A harag elkerülésének titka

A harag elkerülésének titka A harag különösen romboló tulajdonság, és a sábát különleges időszak, amikor külön erőfeszítést kell tennünk a harag elkerülésére. Ez azonban nehéz kihívásnak bizonyulhat, mivel a sábát az az idő, amikor a családtagok hosszú időt töltenek együtt az asztalnál, és néha azon kaphatják magukat, hogy vitatkoznak és megharagszanak egymásra. Bölcseink arra tanítottak bennünket, hogy a harag elkerülésének és annak a természetes hajlamnak a leküzdésének, hogy a nehézségekre dühkitörésekkel reagáljunk, a legnagyobb titka a ויתור – az engedés: annak felismerése, hogy a legtöbb sérelem nem érdemli meg, hogy felzaklassuk magunkat miattuk, és hogy a legtöbb nézeteltérés nem érdemli meg, hogy harcoljunk érte. Amikor arra neveljük magunkat, hogy engedjünk ahelyett, hogy ragaszkodnánk ahhoz, ahogyan szerintünk a dolgoknak lenniük kellene, elkerüljük a haragot, és sokkal nagyobb valószínűséggel érünk el sikert törekvéseinkben. Huszonnégy évvel ezelőtt a szüleim egy bizonyos problémával szembesültek, és elmentek tanácsot kérni Rav Eliezer Shachhoz, a híres ponovezsi jesiva ros jesivájához és Klal Jiszráél vezetőjéhez. Megkérdezték, mit tehetnének érdemforrásként, amellyel kiérdemelhetnék Hashem segítségét, ő pedig azt válaszolta, hogy a legnagyobb dolog, amit tehetnek, az, hogy engednek, amikor olyan helyzetekkel szembesülnek, amelyek potenciálisan konfliktushoz vezethetnek. Ez a tulajdonság nagy érdemforrás. Így a ויתור egyszerre segít nekünk természetes módon, megóvva a haragtól és a súrlódástól, valamint természetfeletti módon is, mivel nagy érdemforrást biztosít számunkra, amellyel kiérdemeljük Hashem áldásait. Ahogy Rav Shach egyszer írta (a Michtavim U’ma’amarim című műben, 122. o.): נער הייתי וגם ב"ה עברתי הגבורות ולא ראיתי בחיי שמפסידים מויתור, ורק מרויחים מזה. Fiatal voltam, és hála Istennek, túl vagyok a nyolcvanadik évemen is, és életemben soha nem láttam, hogy az emberek veszítenének az engedés által – az ember csak nyer általa! A ויתור egyik példája a Rav Yaakov Kamenetskyről, a Torah Vadaat jesiva ros jesivájáról és az amerikai zsidóság vezetőjéről szóló történet. Hat gyermeke volt, és különböző gyermekei esküvőjén különböző szokásokat követett. Egyeseknél az a szokás, hogy az apa és az anya kíséri gyermekét a hüppához, míg másoknál az a szokás, hogy a két apa kíséri a vőlegényt, a két anya pedig a menyasszonyt. Valaki megfigyelte, hogy Rav Yaakov Kamenetsky egyes gyermekei esküvőjén az egyik szokást követte, más esküvőkön pedig egy másik szokást. Amikor megkérdezték a különböző szokásokról, amelyeket követett, elmagyarázta, hogy minden esküvőn beleegyezett abba, hogy a másik család szokását kövesse. Megértette, hogy a szokásoknak ez az eltérése egyszerűen nem elég jelentős ahhoz, hogy vitát vagy bármiféle feszültséget indokoljon a családok között. Ezért minden esküvőn megkérdezte a másik családot, mit részesítenek előnyben, és beleegyezett, hogy azt a szokást kövesse. A ויתור talán legmegrendítőbb példája Rachel Imenu, aki lemondott a vőlegényéről a nővére javára, hogy megkímélje nővérét a szégyentől. Mind a mai napig élvezzük azokat az érdemeket, amelyeket Rachel önzetlenségének hősies tettével szerzett. רחל מבכה על בניה. Sírt és könyörgött Hashemhez a nevünkben, azt kérve, hogy segítsen nekünk a ויתור érdemében, és ez az érdem elhozza számunkra végső megváltásunkat. Rav Yosef Shalom Elyashivot egyszer megkérdezték, miért áldotta meg apósát, Rav Aryeh Levine-t ilyen kiváló gyermekekkel, unokákkal és dédunokákkal. Elmagyarázta, hogy amikor Rav Aryeh megházasodott, olyan szegény volt, hogy nem engedhetett meg magának ajándékot, amelyet új menyasszonyának adhatott volna a jihud szobában, ahogy az szokás. Ajándék helyett azt mondta feleségének a jihud szobában, hogy házasságuk során elkötelezi magát amellett, hogy mindig engedni fog, és soha nem fog ragaszkodni a saját álláspontjához. A nő azt válaszolta, hogy ő is ugyanezt az elkötelezettséget vállalja. Rav Elyashiv elmagyarázta, hogy ez volt a titka annak a békés otthonnak, amelyet együtt építettek, annak az otthonnak, amely kiváló utódokat nevelt. Mindez a ויתור iránti elkötelezettségük eredménye volt – annak, hogy inkább engedtek, ahelyett hogy ragaszkodtak volna ahhoz, hogy az ő akaratuk érvényesüljön. Rav Shlomo Levenstein egy fiatal nőről mesél, aki férjhez készült, és ahogy Izraelben szokás, a szülei és a vőlegény szülei lakást kerestek a pár számára. Találtak egy lakást Bnei-Brakban, amely tökéletes volt – megfelelő méretű, megfelelő helyen volt, és az ára is megfelelő volt. Amikor azonban elvitték a menyasszonyt, hogy megnézze a lakást, a lány nyugtalannak tűnt. A szülők megkérdezték tőle, mi a probléma, mire elmagyarázta, hogy a lakás tökéletes, de ugyanabban az épületben van, ahol hajadon barátnője és annak hajadon nővére lakik. A menyasszony vonakodott férjével együtt beköltözni egy olyan épületben lévő lakásba, mivel ez fájdalmat okozna barátnőjének és barátnője nővérének, akik még mindig hajadonok voltak. A lány apja csodálta érzékenységét, másfelől azonban ennek a lakásnak a megvásárlása volt a reális lehetőség. A családok úgy döntöttek, hogy tanácsot kérnek Rav Chaim Kanievskytől. Előadták kérdésüket Rav Kanievskynek, aki általában azonnal, helyben válaszol a kérdésekre. Ez alkalommal azonban Rav Kanievsky néhány percig gondolkodott, majd azt mondta, hogy nem tud válaszolni erre a kérdésre. Azt tanácsolta nekik, hogy kérdezzék meg Rav Aharon Leib Steinmant. A családok elmentek Rav Steinmanhoz, és előadták neki a dilemmájukat. Miután számos kérdést tett fel a helyzettel kapcsolatban, Rav Steinman azt mondta, hogy semmiképpen sem okozhatnak ekkora fájdalmat a menyasszony barátnőjének és a barátnő nővérének, akik látnák, amint ez a menyasszony és férje ki-be járnak az épületből. Ehelyett Rav Steinman olyan megállapodást dolgozott ki a családokkal, amely szerint megvásárolják a lakást, majd bérbe adják, miközben az ifjú házasok máshol laknak. Később, miután a barátnő és nővére férjhez megy, a pár beköltözhet. A családok megfogadták a bölcs tanácsát, megvásárolták a lakást, és megkezdték a felújítását, hogy előkészítsék a bérbeadásra. A pár esküvőjének napján a barátnő idősebb nővére eljegyezte magát. Nem sokkal később, éppen amikor a lakás felújítása befejeződött, a fiatalabb nővér is eljegyezte magát. A pár így beköltözhetett a frissen felújított lakásba. Örömmel visszamentek Rav Steinmanhoz, hogy megosszák vele a hírt, ő pedig egy, a korábban Rav Shach nevében idézett megjegyzéshez nagyon hasonló kijelentést tett: נער הייתי וגם זקנתי, ומעולם לא ראיתי אדם שויתר והפסיד מכך. Fiatal voltam, és meg is öregedtem, és soha nem láttam olyan embert, aki engedett, és emiatt veszített volna. Amikor engedünk ahelyett, hogy ragaszkodnánk ahhoz, hogy a dolgok a mi akaratunk szerint történjenek, csak nyerünk. Természetesen a ויתור tulajdonsága nem jön magától, és gyakorlást igényel. Nap mint nap azonban számos olyan helyzet és körülmény adódik, amely lehetőséget biztosít számunkra, hogy magunkat és gyermekeinket az engedésre neveljük. Egy rabbi egyszer elmondta nekem, hogy két lánya minden pénteken azon vitatkozott, ki zuhanyozhat először. Úgy döntöttek, hogy sorsolással határozzák meg, ki kapja ezt a kiváltságot. A rabbi azonban úgy döntött, hogy egy kicsit „módosítja” a rendszert, és azt mondta a gyerekeknek, hogy aki megnyeri a sorsolást, az választhatja ki, ki zuhanyozzon először. Érdekes módon a sorsolást megnyerő lány úgy döntött, hogy engedi a nővérét először zuhanyozni, ahelyett hogy érvényesítette volna a jogát. Ez egyszerű módja volt annak, hogy a gyerekeket az engedésre nevelje. Nemrég valaki a felhajtóm elé parkolt, teljesen elzárva az autómat, és a járdán kellett vezetnem egy másik felhajtóhoz, hogy eljussak oda, ahová mennem kellett. Ez klasszikus helyzet volt, amely könnyen haraghoz és nehezteléshez vezethetett volna. A ויתור tulajdonságával azonban képesek vagyunk azt mondani magunknak: „A dolgok nagy összefüggésében mennyire fontos ez? Egyáltalán mennyit számít ez nekem valójában? Megéri ez az érzelmi energiámat, hogy ezen az igazságtalanságon felbosszantsam magam?” A ויתור titka az, hogy „csírájában fojtja el” a dolgot, és megóv bennünket a haragtól azáltal, hogy eleve nem engedi, hogy a haragos gondolatok belépjenek az elménkbe. Ezt a módszert kellene alkalmaznunk minden nap, de különösen sábátkor, azon a napon, amelynek a béke, az öröm és a nyugalom napjának kell lennie az otthonban. Ha magunkat és gyermekeinket a ויתור tulajdonságára neveljük, elkerülhetjük a haragot, és ezáltal kiérdemelhetjük mindazokat a különleges áldásokat és előnyöket, amelyeket egy örömteli, békés sábát kínál.