Az űrruha

The Space Suit Bölcseink a לשון נקיה – kifinomult, méltóságteljes beszéd – fontosságát sulykolták belénk, valamint azt, hogy kerüljük a דבר מגונה – helytelen szavak – használatát. A Pesahim traktátus Gemarája (3a) például megjegyzi, hogy Noé hetiszakaszában a Tóra a nem kóser állatokat a בהמה אשר לא טהורה – „nem tiszta állat” – kifejezéssel illeti. A kevésbé kifinomult טמאה („tisztátalan”) kifejezés helyett a Tóra szokatlan módon a hosszabb אשר לא טהורה kifejezést választotta, hogy megtanítson bennünket arra, hogy kifinomult módon kell beszélnünk. Hasonlóképpen, a Ketubot traktátus Misnája (13a) a מדברת – „beszél” – kifejezést használja annak az esetnek a leírására, amikor egy asszony a férjén kívül egy másik férfival vonult félre. A Mishna eufemisztikus kifejezést választott, hogy elkerülje a helytelen viselkedés közvetlen említését, és példát mutasson a méltóságteljes beszédre, amelyet követnünk kell. Egy másik példa a Bereshit könyvében (39:6) található paszuk, amely elmondja, hogy amikor Yosef rabszolgaként dolgozott Potifar házában, Potifar mindent rábízott, amije csak volt, kivéve a feleségét. Ahelyett azonban, hogy ezt kifejezetten kimondaná, a Tóra Potifar feleségére úgy utal, mint הלחם אשר הוא אוכל – „a kenyér, amelyet evett”. A Tóra ismét eufemizmust választott, ahelyett hogy közvetlenül beszélt volna a férj és feleség kapcsolatát érintő dolgokról. A Pele Yoetz ezt írja: יזהר לדבר בלשון כבוד ובלשון נקי ולכנות שם לדברים של גנאי כגון בעשיית צרכים יאמר לעשות צרכיו נכנס או לגדולים או לקטנים וכן כשמזכיר מקום הטנופת יקרא בשם בית הכסא או בית הככוד …. ישמע חכם ויוסיף לקח כי בדבריו של אדם ניכר האיש אשר הוא נבל נבלה ידבר איש כבוד כולו אומר כבוד. „Ügyelni kell arra, hogy tiszteletteljes módon és tiszta nyelven beszéljünk, és eufemizmusokat használjunk a méltatlan dolgokra… »A bölcs hallja, és gyarapítja tanulságait« – mert az ember szavaiból felismerhető, milyen ember ő. Az alantas ember alantas módon beszél, a tiszteletre méltó ember pedig csak tiszteletteljesen beszél. A halachikus források például a בית הכסא – „a szék helye” – kifejezést használják a mellékhelyiség megnevezésére (amelyről még angolul is eufemisztikusan beszélnek, „fürdőszobaként” vagy „mosdóként”), ahelyett hogy kifejezetten megneveznék, mire használják a helyiséget. A Rambam valóban azt írja, hogy a Tóra nyelvét לשון הקודש – „a szent nyelv” – néven nevezik, mivel eufemizmusokat használ a szemérmetlen dolgokra, ahelyett hogy külön szavakat rendelne az ilyen dolgokhoz. Bizonyos dolgokról közvetetten, kifejezett említés nélkül kell beszélni, hogy megőrizzük a beszéd méltóságteljes és tiszteletre méltó módját. Ezért teszi hozzá a Pele Yoetz ebben a részben a közmondást: ישמע חכם ויוסיף לקח – „A bölcs hallja, és gyarapítja tanulságait” –, arra ösztönözve bennünket, hogy magunk döntsük el, pontosan hogyan alkalmazzuk ezt a szabályt. Azoknak a szavaknak a felsorolása, amelyeket nem szabad kimondani, önmagában is megsérthetné ezt a szabályt, és veszélyeztethetné a méltóságteljes beszédre vonatkozó mércénket; ezért azt az útmutatást kapjuk, hogy józan eszünkre és velünk született tisztességérzetünkre támaszkodjunk, amikor eldöntjük, mely szavakat használjuk, és melyeket kerüljük. Ez a szabály a durva és faragatlan beszédre is vonatkozik. Kerülnünk kell például az olyan szavak használatát, mint a „hülye” és az „idióta”. Egy Tórához hű zsidó nem használ ilyen szavakat, hanem nemes és tiszteletre méltó beszédstílust őriz. Ezt szem előtt tartva fordítsuk figyelmünket a Rambam híres megjegyzéseire a Hilchot Dei’otban (6:1), ahol azt írja, hogy mivel az emberekre általában hatással vannak a körülöttük élők, ügyelniük kell arra, hogy igaz és tudós társaik társaságában legyenek. Így pozitív hatás alá kerülnek, nem pedig a bűnösök negatív befolyása alá. Ha valaki olyan helyen él, ahol az emberek helytelenül viselkednek, teszi hozzá a Rambam, másik helyre kell költöznie, ahol pozitív hatás éri. Ezután ezt írja: Ha minden ország, amelyről tudomása van és amelyről hall, helytelenül cselekszik, mint napjainkban… akkor egyedül, magányban kell élnie. És ha gonosz és bűnös emberek ezek, akik nem engedik, hogy az országban lakjon, hacsak nem érintkezik velük és nem úgy cselekszik gonoszul, ahogyan ők, akkor inkább menjen barlangokba, bozótosokba és sivatagokba, mintsem a bűnösök módján cselekedjen. A helyes beszéd témájára alkalmazva ezt: olyan korban és olyan társadalomban élünk, ahol a trágár nyelvezet a norma. Már azt sem várják el az emberektől – beleértve a vezetőket és a közszereplőket is –, hogy tiszteletteljes, méltóságteljes módon beszéljenek, és a közönségesség olyan módokon szivárog be a mindennapi nyelvünkbe, amelyeknek nem vagyunk tudatában. Jó példa erre, hogy nemrég felfigyeltem arra, milyen gyakran használják tisztességes, istenfélő emberek a „My bad” kifejezést, amikor hibáznak. Ez a kifejezés nyelvtanilag helytelen, és egy másik kultúrából ered. A mai világban szinte lehetetlen úgy élni, hogy ne érjen bennünket annak a lealacsonyodott beszédstílusnak a hatása, amely sajnálatos módon általánossá vált. E problémára gondolva eszünkbe jut egy történet, amelyet a Hazon Ishről mesélnek. Egy bizonyos Gadol felkereste a Hazon Isht, és megkérdezte, miért nem követik az emberek a Rambam korábban idézett utasításait. A társadalom olyan mértékben romlott meg, hogy a negatív befolyás elkerülésének egyetlen reménye – ahogy a Rambam írta – az, ha az ember „barlangokban” és „sivatagokban” él. Miért nem költözünk hát mindannyian sivatagokba, és miért nem hozunk létre saját, elszigetelt közösségeket? – kérdezte ez a Rabbi. A Hazon Ish azt válaszolta, hogy ezt a célt a jesivák szolgálják, amelyek bizonyos értelemben „sivatagok”: a tisztaság és a szentség oázisai egy szennyezéssel elárasztott világban. A jesivában uralkodó légkört a Tóra és a kedushah teremti meg, ezért olyan hely, ahová az emberek elmehetnek, hogy elmeneküljenek a mindenütt jelen lévő negatív hatások elől. Egy Rabbi az 1969-es holdra szállást hozta fel példaként. Amikor az emberek a Holdon jártak, egy bizonyos értelemben a Holdon voltak, egy másik értelemben azonban továbbra is a Földön tartózkodtak. A Földről származó oxigénnel megtöltött oxigéntartályokat viseltek, és az űrruháikat is kifejezetten itt, a Földön tervezték meg számukra. Ez tanulságos hasonlatot nyújt arra, hogyan kell működnünk egy spirituálisan ellenséges világban. Úgy intézzük ügyeinket a világban, mint egy űrhajós, aki a Holdon jár, miközben űrruhát és oxigéntartályt visel, hogy életben maradjon. Spirituális „oxigénnel” kell felszerelnünk magunkat, hogy megőrizzük alapelveinket és kedushánkat, miközben a kortárs társadalomban élünk és érintkezünk vele. A heti szombati asztal ennek az „űrruhának” nagyon fontos része. A Bet Ha’mikdash és Jeruzsálem szentsége leszáll szombati asztalainkra, és az élmény egy másik zónába, a spirituális tudatosság egy másik szintjére emel bennünket. Szombaton Hashem סוכת שלום („a béke sátra”) vesz körül bennünket, miközben a Dicsőség Felhői, amelyek a pusztában körülvették őseinket, visszatérnek, hogy megvédjenek és felemeljenek bennünket. A szombati asztalt Noé bárkájához hasonlították: biztonságos, elszigetelt környezet, ahol védelmet kapunk a világot elborító, tomboló áradat vizeitől. Fordítsunk tehát különleges figyelmet a beszédünk színvonalára a szombati asztalnál, hogy az biztosíthassa számunkra azt az „űrruhát”, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy megvédjük magunkat a körülöttünk mindenütt elhangzó helytelen beszédtől. Ha a szombati asztalnál elhangzó beszéd kifogástalan, méltóságteljes és tiszteletre méltó, akkor ez az élmény a következő héten „oxigéntartályunkként” szolgál majd, és spirituálisan fenntart bennünket. Isten segítségével méltók leszünk a ורוממתנו מכל הלשונות – arra, hogy méltóságteljes beszédünk révén megkülönböztessük magunkat a kortárs kultúrától –, ami pedig életünk minden napján egyre magasabb spirituális szintekre emel majd bennünket, ámen.