativitást. A Sábát tökéletes lehetőség arra, hogy arra összpontosítsunk, hogy bókokat mondjunk a körülöttünk lévő embereknek, dicséretet mondjunk az Ö-valónak, és pozitívan beszéljünk mindenről az életünkben.