A Gan Eden illatának érzékelése

A Gan Eden illatának érzékelése A Pirkei Avot Misnája híres módon tanítja: כל ישראל יש להם חלק לעולם הבא – minden zsidónak van része az eljövendő világban. Ennek a fogalomnak az általános értelmezése szerint a micvák teljesítésével megszerezzük a „jegyünket”, amely belépést biztosít számunkra az עולם הבא-ba, miután eltávozunk ebből a világból. Rav Chaim of Volozhin azonban Ruah Haim című művében másképpen magyarázza. Azt írja, hogy amikor egy ember elhatározza, hogy teljesít egy micvát, már abban a pillanatban körülveszi őt a szentség fénye, és az ember – Rav Chaim szavaival – יושב כמו בגן עדן ממש מקום קדוש – „úgy ül, mintha valóban Gan Edenben, egy szent helyen lenne”. Amikor pedig befejezi a micva teljesítését, az általa létrehozott „fény” felerősödik, majd visszatér az égbe, és ez lesz az ember Gan Edenje, amelyet azután élvez, hogy eltávozik ebből a világból. Rav Chaim azzal zárja, hogy egy micva teljesítése által הוא מסוכך בצל הקדושה וריח גן עדן נכנס עמו בחייו – „az embert körülveszi a szentség árnyéka, és Gan Eden illata belép vele együtt az életébe”. A Sefat Emet Parashat Toledot című szakaszában azt írja, hogy sábátkor, amely az eljövendő világ megtapasztalásához hasonlít, az előző héten teljesített összes micva kedusája alászáll ránk. Ez a נשמה יתירה – az „extra lélek” – fogalma, amellyel sábátkor megajándékoztatunk. Ez arra a különleges szentségi dimenzióra utal, amelyet micváink kedusájaként kapunk: ez a kedusa rendszerint az égben marad, elraktározva a túlvilágra, sábátkor azonban alászáll és körülvesz bennünket. A Sefat Emet ennek alapján magyarázza a Gemara megjegyzését, miszerint sábátkor más ruhát kell viselnünk, mint amelyet a hét folyamán hordunk. Sábátkor micváink „ruháit” viseljük, amelyek Gan Edenből érkeznek hozzánk. Ezeknek a spirituális „öltözékeknek” Gan Eden különleges „illata” van, ahogyan Rashi kommentálja Parashat Toldot szakaszában. A Tóra elmondja, hogy Yitzhak megérezte Yaakov ruháinak illatát – וירח את ריח בגדיו –, Rashi pedig elmagyarázza, hogy ez arra a „Gan Eden-illatra” utal, amely elkísérte Yaakovot, amikor Yitzhak elé járult, hogy megkapja áldását. Minden sábátkor ezeket az illatos „ruhákat” viseljük, és ezért érzünk fűszereket, amikor sábát távozik, a Havdala során, hogy ellensúlyozzuk Gan Eden különleges illatát, amely sábát befejeztével éppen eltávozott tőlünk. A Sefat Emet ezzel kapcsolatban egy figyelemre méltó történetet idéz a Zohárból (3. kötet, 186a. oldal), Rabbi Yitzhakról és Rabbi Yehudáról, akik egyszer együtt utaztak, és elérkeztek egy Kefar Sachnin nevű helyre, ahol Rav Hamnuna élt. Az özvegyének otthonában szálltak meg, és amikor annak fia hazatért az iskolából, az asszony azt mondta neki, hogy menjen oda a vendégekhez áldást kapni, mivel nagy cádikok. A fiú elindult a rabbik felé, de aztán hirtelen megfordult. A fiú azt mondta az anyjának, hogy nem akar odamenni ezekhez az emberekhez, mert aznap nem mondták el a Smát, ő pedig az iskolában azt tanulta, hogy aki nem a megfelelő időben mondta el a Smát, az egész nap „átok” alatt áll. A rabbik meghallották, amit a fiú mondott, és elámultak. Megáldották őt, és elismerték, hogy aznap azért nem mondták el a Smát, mert egy másik micva foglalta le őket, elmagyarázva, hogy aki egy micvával foglalkozik, mentesül a többi alól. Ezután megkérdezték a fiút, honnan tudta, hogy nem mondták el a Smát, ő pedig azt felelte, hogy a ruháik illatából tudta, amelyet akkor érzett, amikor közeledett hozzájuk. Valóban, ahogyan Rav Yaakov Hillel a Shivheh Ha’Arihoz írt kommentárjában a Hid”á nyomán idézi, minden micvának megvan a maga egyedi illata, és az Arizal képes volt ruháik megszagolásával felismerni, hogy az emberek mely micvákkal foglalkoztak. És az általunk a hét folyamán teljesített összes micva illata minden héten, sábátkor alászáll hozzánk. Rav Ovadia Yosef Artscroll által kiadott életrajzában (Maran HaRav Ovadia, Rabbi Yehuda Heimowitz műve) egy figyelemre méltó történetet mesélnek el, amely aláhúzza micváink ezen „illatának” erejét, valamint azt, hogy a nagy cádikok képesek „megszagolni” ezt az egyedi illatot. A történetet Artscroll engedélyével idézzük: Mr. Moshe Friedman 1930-ban született Lengyelországban, és családja csodák sorozatán keresztül élte túl a háborút, amely Szibériába juttatta őket. Amikor a háború véget ért, Moshe apja meghallotta, hogy a nácik ימ״ש zsidók testéből szappant készítettek, és elhatározta, hogy visszatér Lengyelországba, hogy annyi ilyen szappandarabot vásároljon, amennyit csak tud, és zsidó temetésben részesítse ezeket a maradványokat. Apa és fia visszautaztak szülővárosukba, és napokon át járták az utcákat, felajánlva a város lakóinak, hogy megvásárolják a nácik által biztosított szappant. Moshe Friedman életének ezt a részét ismerte a család; a többi azonban nem volt ismert – egészen addig, amíg Rav Ovadia révén napvilágra nem került. Mr. Friedman Amerikába költözött, megnősült, és gyermekei születtek. Amikor már idősebb volt, egyik szír származású vejének felajánlotta, hogy elkíséri Erec Jiszráélbe. Mr. Friedman örömmel látogatott el a Szentföldre, és különösen örült annak, hogy láthatja Erec Jiszráél nagy rabbijait, és áldásokat kaphat tőlük. Az egyik hely, ahová ellátogattak, Rav Ovadia otthona volt. Alighogy Mr. Friedman belépett a dolgozószobába, Rav Ovadia megkérdezte: „Miért érzem a Gan Eden illatát a ruháidon?” Mr. Friedman nem tudta, mit válaszoljon. „Milyen különleges tettet hajtottál végre életedben?” – kérdezte Rav Ovadia. Mr. Friedman először nem akart válaszolni, de amikor Rav Ovadia újra és újra feltette a kérdést, azt mondta: „Nos, több gyermekem is van, akiket eltartok, hogy életüket a Tóra tanulmányozásának szentelhessék.” „Nem ez az” – mondta Rav Ovadia. „Mások is ezt teszik, és ruháiknak nincs Gan Eden-illata. Mit tettél még?” Rav Ovadia érzékelte, hogy Mr. Friedman tudja a választ, de nem hajlandó mások előtt kimondani. Kiküldött minden jelenlévőt a szobából, beleértve Mr. Friedman vejét is. Az egyetlen másik személy, aki ott maradt, egy David nevű fiatalember volt, aki tolmácsként működött, és Mr. Friedman angolját, valamint Rav Ovadia héberét fordította. Amikor mindenki kiment, Mr. Friedman elmesélt Rav Ovadia-nak egy történetet, amely azon a napon történt, amikor ő és apja utoljára próbáltak emberi szappant vásárolni és eltemetni Lengyelországban – egy történetet, amelyet elmondása szerint senkivel sem osztott meg. Miután néhány hetet Lengyelországban töltöttek, már megvásároltak és eltemettek minden szappant, amelyet csak találtak, és úgy döntöttek, ideje visszatérniük családjukhoz Szibériába. Azon a napon azonban, amikor indulni készültek, egy nem zsidó férfi odalépett a 15 éves Moshe Friedmanhoz, és megkérdezte: „Te vagy az, aki az emberi szappant vásárolja?” Moshe megerősítette, hogy ő az. „Van egy egész ládányi ilyen szappanom, és hajlandó vagyok eladni neked.” A férfi megnevezett egy árat, de Moshe-nál nem volt elég pénz, és apja sehol sem volt látható. „Nincs nálam pénz” – mondta –, „de add ide a szappant, én eltemetem, és később elhozom neked a pénzt.” „Nem, előre akarom a pénzt” – erősködött az eladó. Moshe egy ideig gondolkodott, majd azt mondta: „Nézd, nálam van ez a meleg gyapjúnadrág, a tiéd pedig vékony pamutból van. Hajlandó vagyok elcserélni veled a nadrágomat a tiédre, ha megengeded, hogy megvásároljam a szappant.” A férfi gyorsan beleegyezett az üzletbe; a meleg gyapjúnadrág értékes árucikknek számított a zord európai teleken. Miután elcserélték a nadrágokat, Moshe eltemette a szappanos ládát, majd visszatért családjához Szibériába, és kétségtelenül vacogva vészelte át a telet abban a pamutnadrágban. Amikor Rav Ovadia meghallotta ezt a történetet, azt mondta: „Ez megmagyarázza, miért van Gan Eden-illata a ruháidnak. Mindazoknak a zsidóknak a lelkei, akiknek a maradványait eltemetted, mind szentek voltak; »a név megszenteléséért« haltak meg, ezért Gan Edenben vannak, és ezek a lelkek egész életedben elkísértek téged.” Az alázatos Mr. Friedman soha nem mesélt családjának erről a cseréről. Amikor megkérdezték tőle, milyen volt a látogatása Rav Ovadia-nál, csak annyit mondott: „Nagyon felemelő volt.” 2004-ben Mr. Friedman elhunyt, és David, a tolmács, aki jelen volt a szobában, és időközben ugyanabban a közösségben élt, eljött, hogy vigasztalja a gyászolókat. „A nadrág története nagyon felemelő volt” – jegyezte meg. „Milyen történet? Milyen nadrág?” – kérdezték a gyászolók értetlenül. David megdöbbent, hogy nem hallották a történetet. Igaz, Mr. Friedman azt mondta Rav Ovadia-nak, hogy senkivel sem osztotta meg a történetet, de David nem értette, hogy ebbe Mr. Friedman saját családja is beletartozik. Ezután újra elmesélte az egész történetet, nagy vigaszt nyújtva a családnak, miközben új megvilágításban ismerték meg apjukat – mindezt annak köszönhetően, hogy egy gadol hador képes volt érzékelni ruháin a „Gan Eden illatát”. Még napjainkban is velünk van Gan Eden „illata”, és vannak közöttünk nagy cádikok, akik képesek megérezni azt. Annak felismerése, hogy ez az „illat” minden sábátkor alászáll ránk, elmélyítheti e nap szent minőségének megbecsülését, és arra ösztönözhet bennünket, hogy teljes mértékben kihasználjuk a sábát különleges ajándéka által kínált egyedi spirituális lehetőségeket. (A Gan Eden illatának e lenyűgöző témájáról további információért kérjük, látogasson el ide: http://www.learntorah.com/lt-shiur-details.aspx?id=9505.)