Miért vagyunk itt?

Miért vagyunk itt? A halacha tiltja, hogy szombaton az ember az üzleti ügyeiről és bizonyos más dolgokról beszéljen. A pontosan e tilalom alá eső beszélgetéstípusokra vonatkozó halachikus részleteket félretéve, foglalkozzunk e halacha mögött meghúzódó ok alapvetőbb kérdésével. Miért tilos az üzleti vállalkozásainkról vagy szakmai tevékenységünkről beszélni? Egyértelmű, hogy a Tóra nem nézi le a munkát és az üzletet. Heti hat napon dolgozunk, hogy eltartsuk magunkat és családunkat, és ez teljesen elfogadható. Akkor miért kell kerülnünk, hogy szombaton beszéljünk róla? Ha tartózkodunk a Tóra által szombaton tiltott tevékenységektől, miért nem szabad beszélnünk róluk? Rav Elchanan Wasserman Hy”d, a Hafetz Haim híres tanítványa, aki egy litvániai, baranovicsi jesivát vezetett, és akit végül a nácik y”sh meggyilkoltak, egyszer Amerikába utazott, hogy pénzt gyűjtsön jesivája számára. Kísérője sok fáradsággal és erőfeszítéssel elérte, hogy a rabbi találkozhasson egy bizonyos gazdag és befolyásos, világi zsidóval, aki egy nagy textilgyár tulajdonosa volt. Abban a pillanatban, amikor Rav Elchanan belépett a szobába, és tekintetük találkozott a gyár tulajdonosával, felismerték egymást, és melegen kezet ráztak. Együtt tanultak Európában az általános iskolában, mielőtt útjaik elváltak. Nyilvánvalóan most már nagyon különböző életet éltek: Rav Elchanan világszerte ismert Tóra-óriás volt, a gyártulajdonos pedig Amerikába költözött, és felhagyott a vallásos élet gyakorlásával. – Nos, mi hozta ide? – kérdezte az üzletember a rabbit. – A zakóm gombja meglazult, ezért Amerikába jöttem, hogy meghúzassam. A férfi hitetlenkedve nézett Rav Elchananra. – Mi? Átutazta a fél világot, két hétig hajón élt, csak azért, hogy meghúzassa a zakója gombját? – Igen – felelte Rav Elchanan. – Én vagyok ennek az egész textilgyárnak a tulajdonosa – mondta a férfi. – Egy óra alatt készíttethetek önnek egy új zakót. – Nem – mondta a rabbi –, nekem csak a gombomat kell meghúzatnom. A tulajdonos odahívta az egyik szabóját, aki egy perc alatt meghúzta a rabbi gombját. Rav Elchanan melegen megköszönte a férfinak, majd elbúcsúzott tőle. Anélkül hagyta el a szobát, hogy bármi mást kért volna. Régi barátja tátott szájjal, döbbenten állt ott. Rav Elchanan kísérője is megdöbbent attól, amit látott. A rabbihoz fordult, és azt mondta: „Nagyon nehéz volt elérni, hogy ez az ember találkozzon önnel. Hogyan távozott anélkül, hogy még adományt is kért volna?” Rav Elchanan biztosította arról, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, amikor ő és régi barátja találkoznak. Valóban, egy-két nappal később a gyártulajdonos megjelent Rav Elchanan vendéglátójának otthonában, és kérte, hogy beszélhessen vele. – Nem tudom elhinni, hogy egészen Európából idejött, csak azért, hogy megjavíttassa a gombját – mondta. – Kérem, mondja el az igazat. – Az ember lelke hatalmas távolságot tesz meg, hogy eljöjjön és ebben a világban lakozzon – felelte Rav Elchanan. – Ahogyan abszurd dolog Litvániából Amerikába jönni egy gomb megjavítása miatt, ugyanilyen abszurd, hogy egy lélek az égbolt legmagasabb pontjáról leereszkedjen ebbe a világba azért, hogy gyárat vezessen, és pénz csörögjön a zsebében. A lélek valami sokkal fontosabbért jön ide – a Tóráért és a micvákért, amelyekre ifjúkorában tanították, de amelyeket azóta elutasított. Ön csupán egy gombot húz meg. Azt mesélik, hogy Rav Elchanan megható szavai hatással voltak a férfira, aki jelentős adományt adott a rabbi jesivájának. A Rav Elchanan által régi barátjának átadott üzenetet a Ramhal (Rav Moshe Haim Luzzato) részletesen tárgyalja a Mesilat Yesharim első fejezetében, ahol hangsúlyozza, hogy ez a világ csupán kapu végső célállomásunkhoz, a túlvilág örök világához. Ha azért jöttünk ebbe a világba, hogy élvezzük azokat a fizikai és anyagi örömöket, amelyeket kínál számunkra, írja a Ramhal, akkor miért van szükségünk tiszta, szent lélekre? Lelkünk még az angyaloknál is szentebb, és a világi élvezetekből semmiféle hasznot vagy megelégedést nem merít. Már önmagában az a tény, hogy lélekkel rendelkezünk, bizonyítja, hogy nem a hétköznapi, fizikai élvezetért létezünk. A Ramhal ebben az összefüggésben a Midrash Kohelet (6) által felhozott példázatot idézi egy parasztról, aki feleségül vesz egy hercegnőt. Bármennyi ajándékkal halmozza is el, a nő soha nem elégedett. Születése óta csak a királyi életet ismeri. A legfinomabb ételeken nevelkedett, és minden szükségletéről odaadó szolgák csapata gondoskodott. Paraszt férje elkészítheti számára a legfinomabb zabból, a legkiválóbb ízesítéssel készült zabkását, és minden reggel felszolgálhatja neki az ágyban, ez azonban nem elégítené ki. Hasonlóképpen, lelkünk hozzászokott az égbolt tiszta spiritualitásához. Hogyan elégíthetné ki az étel, az ital és az anyagi fényűzés? Azért ereszkedett le ebbe a világba, hogy megkapja azt a fajta táplálékot, amelyre szüksége van – a Tórát és a micvákat. Csak ezek a „finomságok” képesek megelégedést nyújtani neki. Minden más, a világ valamennyi hiábavaló élvezete csupán „gomb”: jelentéktelen és lényegtelen dolgok. A szombatot מעין עולם הבא-nak nevezik – a következő világ ízelítőjének vagy bepillantásának. Emlékeztetőül szolgál arra a világra, ahonnan jöttünk, és ahová rendeltetésünk szerint el fogunk jutni. A szombat emlékeztet bennünket arra, hogy a pénz, amelynek megkereséséért egész héten olyan keményen dolgozunk, csupán egy „gomb”. Nem ezért jöttünk ide. Lelkünk a felső világokból ereszkedett le valami sokkal jelentősebbért, mint a pénzért – a Tóráért, a kedusáért, a spiritualitásért, a micvákért, a heszedért. Erre van szüksége a léleknek, és ezért jött ide. Ezért gyújtunk különleges szombati gyertyákat, hogy emlékeztessenek bennünket lelkünkre – נר ה' נשמת אדם – és arra a különleges táplálékra, amelyre szüksége van. A hét folyamán kénytelenek vagyunk nagyobb figyelmet fordítani a testre és anyagi szükségleteinkre, szombaton azonban figyelmünket a lélekre és szükségleteire irányítjuk át. Ráadásul szombaton נשמה יתירה-t – többletlelket – kapunk, így két lelket kell „táplálnunk”. Ezért a szombat a Tóra tanulmányozásának, az imának, a Hasemhez intézett dicsőítő énekeknek és az általános spirituális összpontosításnak az ideje. Ilyenkor visszanyerjük a helyes perspektívát, és emlékezünk arra, miért vagyunk itt. Felmerülhet a kérdés: ha ez így van, akkor miért van különleges micva arra, hogy szombat tiszteletére bőséges étkezéseket fogyasszunk? Ha a szombatnak a spiritualitás napjának kell lennie, akkor miért éppen szombaton vagyunk kötelesek finom ételeket és italokat élvezni? A Hafetz Haim a Be’ur Halachah (242) című művében a Torat Hayimot idézi, amely szerint a szombaton élvezett finomságok valójában a következő világ jelképei. Húst eszünk, hogy emlékeztessen bennünket a שור הבר húsára, egy különleges állatra, amelyet Hasem készít majd el az igazak számára az örök világban. Ugyanebből az okból halat eszünk, amely a Livyatan húsára emlékeztet, amelyet a cádikok a jövőben élvezni fognak. Bort iszunk a kiddushoz, hogy emlékeztessen bennünket arra a különleges borra Gan Edenből, amelyet Isten az igazak számára tartogat. A két kenyér pedig a mannát idézi fel, amellyel Hasem táplálta Beneh Yisraelt a sivatagban, és amellyel a jövőben táplálni fogja az igazakat. Szombaton nem csupán azért eszünk finomságokat, hogy kényeztessük magunkat, hanem azért, hogy ízelítőt kapjunk a következő világban ránk váró örömből és gyönyörűségekből. A szombat élvezete arra szolgál, hogy elgondolkodjunk: ha a mi szombatunk ennyire élvezetes, el sem tudjuk képzelni azt az örömöt, amelyet a יום שכולו שבת – az örök szombat, a következő világ – során fogunk megtapasztalni. Így tehát a szombat a spirituális összpontosítás ideje: figyelmünket lényünk lényegére, lelkünkre, valamint e világban betöltött célunk lényegére irányítjuk át. Most már megértjük, miért nem helyénvaló szombaton üzleteinkről és szakmánkról beszélni. Munkánk csupán egy „gomb”. Lelkünk szükségleteihez képest szakmai és üzleti tevékenységeink jelentéktelenek. A hét folyamán bőségesen van időnk aggódni a „gombjaink” miatt. Szombaton, amikor lelkünk szükségleteire kell összpontosítanunk, és el kell gondolkodnunk azon a hosszú úton, amelyet megtett, hogy eljusson ebbe a világba, nevetséges lenne egy olyan jelentéktelen dolog miatt aggódni, mint a pénz. Abból a perspektívából, amelyet szombaton kell elsajátítanunk, a מעין עולם הבא perspektívájából, nincs szükség arra, hogy a munkánkról beszéljünk. Használjuk a szombatot valódi céljára – gondolkodjunk el valódi célunkon ebben a világban, emlékeztessük magunkat arra, miért vagyunk itt, és hogyan kell eltöltenünk rövid földi tartózkodásunkat.